Kultúra

A szex helyett snürlizni és luffantani is lehet

A Szex és New York tipikusan az a sorozat, amit először szinkronosan szokott meg az ember, 1998-tól 2004-ig nem sok HBO GO volt Magyarországon. Aztán persze angolul egy teljesen új élményt nyújtott Carrie Bradshaw (Sarah Jessica Parker, a magyar hangja: Spilák Klára), volt indok, miért kell ezredjére is újranézni, és egytől egyig utálni mindenkit. És itt egy újabb érv: A magyar Szex és New Yorknál furcsábban még senki sem csavarta a szexet, a fordítók lehetetlen szinonimákat és utalásokat használtak, egyáltalán nem álltak meg a dugásnál vagy a kefélésnél. Sőt, még a luffantásnál sem. Az egészből a tüffentésnél volt elég, úgyhogy elejétől a végéig lepörgettük szinkronosan a sorozatot, ahol az ezerféle kufircoláson kívül olyan kifejezések is feltűnnek, mint a

homár csóka, a kúrótúra, a vészfasz (friends with benefits), a kamatykirály, hancúrléc, broki, répafröccs, ÚSZP (Újabb Szörnyű Pasi), Makacs Undi Fix Ficere (MUFF) vagy a csutkapöcs. 

De soha ne felejtsük el Samantha (Kim Cattral, a magyar hangja: Létay Dóra) legendás búcsúját sem a harmadik évadból: „Húzz haza, öcsi a löttyedt lefetyelőddel!”

A, Á

  • ágyba bújni

B

  • baszni
  • becserkészni a lompost
  • bekergetni a gyíkot

Samantha nem volt túl sokszor szerelmes a hat évad alatt, és ha rá is talált az igazira, valami mindig hiányzott. Legelőször törpe farkú Jamest engedte közel magához, de sajnos annyira nem működött a szex, hogy végül Samantha beleordította szegény James képébe, hogy a méretei bizony nem elegendőek számára. Azért Jamest sem kellett félteni, ő azonnal visszavágott, hogy minden nézőpont kérdése: nem ő kicsi centikben mérve, hanem Samantha túl nagy. A páros viszonylag – Samanthához képest – sokáig próbálkozott, és a sorozat nimfomán tagja jó edzőként biztatta a pasiját. Az egyik ilyen alkalommal hagyta el a száját egymás után az a két mondat, hogy „cserkészd be a lompost”, illetve „kergesd be a gyíkot”, de James nem kergette.

  • bevinni a Cadillacjét a garázsba
  • birkózni
  • bogarászni
Samantha és Smith az utolsó évadban. Fotó: HBO

Cs

  • csinálni
  • csinálni egy szendvicset

Bár utóbbinál hármas szexről van szó, mégis egyértelmű az üzenet, úgyhogy idekerült. Samantha ugye egy ideig leszbikus volt, a brazil Mariával éltek együtt, amit a nyers, pc előtti sorozat nem kímélt. Maria temperamentuma és mély érzelmei nem passzoltak Samanthához, és az sem tetszett neki, amikor egy korábbi férfi beszállt volna hozzájuk.

D

  • döngetni

A döngetni használatára egészen sokat kellett várnunk a Szex és New Yorkban, de már az első évadnál felmerült, hogy van ebben a szóban potenciál bőven. Samantha egy hármas szexre ugrott át majdnem a szomszédba Mr. és Mrs. Döngetőhöz, de aztán kiderült, hogy nincs a párral egy korcsoportban, így inkább elhúzta a közös faltól az ágyát. Jó pár évvel később viszont Samantha a magyar fordítás szerint döngetett egy túlbuzgó brókerrel, Chippel, aki a jó szexért cserébe adott befektetési tippeket. A piaci visszaélés hamar kiderült, és pont Samantha bilincselte meg Chipet, mikor az FBI berontott.

  • döngölni
  • dugni

F

  • farkalni
  • felkelteni az alvó dorongot
  • felpróbálni
  • fütykölni

H

  • hancúrozni
  • hanyatt dönteni
  • hemperegni
  • hetyegni
  • húzni

I

  • izélni

J

  • játszani

Carrie életét sok férfi keresztezte, míg végül annál a Mr. Bignél kötött ki, akit az első évadban megismerhettünk. Ott volt például Ray, a jazzőrült, aki kizárólag a lemezeiről volt hajlandó beszélgetni. A jazzen kívül a szex érdekelte, és Carrie is inkább megkérte, hogy „játsszon rajta”, mielőtt elválnak az útjaik.

Carrie és Big. Fotó: HBO

K

  • kamatyolni
  • kefélni
  • közösülni
  • kuki bácsi látogatást tesz nuni néninél

Az egyik legextrémebb kifejezés mindenképpen a fenti mondat, amit ha nem muszáj, meg sem ismételnénk. A használata viszont indokolt, hiszen Samantha éppen egy olyan férfival, Warrennel feküdt le, aki élt-halt gügyögésért. Nem is lett túl hosszú a viszony.

  • kufircolni
  • kúrni
Fotó: HBO

L

  • ledönteni
  • lefeküdni (egymással)
  • leigázni
  • locsolni

Charlotte egy rövid flört erejéig kavart a kertésszel, akinél pont indokolt a locsolás párhuzama.

  • lovagolni
  • luffantani

M

  • magáévá tenni
  • megjáratni valakiben egy dákót

Az egyik részben éppen azt boncolgatta a sorozat, hogy ki a társaság kurvája, és szabad-e egyáltalán ilyesmit kijelenti. Ekkor a szűzies Charlotte is megkapta a barátnőjétől Samanthától, hogy „jó pár dákót megjárattak benne”.

  • megküldeni
  • megnyergelni
  • megsétáltatni a pimplit
  • megtömni
  • mutykolni
Charlotte és Harry az esküvőjükön a hatodik évadban. Fotó: HBO

N

  • numera

Steve-nél és Mirandánál (Cynthia Nixon, a magyar hangja: Bertalan Ágnes) használták a fordítók a numerát szexre. Lezavartak egyet.

Ö

  • összebújni

P

  • prüntyinteni
  • prüttyögni
  • prütykölni

Az összes p-vel kezdődő szinonimát Samanthának köszönhetjük. Prüttyögött, amikor a házában kiraboltak egy nénit, majd a másik nagy szerelmével, Richarddal prütykölt és prüntyintett.

R

  • rakoncátlankodni

A Szex és New York nagyon fontos mérföldkövet jelentett a 21. századi nőkről alkotott kép formálásában. A legfontosabb üzenete, hogy nem kell mindenkinek ugyanúgy élnie az életét, és attól még, hogy valaki nem a családanyaként találja meg a boldogságot, nem kell sajnálni és megvetni. A másik hangsúlyos részlet, hogy nem huszonéves szereplők mindennapjait követjük, hanem mindenkivel túl a harmincon találkozunk. A négy barátnő közül csak Miranda és Charlotte (Kristin Davis, a magyar hangja: Kéri Kitty) szült vagy fogadott örökbe gyereket, a többiek – főleg Samantha – kötöttségek nélkül éltek, de ettől még kényes pont volt számukra is az öregedés. Samantha a menopauza küszöbén nem a lehetséges családját siratta, hanem a fiatalságát, és mikor kiderült, hogy csak elszámolta a menstruációját, vidáman nyugtázta, hogy még „hány csődőrrel rakoncátlankodhat”.

Miranda és Steve a közös gyerekükkel a hatodik évadban. Fotó: HBO

S, Sz

  • snürlizni

Kétség kívül az első évadban hangzott el a legtöbb kicsavart szinonima a szexre, a szinkronnál a kezdeti lelkesedés határtalannak bizonyult, és olyan szavakat adtak a magyar hangok szájába, mint a snürlizés, luffantás, vagy mutykolás. Ott van például az inkább egy bajor táncra vagy kártyajátékra emlékeztető snürlizés, amit Carrie egy barátjára, Mike-ra használt, aki a sajtmániás nőjét nem akarta felvállalni, és csak egy eldugott kínaiba vitte kajálni. Ugyanígy tett Mr. Big is, akivel Carrie-nek az első randin sikerült luffantania. A mutykolást szintén hamar ellőtték a fordítók Miranda romantikus, de kissé lúzer szeretőjénél. Skipper egyszer Carrie-nek panaszkodott, hogy Miranda annyira nem veszi őt emberszámba, hogy csak délután mutykolnak, és még nála sem aludhat.

  • szeretkezni
  • szeretni (egymást)
  • szexelni
Samantha, Carrie és Miranda az első évadban. Fotó: HBO

T

  • tekerni
  • töcskölni

Az egyik legjobb a magyar szinkronnál, hogy olyan örök érvényű igazságok születnek, mint az, hogy „ne pöcsölj, töcskölj!” Samantha biztatta így Carrie-t Jack Bergernél, aki az utolsó előtti előtti pasija volt a végleges Big előtt. A két író kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, és szintén Samanthától kapta meg a főhős, hogy a szexről nem érdemes beszélni, csinálni kell! Azaz: „ne speechelj, spriccelj!”

  • toszni
  • tüffenteni
  • tűzoltást végezni

Ha valamit kihagytunk volna, kommentben nyugodtan írja meg, és kiegészítjük a listát.

Kiemelt kép: HBO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik