Szabadidő

Aviciitől Neil Simonig – tőlük búcsúztunk 2018-ban

Idén is sok ismert ember hunyt el, az alábbi összeállításban róluk emlékezünk meg.

Az év vége közeledtével szokás számvetést készíteni, visszatekinteni az elmúlt hónapokra. Sajnos, az idő múlásával egyre gyakrabban számolunk be ismert, sikeres emberek haláláról. A teljesség igénye nélkül, ők hagyták itt idén a földi világot.

A 2018-as év egyik első szomorú szenzációja volt a Cranberries együttes énekesnőjének, Dolores O’Riordannek a halála. A világ egy jellegzetes hangot vesztett el a személyében, ráadásul mindezt egy buta, tragikus balesetnek köszönhetően: O’Riordan ugyanis ittasan ült a fürdőkádba, ahol feltehetően elaludt, a vízbe csúszott, és megfulladt. 46 éves volt.

Április 14-én Milos Forman halálhíre járta be a világot. A kultfilmrendező 86 évesen hunyt el, nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Hair című musical, a Száll a kakukk fészkére vagy a Tűz van, babám!

Szűk egy héttel később pedig szinte sokkolta a világot a mindössze 28 éves Tim Bergling, azaz Avicii halálának híre. A svéd sztár-DJ-t Omán fővárosában találták holtan, mint később kiderült, a súlyosan kimerült és alkoholproblémákkal küszködő fiatalember nem bírta már elviselni a nyomást, és öngyilkosságot követett el.

Tim Berglinget, azaz Avicii-t öngyilkosságba hajszolta túlfeszített életmódja (Fotó: Getty Images)

Május közepén Margot Kidder haláláról kellett beszámolnia a sajtónak. A színésznőt a legtöbben a már szintén elhunyt Christopher Reeve, az „eredeti” Superman kedvese, Lois Lane szerepéből ismerte a világ. Ezt a sikerét nem is nagyon tudta megismételni, élete későbbi szakaszában pedig mentális problémákkal küzdött. Halálát a szakértői vizsgálat szerint alkohol- és drogtúladagolás okozta.

A június egyből két sokkoló esettel indult: a nyár első hónapjának első hetében lett ugyanis öngyilkos Kate Spade, az ismert divattervező, akit jellegzetes kézitáskái tettek világszerte ismertté. Hatalmas üzletláncot épített fel, az általa alapított Kate Spade New Yorknak csak az USA területén 140 üzlete van, a céget 2007-ben 125 millió dollárért adta el, amelyért tavaly már 2,4 milliárdot fizettek. Spade búcsúlevelet is hagyott maga után, amelyben 13 éves lányát arra kérte, ne hibáztassa magát. Kate Spade 55 éves volt.

Alig két nappal később újabb öngyilkosság híre rázta meg a világot: mindössze 61 éves korában önkezével vetett véget az életének Anthony Bourdain sztárséf. A CNN munkatársára Franciaországban találtak rá, ahol épp következő műsorát forgatta. A jellegzetes stílusáról ismert Bourdain sosem rejtette véka alá, hogy alkohol- és drogproblémákkal küzdött. Szókimondó és bevállalós volt, a gasztronómiai világ valódi fenegyereke.

Augusztusban két nagy névtől is búcsúznunk kellett: a hónap közepén, augusztus 16-án, hosszú betegség után hunyt el a soul királynője, a 76 éves Aretha Franklin, aki évtizedeken át tartó pályafutása során 18 Grammy-díjat nyert el. Búcsúztatásán a legnagyobb sztárok vettek részt.

Tíz nappal később pedig Neil Simon halt meg, aki a színházi és filmes élet egyik legtermékenyebb írója volt, olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Mezítláb a parkban és a Furcsa pár. 91 éves korában érte a halál, de még életében színházat neveztek el róla a Broadwayn.

Szeptemberben Burt Reynolds halálhíréről számoltak be világszerte a lapok. A 82 éves színész olyan kultikus alkotásokban szerepelt, mint a Smokey és a Bandita, az Ágyúgolyó futam vagy a Boogie Nights. Ez utóbbi filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték. Hosszú ideje szívproblémákkal küzdött, 2010-ben műtéten is átesett. Ennek ellenére haláláig forgatott, utolsó filmjét Quentin Tarantino rendezi.

A filmvilág novemberben is komoly veszteségeket könyvelhetett el: november 13-án Stan Lee, a Marvel-képregények atyja távozott az élők sorából. A 95 éves Lee olyan szuperhősöket adott a világnak, mint Pókember, Hulk, a Vasember vagy épp az X-Men mutánsai. A Marvel-filmek XXI. századi térhódításával valóságos birodalom épült a munkásságára. Az MCU (Marvel Cinematic Universe) filmjeit olyan szupersztárok főszereplésével forgatták le, mint például Hugh Jackman, Chris Hemsworth, Scarlett Johansson vagy Robert Downey Jr. E filmek szinte mindegyikében feltűnik Stan Leeegy-egy rövid cameo erejéig.

November 26-án pedig a 77 éves Bernardo Bertolucci hunyt el, aki többek között olyan klasszikusokat rendezett, mint Az utolsó tangó Párizsban, a Lopott szépség és az Álmodozók. Az Oscar-díjas rendező évek óta rákkal küzdött.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top