Ez az a kérdés, amit nem tudok megválaszolni. Vannak definíciók, értekezések, értelmezések, nem az én tisztem elmagyarázni. Ez nálam sokkal nagyobb, magasabb szinten álló dolog.

Azt viszont el tudom mondani, hogy nekem mi a jóga. Életem első jógaórája hatha jóga volt. Talán egy évig jártam, egy edzőteremben volt, szinte teljes sötétségben, péntek esténként. Nekem ez a péntek esti megnyugvás volt munka után. 21 éves voltam, körülbelül öten voltunk minden órán. Csináltam a gyakorlatokat, ahogy tudtam, és jól éreztem magam közben. Nem foglalkoztam azzal, hogy másnak jobban vagy rosszabbul megy. Úgy indult a hétvégém, hogy teljesen felfrissülve vághattam bele. A másnap reggel nyolcas egyetemi létbe is. Másképp alakult az életem, így hét év telt el a következő jógaóráig.

Teljesen más jóga volt, astanga. Átmelegített, úgy izzadtam mint még soha, egyik pózból a másikba gördültem át, nem álltam meg. Nagyon jól esett átmozgatni mindent, flowban lenni, lélegezni. Erősnek éreztem magamat. Végül ez az óra megszűnt, másik stúdióba nem tudtam eljárni, otthon pedig képtelen voltam gyakorolni. Újabb két év telt el, egy másik, közeli stúdióban elkezdtem újratanulni az astangát épp, amikor megszűnt ez az óra is. Sajnáltam, de volt helyette futás és millió más dolog.

Csak amikor két évvel később újra úgy alakult, hogy astangázhatok, akkor jöttem rá mennyire hiányzik. És ezúttal már nagyobb tudatossággal fordultam felé. Innentől lett egyszerre nagyon könnyű, és piszok nehéz. Piszok nehéz, mert elkezdtem nézni hol tartok, hol tartanak mások. Nem jó hozzáállás, hiszen magamról kell, hogy szóljon. Fejlődni akartam, jobban akartam lenni, hajlékonyabb, erősebb. Gyakoroltam otthon és stúdióban is, de kétszer négy hét felső légúti betegség és a sok utazás visszavetett. Három hónapnál tovább sohasem gyakoroltam heti hat nap, ahogy kellene. Ahogy illene. Mégis, ha szőnyegre álltam otthon, ha órára mentem, ez volt az én jógám. Ami jól esik, amikor a reggeli (hajnali) gyakorlás után délutánig eszembe sem jut a kávé. Az az óra, ahol nem számít hol tartok hajlékonyságban, vagy erőben mindig akad kihívás. Mindenben. Az az óra, ahol saját ritmusban gyakorlok, mégis így kapom a legnagyobb segítséget az oktatóktól. Ami lehet, hogy épp csak egy mondat: erős vagy. Így tanultam meg fejenállni. Mivel fix sorozat, így az utazásaim alatt sem kell gondolkodnom, hogy mit és hogyan gyakorlok. És az astanga az a jóga, ami minden nap hiányzik most is. Mert a fejlődésem érdekében elmélyedtem a gerincjógában az utóbbi fél évben. Mivel napi két gyakorlás nem mindig fér bele az életbe (az enyémbe szinte soha) így most többnyire gerincjógára járok és otthon is azt gyakorlom.

Az astanga a desszert jelenleg a gyakorlásomban, próbálom így felfogni. Viszont a mindennapos gerincjóga új dimenziókat nyitott. Nem meglepő módon jobban megy az astanga is. Azt is megfigyeltem magamon, hogy a mindennapos jógának teljesen más hatásai vannak, mint az azt megelőző rendszeresnek. Még jobban tudok befelé figyelni. Elengedni, ami kint van. Lélegezni, figyelni a testemet, minden rezdülését. Benne lenni a pillanatban. Ez egy olyan dolog, amit másképp csak nagyon nagy munkával lehet elérni. Itt viszont a légzés, a test, ezek figyelése teszik meg. Nem kell erőltetni sem. Magától megtörténik.