A Momentum bepereli a Magyar Államkincstárt az állami támogatás hiánya miatt

2019.01.21. 17:30

Az összes országgyűlési kampányszámláját feltöltötte honlapjára a Momentum, és pert indít a Magyar Államkincstárral szemben, mert szerintük az Államkincstár nem teljesítette a törvényi kötelességét, amikor nem utalta át a Momentumnak az állami támogatásának első negyedévére eső részét, írja a párt a sajtóközleményében.

10801644144 HUSZ4743
Fotó: Huszti István

A számlákkal azt akarják bizonyítani, hogy "minden költés mögött állnak számlák." Ahogy írják,

Várjuk a Fidesz hasonlóan részletes kampányelszámolását a nyilvánosság előtt. Ha a Fidesznek fontos a közpénzek felelős felhasználása és az átlátható finanszírozás, nekik sem lehet takargatnivalójuk. 

15-én először arról volt szó, hogy a Momentum és a Párbeszéd is megkapja az őket megillető állami támogatást. Másnap kiderült, hogy az Állami Számvevőszék lezárta a két párt ellenőrzését, és ezek alapján pedig mindkét párt költségvetési támogatásának felfüggesztését kezdeményezték. Majd egy rendhagyó sajtótájékoztatón kamerák előtt vitatkozott a Momentum és az ÁSZ.

A Momentum sajtóközleménye szerint "független szakértők – többek között a Transparency International jogi igazgatója – szerint a jelentés nem tartalmaz olyan adatokat, amelyek alátámasztanák az ÁSZ következtetéseit.

A Momentum Mozgalom álláspontja szerint megfelelően teljesítette mindazon kötelezettségét, amely biztosítja, hogy átlátható gazdálkodásával felelősen használja fel azon közpénzeket, amely az országgyűlési választásokon elért eredménye alapján az Államkincstárnak kötelessége lett volna a részére eljuttatni.

A támogatás megvonása miatt a párt közösségi adománygyűjtést is indított.