Sztárok

Ábel Anita: „Egy életem van, és azt úgy alakítom, ahogy én szeretném”

Ábel Anita karácsony előtt jelentette be, hogy 16 év után válni készülnek férjével. A műsorvezetőnek azonban nincs ideje szomorkodni, az új életében is megtalálja a pozitívumokat.

Ábel Anita 2018-as karácsonya másképp telt, mint az előző néhány, hiszen pár héttel ezelőtt bevallotta a nyilvánosság előtt, hogy elválnak a férjével, már egy ideje külön is élnek. Most a Story magazinnak mesélt az új életéről, amiben, úgy tűnik, nagyon jól érzi magát.

„Igen, én mondtam ki, hogy legyen vége a házasságunknak, és ezt azóta is a legkulturáltabb módon próbáljuk megélni. Nem kaptam egyetlen rossz megjegyzést sem, amiért én mondtam ki a végső szót, de őszintén megvallva nem is nagyon érdekelt volna senkinek a véleménye. Egy életem van, és azt úgy alakítom, ahogy én szeretném, ebbe kívülről nem engedek beleszólni. Senki sem tudhatja, hogy mi a jó tanács és a mi a rossz. A lányunk, Luca a legfontosabb ebben a történetben, csakis azt tartjuk szem előtt a férjemmel, hogy ő ne sérüljön semmiképp. Fantasztikusan erős kislány, de nem ámítom magam: tisztában vagyok vele, hogy pár hónap alatt még nem tudja helyretenni magában a történteket. Egyébként nincsenek szabályok, akkor megy át az apukájához, aki a közelbe költözött, amikor csak akar, annyi időt töltenek együtt, amennyit szeretnének” – mesélte Ábel Anita a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top