tüntetés;rabszolgatörvény;

2018-12-17 18:26:00

Kijöttek a képviselők a székházból, a tüntetők a Fidesz-média épületeire mozdultak rá (videó)

Az MTVA szákházánál elhangzottak a beszédek, és a tiltakozók együtt mondták el az öt pontot. Ha Áder János aláírja a törvényt, megkezdődik a sztrájkok szervezése. A tömeg egy része a Hír TV-hez vonult, sokan onnan a Mediaworks épületéhez indultak.

Megkezdődött a kormányzati döntések – elsősorban a rabszolgatörvény néven híressé vált törvénymódosítás megszavazása és a különbíróságok elfogadása – elleni tüntetéssorozat újabb állomása: ismét az MTVA épülete előtt tiltakoznak, a helyszínen több ezren gyűltek össze.

Kis idővel 21 óra után a tömeg egy része a Hír TV-hez vonult, a székháznál felsorakoztak a rendőrök. „Interjúra jöttünk!”, „Hazudik a TV!”, „Elegünk van!” – skandálták a tüntetők. Innen több százan a Mediaworks Bécsi úti székházához indultak, blokkolva a Szentendrei út forgalmát.

Az eseményeket élő videóban is közvetítettük:

„A közmédia nem Orbán Viktor szórakozóhelye”

Hadházy Ákos az MTVA épületénél, beszéde kezdetén színpadra szólította a többi képviselőt, és közösen elénekelték a Himnuszt. Emlékeztetett, hogy egy hete három és fél percet kapott a köztévében, 20 másodpercben a nyilatkozata, majd ő és édesanyja gyalázása következett.

Tóth Bertalan közölte: az ellenzéki képviselők abban állapodtak meg, hogy nem állnak meg. Ennek az egységnek nem csak ma, nem csak jövő héten, hanem jövőre is ki kell tartania – tette hozzá, és kiemelte: nem kérnek abból, hogy biztonsági őrök teperik le az országgyűlési képviselőket. „Mi, ellenzéki képviselők megtesszük azt, amit meg kell, tegyétek meg ti is!” – zárta beszédét. És a tömeg ráfelelt: megtesszük.

Szabó Tímea arról beszélt: négy éve nem volt a közmédiában. Hiába nem engedik be a stúdióba őket, és nem engedik hogy beolvassák a követeléseket, nem fognak innen elmenni – üzente a közmédia vezetőinek, valamint Orbán Viktornak és Pintér Sándornak. „A közmédia nem Orbán Viktor szórakozóhelye” – tette hozzá. Mint mondta, összefognak civilekkel, szakszervezetekkel és pártokkal. „Elegünk van az elnyomásból” – jelentette ki.

Szél Bernadett közölte: ott tartunk, hogy országgyűlési képviselőket mentővel visznek el, húznak a földön, ütnek-vernek. „Szintet lépett az erőszak rendszere” – szögezte le, és kiemelte: nem ők azok, akik bármit is tönkre tesznek, nem normális dolog, hogy kirúgják őket, amikor a munkájukat akarják végezni. Szél felolvasta az ötpontos követelést, valamint megköszönte a tüntetőknek, hogy tegnap éjszakába nyúlóan várakoztak a hidegben.

Fekete-Győr András azt mondta, 2010 óta a rendszer megtaníttatta, hogy „keresztül gázol rajtunk”, és „a szemünkbe röhög”. „Követeljük a rabszolgatörvény azonnali visszavonását. Követeljük kevesebb rendőri túlóra bevezetését. Követelünk független magyar bíróságokat. Követelünk Európai Ügyészséget. Követelünk független magyar közmédiát” – sorolta az öt pontot, a tüntetők pedig megismételték szavait. Mindenkit arra kért, hogy osszák meg, mondják el ismerőseiknek az öt pontot, jussanak el másokhoz a követelések. Ha péntekig még mindig nem adta le a köztévé az öt pontot, ha még mindig nem jutott el Orbánhoz, országszerte látogassák meg a Fidesz-média helyiségeit, és követeljék a pontokat – kérte a Momentum elnöke.

„Elegünk van!“, „Nem hagyjuk!” – skandálták a tiltakozók, a beszédeket sípolás, dudálás követte. Majd átmentek biztató üzemmódba, és a tévészákházban ülő tucatnyi képviselőnek üzenték jó hangosan, hogy velük vannak. Aztán egymásnak magyarázták meg, hogy miért támogatnak szocialista, jobbikos, DK-s, és így tovább képviselőket: Együtt vagyunk! - indokolt a tömeg. Majd egy régi, régi szót skandált, világos üzenetként az ellenzéki pártoknak, miszerint: összefogás, összefogás, összefogás.

Székely Tamás szerint ha Áder János aláírja a rabszolgatörvényt, akkor elindulnak a sztrájkok. Bajszos szar! – ellenpontozta a tömeg a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnökének mondandójába emelt köztársasági elnököt. De, figyelmeztetett Székely, csak akkor lehet általános sztrájkot szervezni, ha a kormány ellen protestálók is összefognak, és egyeztetik, ki milyen akciót szervez.

A beszédek után a tiltakozók együtt elénekelték a Szózatot. Az egyik szervező a tüntetés hivatalos befejezése után arról is beszélt, hogy a karácsonyt senki sem akarja tüdőgyulladással tölteni. „Nem megyünk haza” – skandálta a tömeg.

Menjünk be!”, „Túlórázni jöttünk!”, „Demokráciát!” – ismételgették a tüntetők, és Pintér lemondását is követelték.

Eközben a jobbikos Pintér Tamás is bejutott a többi képviselőhöz az épületbe, és megérkezett Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a tüntetés helyszínére.

Márki-Zay azt mondta, a hazugsággyárak tartják fenn a rendszert, és mindenkitől azt kérte, hogy segítse a vidéket, hiszen „ez a hatalom Budapesten már megbukott”. „Ti tudjátok elvinni az igazságot ezekhez a emberekhez” – jelentette ki. Közölte, hogy büszke a tüntetőkre, és addig küzdenek, míg a rendszer meg fog bukni. „Lehet hogy holnap, lehet hogy négy év múlva, de vége lesz, erkölcsileg ez a rendszer már megbukott” – tette hozzá. Majd azt kérte, hogy aki még nem írta alá az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról szóló ívet, most tegye meg.

Lengyel Róbert független siófoki polgármester azt üzente a felsorakozott rendőröknek: a harang, amit itt kongatunk, értetek is szól. „Álljatok át!”, „Értetek is tüntetünk” – skandálták a tüntetők.

Kijöttek a székházból a képviselők

Ezt követően az MTVA székházában tartózkodó képviselők elhagyták az épületet, és csatlakoztak a tiltakozókhoz. Kunhalmi Ágnes a tüntetőknek azt mondta, „nélkületek nem sikerült volna megcsinálni”. Korózs Lajos is közölte, hogy a tüntetők adtak nekik erőt, és kiemelte: itt nem lesz vége, folytatni fogják. 

Niedermüller Péter arról beszélt, holnap és holnapután is itt lesznek. „Gyertek vissza minden nap, mi is ugyanígy fogunk tenni” – üzente Bősz Anett.

Bangóné Borbély Ildikó az ellenzéki összefogásról beszélt, míg Gréczy Zsolt azt mondta, „ez a forradalom már arról szól, hogy Orbánnak mennie kell”, és az új jelszó az ellenállás.

És akkor az előzmények

Hétfőre, a tüntetéssorozat ötödik napjára „Kitesznek az ajtón, visszamegyünk az ablakon!” néven hirdettek tüntetést az ellenzéki politikusok, a szervezők között Hadházy Ákos, Szél Bernadett, az MSZP, a Liberálisok, a DK, a Párbeszéd, a Jobbik és az LMP is szerepel.

A Szabad Egyetem, az Oktogon Közösség és a Hallgatói Szakszervezet „Diák-Civil Blokk 2.0: Tüntetés az MTVA ellen” néven hirdetett tiltakozást, az esemény a Kossuth téren kezdődött.

A magyar–szlovák határon, Bánréve határátkelőhelynél 14 óra óta polgári engedetlenség keretében előre be nem jelentett félpályás útlezárást tartottak a szakszervezetek és ellenzéki pártok aktivistái. A „Minden napra egy jótett” Facebook-közösség „Szabadítsuk fel a közmédiát, szüntessék meg az MTVA-t!” címmel hirdetett demonstrációt a Kunigunda utcába. 

Ötpontos követeléslista

Vasárnap biztonsági őrökkel néznek farkasszemet az ellenzéki képviselők, akik éjjel jutottak be az MTVA székházába, de nem tudták beolvastatni ötpontos követeléslistájukat. Az éjszaka több ezres tömeg tiltakozott a székház előtt, a rendőrség pedig ismét könnygázt vetett be ellenük.

Az épületből reggel biztonsági őrök tuszkolták ki Hadházy Ákost, majd a kijáratnál a földre lökték a képviselőt, továbbá erővel szorították ki az épületből Szél Bernadettet is. Hadházy és Szél egyébként rendőrt hívott azért, mert személyes tárgyaik – ruháik, táskáik – a tévészékház épületében maradtak, és kérésükre sem adták vissza a komplexum őrei. A kihívott békásmegyeri rendőrök megpróbáltak bejutni, de hosszas egyeztetés után nem engedték be őket az épületbe.

Mint kiderült, az MTVA az épületben tartózkodó ellenzéki képviselőkre birtokvédelmi eljárást kért, és a rendőrséghez fordult a történtek miatt. Szerintük ugyanis a közérdekű üzem megzavarásának számít, ha egy ellenzéki képviselő több ezer tüntető követeléseit szeretné élő adásban beolvasni.