Szórakozás

Timothée Chalamet kizárta az anyját meztelenül a balkonra

Az Oscar-jelölt színész, akit egy korábbi cikkünkben Leonardo DiCaprio lehetséges örökösének is kikiáltottunk már, Ellen DeGeneres vendége volt a műsorában új, Csodálatos fiú című filmjét reklámozni, amiben Steve Carrellel közösen játszanak.

DiCaprio megöregedett, de van utánpótlás fiatal és szép színészekből
Még egyik sem múlt el harminc, és mindegyik nagyon jól mutat a tinilányok falán.

Elmondta, hogy a forgatás alatt titokban tartotta Carrell előtt, hogy hatalmas A hivatal rajongó, így nem kérdezgette a népszerű sorozat Michael Scottját róla.

Szóba került a Golden Globe gálán viselt csillogó hámja is, amiről elmondta, hogy barátainak a szexhám jutott eszébe, benne fel se merült ilyesmi.

Amikor csillogó hámban lépsz a vörös szőnyegre és te vagy a legjobban öltözött férfi
Itt vannak a legjobb és a legröhejesebb ruhák az idei Golden Globe-ról.

Ezen túl elmondta, hogy anyukájával ment a gálára, majd Ellen egyik kérdésére, hogy jó gyerek volt-e, hosszú hezitálás után elmesélt egy történetet, ami az ellenkezőjét bizonyította. Anyukájával rendszeresen jártak hajótúrákra, amikor egy alkalommal még kamaszkora előtt egy ilyenen vettek részt, anyukája a teraszon volt éppen meztelenül, Chalamet pedig úgy döntött, hogy viccből kizárja és úgy tesz, mintha elmenne. Csakhogy elhagyta a mágneskártyáját, így mire végül visszaszerezte és visszament, anyja régóta kint volt már, takargatva magát, mert ezeken a hajótúrákon nem egyedül voltak, hanem egy nagyobb hajón fizettek be ilyenre, ahol sok más fizető vendég is volt.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik