szerző:
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ha a Pusztító lenne a következő True Detective-sztori, alighanem gond nélkül néznénk akár egy egész évadon keresztül is a világ egyik legcsodálatosabb színésznőjét, ahogy tönkrement rendőrként kivetkőzik magából. Nicole Kidman teljesítményében az a zavarba ejtő, hogy akár több, hasonlóan gyenge sorozatepizódot is képes lenne feljavítani. Kritika.

Könnyen lehet, hogy a rendező, Karyn Kusama (A bunyós csaj, Æon Flux, A meghívás) is megszédült ettől a színészi odaadástól, ezért hát annyit sem tett bele ebbe a nyomasztó zsarufilmbe, amennyit tán eredetileg akart. Mert hát, tényleg: mit szenvedjen a többiekkel, meg úgy eleve, a történettel, ha ott van neki Nicole Kidman, aki csontsovány, meggyötört tekintetével belenéz a kamerába, és onnantól tulajdonképpen tényleg történhet bármi. Mi mozizunk.

Big bang Media

A bármi, az tényleg történik, és nevezzük ezt a bármit egy végtelenül szomorú vezeklés históriájának. Erin beépült nyomozóként, másfél évtizeddel korábban hozott egy rakás rossz döntést, aminek következtében tönkrement ő is és az élete is – a szó szinte minden értelmében. Külcsínre ezt úgy kell elképzelni, hogy egyes flashbackekben – amelyekkel Kusama úgy játszik, mintha nem lenne holnap, de erről bővebben kicsit lentebb – Nicole Kidman gyönyörű, a jelenben, és a közelebbi flashbackekben meg rémisztően ronda. Alig él.

„Alig él” – aha, valami ilyesmi a jelmondata a Pusztítónak. Ebben a filmben hiába süt a nap, a város is alig él, hogy úgy mondjam, szépen, apránként felfalja rendőrgyermekét. Erinnek a múlt szimpla feldolgozásával, s elhanyagolt tinilányával is lenne elég baja, de

a múlt elkapja vézna nyakát, és rángatná még mélyebbre, mert a bandavezér, aki egyfajta démonként taszította tragédiába hősünket, visszatért. Erin meg nem hagyhatja, hogy azt csináljon, amit akar. Több okból sem.

Bing Bang Media

Lehetne ez egy nagyon izgalmas, rendkívül ütős Michael Mann-film is, női főszereplővel – és nemcsak azért juthat eszünkbe például a Szemtől szemben, mert a Pusztítóban is központi jelentőséggel bírnak a fegyveres-maszkos rablások, hanem mert a rendezői szándék szerint valóban fontos karakter itt is a város, Los Angeles – csak hát Karyn Kusama a színhellyel és azzal a gondolattal sem tud igazán mit kezdeni, hogy a jó és a rossz most tulajdonképpen egyetlen figurában, Erinben vívja aktuális harcát. Azzal, hogy anno beépült egy bandába, felkínálta magát az ördögnek, és mire észrevette, mi történik vele, már messze nem Erin állt nyerésre.

Papíron ott volt hát minden, ami egy jó filmhez kell, gyakorlatban azonban ott áll Nicole Kidman a trükkös flashbackek össztűzében, és tényleg olyan egyedül van, mint a kisujja.

Erin is, Kidman is. Kusama ugyanis hiába ugrándozik az időben, s hiába ravaszkodik azzal, hogy mi nyilván azt hisszük, mindig tudjuk, hol tartunk a sztoriban, Nicole Kidmanen kívül nem nagyon tud átlag felett működni itt semmi: a többi színész csak téblábol, vagy kétségbeesetten próbál valamiféle életet lehelni a karakterébe, a hangulat inkább csak mesterkéltséget áraszt magából, mint hiteles film noir szagot. A cselekmény meg… mintha nem is lenne, mintha nem is állna másból, csak üres ambícióból. Egy ilyen filmben szinte idegen testként kéne hatnia Kidman brutálisan céltudatos játékának.

Bing Bang Media

Kusama a végén persze szeretne odavágni, de a dramaturgiai bűvészkedés nagy leleplezése katartikus felismerés helyett inkább csak homlokráncolást hívhat elő a nézőből. Szórakozott velünk a rendező, jaj, mennyire ügyes – csak hát ez az egyetlen épkézláb ötlet még nem teszi indokolttá, nem teszi eléggé érdekessé az összhatást. Elvégre, miért is döbbenjünk meg a legvégén, ha a film közben sem számított igazán, mi történik? Hisz csak Kidmant néztük, pontosabban azt, ahogy abban a filmben játszik képzeletben, amit megérdemelt volna a szenvedélye, tehetsége, csúcsformája.

Bing Bang Media

A Golden Globe-jelölés tökéletesen kiérdemelt volt hát, mint ahogy az Oscarra is be kellett volna válogatni Kidmant, akinek összejön a bravúr: élménnyé varázsolja a Pusztítót, és évek múltán is úgy fogunk emlékezni rá, hogy ez volt az a film, amit azzal együtt tátott szájjal néztünk végig, hogy kicsit sem érdemelte meg, hogy ámuldozzunk rajta. Volt benne egy fantasztikus színésznő, aki nem sétált bele az ilyenkor szokásos csapdába, a smink helyett végig ő irányított – és még magának a filmnek sem engedte meg, hogy elrontsa azt, amit ő magában felépített.

Karyn Kusama helyett építette fel. És nagyjából minden és mindenki helyett, ami és aki a Pusztítóban látható.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: