B1 blogcsalád



Amnesty International: Magyarország az intolerancia zászlóvivője lett

Nemzetközi sajtószemle

2018. december 10. - Szelestey
  • Az olyan médiaholding, mint amilyet Orbán Viktor hívott életre, leginkább a diktátorok és zsarnokok világában szokásos.
  • Németország és Franciaország valóban feladja a kötelező kvótákat, ugyanakkor a német igazságügyi miniszter azt mondta: nem szabad megengedni, hogy a jobboldali populisták érdemben bele tudjanak szólni az európai ügyekbe, mert arra rámehet a béke.
  • Magyarország hiába vállalta, hogy visszaadja a nácik által elkobzott Herzog-gyűjtemény legfőbb kincseit, azután szépen meggondolta magát.

Amnesty International

 am.png

A nemzetközi jogvédő szervezet úgy ítéli meg, hogy Európában egyre nehezebb a dolguk a civil szervezeteknek, mert terjed a türelmetlenség, a gyűlölet és a hátrányos megkülönböztetés. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 70 évfordulóján kiadott éves jelentés rámutat, hogy a félelem politikája elszakítja egymástól az embereket, miközben egyes vezetők mérgező retorikát használnak, bizonyos csoportokat felelőssé téve a társadalmi és gazdasági gondokért. Ugyanakkor a hatóságok több országban is zaklatják az emberi jogok védelmezőit, a sajtót és az ellenzéket. Különösen jól mutatja a helyzetet az, ami a migránsokkal történt az öreg kontinensen. Ezeket a szerencsétleneket visszafordítják, illetve magukra hagyják őket a bajban, ezzel párhuzamosan egyre inkább bűnnek számít, ha valaki segít nekik. Ez a megközelítés a nemzeti önzésből fakad, miközben az „Európa erőd” megerősítése ellentmond a nemzetközi jognak.

Magyarország az intolerancia zászlóvivője lett. Orbán Viktor és a Fidesz fokozta a harcot az emberi jogok ellen. Büszkén henceg azzal, hogy megsérti az európai és a nemzetközi normákat. A kormány frontális rohamot indított a menekültek ellen. Korlátozta a békés tiltakozás jogát, bünteti a hajléktalanságot és drákói törvényt fogadott el, hogy megtorolja, ha valaki törvényesen gyámolítja a migránsokat. A dolog már odáig jutott, hogy az EU sokszor nem tud a saját területén érvényt szerezni az emberi jogoknak és ez a hitelességét veszélyezteti a nemzetközi színtéren. A dokumentum ugyanakkor üdvözli, hogy jogállami eljárás indult Budapest és Varsó ellen, válaszul arra, hogy mindkét állam aláássa az emberi jogokat. Azt is helyesli, hogy az unió a jövőben pénzzel kívánja támogatni illetve védeni bizonyos országokban az emberi jogi aktivistákat. De kiemeli, hogy többet kell tenni, és az eheti brüsszeli csúcsértekezleten előbbre kell vinni a 7-es paragrafus alapján zajló eljárást a magyar és a lengyel kormány ellen.

New York Times

new_york_times.jpg

Terjed a háború az igazság ellen, demokratikusan megválasztott vezetők diktátorok, illetve zsarnokok forgatókönyvéből játszanak, írja a vezércikk és mindjárt példának hozza fel az új magyar médiaholdingot. Mint megállapítja, az úgy jött létre, hogy a tulajdonosok, köztük sok Orbán közeli oligarcha „felajánlotta” az adott céget az alapítványnak, amelyet a miniszterelnök vazallusai vezetnek. A lengyeleknél a civil társadalom ugyan megakadályozta, hogy a PiS pimasz módon utánozza Magyarországot, de a közszolgálati média azért a hatalom ideológiai szócsöve lett. Külön kategória a Washington Post-nak dolgozó Khasoggi gyalázatos meggyilkolása, amely állami megrendelésre történt. De Trump az eset kapcsán is támadta a sajtót, miközben egy szóval nem bírálta sem Szaúd-Arábiát, sem a koronaherceget.

Az elnök megveti a tényeket, be van oltva szégyenkezés ellen és képtelen megemészteni a kritikát, és mindez némi megnyugvást nyújt illiberális eszmetársainak. Az új információs technológiák, a világháló, a közösségi média, stb. egyfelől segítenek megkerülni a cenzúrát, másfelől azonban új fegyvert adtak az autokraták kezébe, hogy azok aláássák a tisztességes hírek hitelét. Az igazság sok helyen vesztésre áll a fake news-zal, az „alternatív tényekkel” szemben, ám mégis vannak újságírók, akik tovább harcolnak, leleplezve a visszaéléseket, hazugságokat, hamis jelentéseket. És ez jó hír.

FT

financial_times.jpg

A lap megerősíti azt az értesülést, hogy Németország az unió menedékpolitikájának megújítása érdekében eláll a kvótaköveteléstől. Vagyis amint azt egy közös, francia-német uniós előterjesztés tanúsítja, vissza kíván lépni a kérdésben Merkel politikájához képest, mivel az igencsak megosztotta a közösséget az utóbbi két és fél évben. Ezzel együtt sokan úgy gondolják, hogy még így sem sikerül majd áttörést elérni a héten tartandó kétnapos EU-csúcson. A javaslat értelmében megmaradna, hogy a tagállamok rendezett keretekben átvehetnek menedékkérőket a déli államoktól, ám volna lehetőség más módon is kinyilvánítani a szolidaritást. Ez pedig egérút Magyarországnak és Lengyelországnak, amelyek kőkeményen elutasítóak a kötelező kvóták ügyében.

Berlin ugyanakkor, amely már a közös költségvetés 25 %-át fizeti be a következő időszakban, azt is igyekszik elérni, hogy cserében legyen tehermegosztás a migráció kapcsán. Diplomatái  hangsúlyozzák, hogy a szolidaritás nem egyirányú utca, és hogy leginkább a kelet-európai kormányok vetik el a bevándorlás közös kezelését, noha ők kapják a legnagyobb támogatásokat Brüsszelből. Ezzel együtt jó pár elemző úgy gondolja, hogy a német-francia kezdeményezés aligha oldja meg a viszályt, mert főként Olaszország ragaszkodni fog a menedékkérők elosztásához.  

Die Zeit

die_zeit.jpg

Soha nem szabad megengedni, hogy Európában a jobboldali populisták meghatározó pozícióba jussanak, mert az unió a béke biztosítéka. Így foglalt állást a német igazságügyi miniszter, amikor a német szociáldemokraták kongresszusa úgy döntött, hogy ő lesz a párt fő képviselője az EP-választásokon. Barley azt hangsúlyozta, hogy a jövő május sorsdöntő lesz az EU jövője szempontjából. A földrész válaszúthoz érkezett, de el kell hárítani azokat a károkat, amelyeket az okoz, hogy sok államban jönnek fel a jobboldali populisták, és ezzel a politikus a magyar és lengyel jogállami gondokra, valamint a Brexitre utalt. Jelezte azt is, hogy reformok szükségesek, mert tovább kell fejleszteni az integrációt, főleg szociális értelemben. Külön is kiemelte a tisztességes bérek fontosságát, és azt, hogy nem szabad megengedni, hogy egyes kormányok nyomott fizetésekkel próbáljanak versenyelőnyhöz jutni. Hozzátette, hogy ő maga személyében is Európát testesíti meg, hiszen brit apától és német anyától született, a férjét pedig Párizsban ismerte meg, amikor Erasmus-ösztöndíjjal ott tanult.

New York Times

new_york_times.jpg

Az egyik volt budapesti amerikai nagykövet konkrét példával támasztja alá, hogy Magyarország megszegte ígéretét a nácik időkben eltulajdonított zsidó műtárgyak visszajuttatása ügyében. A lap a minap a témában kapott konferenciáról tudósítva idézte a washingtoni Külügyminisztérium tanácsadóját, aki azt mondta, hogy a magyar kormány hiába fogadta el a rendezés elveit, napjainkban azok közé tartozik, amelyek nem hajlandók vállalni történelmi felelősségüket, noha annak idején a zsidó magyarokat módszeresen megfosztották vagyonuktól. Erre reagál most Donald Blinken, amikor olvasói levelében visszaemlékezik, hogy annak idején, 1997-ben megállapodásra jutott a magyar vezetéssel, mármint hogy az visszaadja a Herzog-gyűjtemény fontos darabjait az Amerikában élő leszármazottaknak, cserében azok több műremeket is magyar múzeumoknak ajánlanak fel. Sajnos, azóta sem történt semmi, az egymás váltó kormányok visszakoztak. A kérdéses művek ott lógnak a budapesti kiállítótermekben, mellettük a felirat: „A Herzog-gyűjteményből”.  

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3214467478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.12.10. 05:51:58

Jó hír ez, az intolerancia pozitív érték annak liberális értelmezésében.

viragildi 2018.12.10. 06:46:50

Nem kellett volna túltolni azt a kurva biciklit kedves AI, és most nem éreznétek magatokat üldözöttnek, holott csak annyi történik, hogy jelentéktelenedik a szerepetek, mert kezd az unió visszatalálni a normalitásba.

paraszthajszal 2018.12.10. 06:54:19

„Amnesty International: Magyarország az intolerancia zászlóvivője lett”

Van ez így, van aki laktóz-intoleranciában szenved, Magyarország pedog lyppshy-intoleranciában. Sajnos úgy tudom, az ilyesfajta intolerancia gyógyíthatatlan, csak az allergén elkerülése segít.

„A nemzetközi jogvédő szervezet úgy ítéli meg, hogy Európában egyre nehezebb a dolguk a civil szervezeteknek”

Különösen a Soros-szponzorálta, illegális bevándorlást szervező, segítő szervezeteknek. jut eszembe, az AI mikor fizeti már be a bevándorlási különadóját?!

„De kiemeli, hogy többet kell tenni, és az eheti brüsszeli csúcsértekezleten előbbre kell vinni a 7-es paragrafus alapján zajló eljárást a magyar és a lengyel kormány ellen.”

Nagyon butuskák vagytok. Amikor oda kerülne a sor, hogy komolyra forduljon a két ügy, akkor a Tanácsnak már konszenzussal kell szavaznia, ahol a kérdéses tagállamon kívül minden ország képviselője szavazhat. A lengyel eljárást tehát mi fogjuk megakasztani, a magyart pedig ők.

Persze tudjuk, hogy ti abban reménykedtek, hogy valamilyen módon a két ügy összevonható, és akkor kreatív jogászkodással egyszerre zárnátok ki minket, de ez [az AM terminológiájával] megsértené „az európai és a nemzetközi [írott jogi] normákat”.

2018.12.10. 07:19:03

Liberális=logikus illiberális=illogikus Nekem a két első a szimpatikus,mert a két második,már elég sok kérdés felvetésében is hazudott!

paraszthajszal 2018.12.10. 08:07:31

@csulla: „Liberális=logikus illiberális=illogikus”

Ilyet én is tudok: Liberális = lökött; illiberális = intelligens; Nekem a két második a szimpatikus, mert a lippsik már elég sokszor demonstrálták, hogy kormányra kerülve csak lopni és elkúrni tudnak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 08:10:50

@paraszthajszal: "a Soros-szponzorálta, illegális bevándorlást szervező, segítő szervezeteknek."

Féknyúz.

Semper Fidelis 2018.12.10. 08:10:58

A kvóta egy működésképtelen baromság.

2018.12.10. 09:31:15

Ááááhhh... kvóta nem volt, nincs..és a jelek szerint már nem is lesz.. Most akkor Óceániával..vagy inkább Eurázsiával állunk hadban? És holnap?

rallus 2018.12.10. 09:40:59

"Hozzátette, hogy ő maga személyében is Európát testesíti meg, hiszen brit apától és német anyától született, a férjét pedig Párizsban ismerte meg, amikor Erasmus-ösztöndíjjal ott tanult."
Ez remek! Kovács Laci bácsi is azzal támasztotta alá az EU energiaügyi népbiztosi posztjára való alkalmasságát, hogy a lakásában központi fűtés van... Jó, ő adóügyi nb. lett, mert fizetett Áfát...

élveteg 2018.12.10. 09:42:28

"Németország és Franciaország valóban feladja a kötelező kvótákat, ugyanakkor a német igazságügyi miniszter azt mondta: nem szabad megengedni, hogy a jobboldali populisták érdemben bele tudjanak szólni az európai ügyekbe, mert arra rámehet a béke "

Miért volt kvóta ? Nem szabad megengedni ? Tényleeeeeg? Aztán mi a kutya vérvörös faszát teszel ellenük? Betiltod ? Nem tudod Ha meg bejutnak a nemzeti meg unió parlamentbjébe akkor oda törvényeknek megfelelően, szavazatok utján kerülnek és pontosan ugyanannyi joguk van beleszólni bármibe is mint bárki másnak aki bekerült

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 10:06:16

@élveteg: "Ha meg bejutnak a nemzeti meg unió parlamentbjébe akkor oda törvényeknek megfelelően, szavazatok utján kerülnek"

Egy faszt. Csalás és hazugság miatt jutnak be, mint Tump és a csúti geci.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 10:09:50

@Womb Raider: "Most akkor Óceániával..vagy inkább Eurázsiával állunk hadban?"

Az egész világgal, kivéve a ruszkikat meg a törököket, mert ők mindig jók voltak Magyarországhoz. :))

Csak az utóbbi 500 évünket baszták el, egy nappal se többet.

Oxica 2018.12.10. 10:14:46

444.hu/2018/12/10/az-osszes-olasz-templomot-megnyitjak-a-kormanyuk-altal-utcara-tett-menekultek-elott

Kereszténydemokrácia.

Azért Itáliában nem olyan könnyű a fasiszták élete. A múltkor az olasz ügyészség emelt vádat salvini testvér ellen, most meg a papok lázadnak ellene. Nem könnyű a helyzet na.
Nem mennek olyan gördülékenyen a dolgok mint lápi hülyemagyarországon, ahol a gestaponak sem volt semmi dolga, ment minden magától, mindenki tudta mi a dolga és ez így van ma is.
Csak a személyek cserélődtek, de a szellem ugyan az.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.10. 10:28:13

@Oxica: Hát, igen, a katolikus papokra ínséges idők járnak, egyre kevesebb gyereksegg jut nekik, ezért már a muzulmánokkal is beérik, nem kell AHHOZ katolikusnak lenni.... Még talán azt is hagyni fogják, hogy a szülők kelet felé leterített szőnyegen imádkozzanak, amíg az atya el van foglalva a kis muszlim kölyökkel a sekrestyében....

Cycmen 2018.12.10. 10:46:19

"Németország és Franciaország valóban feladja a kötelező kvótákat, ugyanakkor a német igazságügyi miniszter azt mondta: nem szabad megengedni, hogy a jobboldali populisták érdemben bele tudjanak szólni az európai ügyekbe, mert arra rámehet a béke."

Roppant liberális és demokratikus álláspont. Nem szólhatnak bele semmibe, ha mégis, akkor vége a békének.
Ez a libsik igazi arca, ezért kell őket eltaposni, mert különben ők taposnak el minket.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 10:51:29

@Cycmen: "Nem szólhatnak bele semmibe"

Hazug gyűlölködő uszítók csak ne szóljanak bele az életünkbe. Vagy te liberális elveket vallasz? Hallgattassék meg a másik fél is, még ha baromságokat is mond?

2018.12.10. 11:17:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Az mellékes, hogy Cycmen milyen elveket vall... sokkal érdekesebb, hogy a hatalmat magukhoz ragadó és magukat liberálisnak definiálók valójában azok-e. Ugyanis ők nagy mellénnyel hirdetik a maguk liberális demokráciáját.. de az ilyen kijelentések kétségeket ébresztenek:)

2018.12.10. 11:18:10

@Cycmen: Jaj, rettegek , itt van a bolhás macskosz ! Rihes macsek ! Pofád lapos !!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 11:22:02

@Womb Raider: "Az mellékes, hogy Cycmen milyen elveket vall..."

Éppen hogy nem mellékes. Vicces, hogy a meggyőződéses illiberális maga is vérliberális elveket vall. :))

2018.12.10. 11:25:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Majd ha Cycmen ül az unió parlamentjében, akkor rajta kérjük számon, hogy bort iszik és vizet prédikál. Ám most midőn a szeg a zsákból migrálni látszik, jogos és időszerű a kérdés: A liberálisok sem jobbak a deákné vásznánál? ... csak jobb a marketingjük?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 11:29:42

@Womb Raider: Bazmeg, ti liberálisabbak vagytok a liberálisoknál. :))

El fogjátok taposni magatokat? :))

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.10. 11:30:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tudod, az a baj, hogy akik maistream liberálisnak tartják magukat, igen erősen kirekesztik azokat, akiknek más a véleményük. Orrba-szájba fasisztáznak mindenkit, aki elutasítja a migrációt, és ahelyett, hogy tudomásul vennék azt, hogy más a véleményük, mindenáron le akarják nyomni a saját véleményüket a másik torkán. Ugyanez megy a neonácik szemben is, nem tűrik meg, hogy azok másképp gondolkodnak. Miféle liberális az ilyen? Talán nem is igazi liberálisok, hanem csak önjelölt pancserek, akiknek most kellemetlen idők jönnek, mert az eccerü polgárok ráuntak arra, hogy az ilyenek minden szart kérdezés nélkül letömtek a torkukon.... Kérdezd meg azokat az olasz állampolgárokat, akiknek a környékére az olasz állam letelepítette a korábbi "menekülteket", hogy mi a véleményük a liberalizmusról...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 11:39:37

@Magánvéleményem: Tudod, leszarom a liberálisokat. Az én hazámat most éppen a csúti diktátor teszi tönkre.

Csak vicces, hogy a diktatúra feltétlen hívei a liberális eszmékért rajonganak. :))

2018.12.10. 11:50:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintem most mellébeszélsz :)
(most is..)

"Az én hazámat most éppen a csúti diktátor teszi tönkre."

Ja.. és a maásodik legnagyobb magyar, az űberfilantróp meg felvirágoztatja..tudjuk, mondtad már néhányszor, de ettől még nem igaz :)

"Bazmeg, ti liberálisabbak vagytok a liberálisoknál."
Még az is lehet.. ki tudja? Egy biztos.. ők azok, akik nagyon másnak akarják láttatni magukat.
Ha továbbgondoljuk a nagy (szintén 'liberális' eredetű) bölcsességet, miszerint a homofóbia látens homoszexualitás valójában, úgy lehetséges, hogy a liberalizmus nem több, mint látens véleményterrorizmus, és elfojtott, szélsőséges nacionalizmus ???

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.12.10. 11:52:35

Ez mondjuk tényleg vicces, DE amíg olyan liberálisnak gondolt ellenzék áll vele szemben, akik még csak meghallgatni sem hajlandók az ellenvéleményeket, addig nem lehet arra számítani, hogy képesek lesznek összefogni a Csuti Lótolvaj Dakota ellen. Hogyan lesz itt kúrmányváltás? Ezeknek baromira bejön az örök ellenzéki szerep, jól elvannak az állami támogatásokból, a parlamenti apanázsból... ezeknek valójában nem érdekük, hor itt bármi is megváltozzon, lesz@rják, hogy a fidesz szétlopja az országot, amíg az apanázs megvan... Kollaboráns senkiháziak mindahányan. Nem véletlen, hogy csak a fidesz által nekik vetett gumicsontokkal foglalkoznak, azon rágódnak jó hangosan, hogy lássák a világban, hogy ők biza ezerrel teszik a dolgukat... miközben vastagon lesz@rják az "agyatlan vidéki suttyókat" aki a fideszt hatalmon tartják....

2018.12.10. 11:54:14

Szörnyű hogy milyen buták vagytok , szellemi toprongyok. Elkezdi a bégetést a bulgár birka és azt hiszitek hogy okosak vagytok. Tévedés. Ti olyanok vagytok, mint a spiclik, a sorosgyurkó lakájai, a soroszsoldosok, a soroscsicskák, akiket orsós vezetett és vezet ma is.

Az ingyen pénz az jó volt, a nem létező kamuegyetemi diploma is megjárja, mert ingyé van. Akkor még a gyuribácsinak csókolgattátok a kezét lábát és nyaltátok a cipője talpát és a seggét is, csak " aggyék még pízt , drága gyuri bácsika "! Még "Ámerikába is kivitt egyes jól nyaló elkötelezett libert, , és némelyikük anno szakált növesztett, hiszen ott akkor, abba törölte a gyuribácsika csokijának maradékát, ami a száján maradt.

Nektek mindenki liberális, pedig orsós volt a legnagyobb liberális. Nagyobb mint Pető Iván és nagyobb mint Magyar Bálint ! Sőt még Kiss Jánostól is liberálisabb volt--mert a gyurkóbácsi jól fizetett ! És akkor a csahosai itt ugatnak szidják önmagukat és vezérüket ! Mert a libsik azok --ahogyan az 3/3 -as ügynökök , a spiclik és a besúgók is---a fityisz--keresztényi elveket valló pártban vannak. Azok pontosan ti vagytok !

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 12:17:29

@Womb Raider: "és a maásodik legnagyobb magyar, az űberfilantróp meg felvirágoztatja"

Sajnos nem. Soros György filantróp nem tud annyit adni, amennyit a gazdád ellop. :(

Soros György egymilliárd forintot adott a kolontári/devecseri áldozatoknak. A csúti geci négymilliárdot lopott tőlük.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 12:20:46

@Magánvéleményem: "képesek lesznek összefogni"

Mi a fasznak fognának össze? Teljesen más értékrendű pártok. Meg ki foga össze a DK-val és miért? Baromság.

"Ezeknek baromira bejön az örök ellenzéki szerep"

A csúti geci kézzel szelektálta. Amelyik bármit akart volna tenni, azt földbedöngölte, egyént, pártot egyaránt. Te vak vagy.

2018.12.10. 13:02:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: 'Soros György egymilliárd forintot adott a kolontári/devecseri áldozatoknak. A csúti geci négymilliárdot lopott tőlük."

Legenda születik :))))) 1 millió dollár, akkori értéken ~200millió Ft az az 1 milliárd.. Cicus számol :)))) 1, 2, 10, 100, sok... kurva sok, milliárd.

"A csúti geci négymilliárdot lopott tőlük." ???? Mivaaan?

Oxica 2018.12.10. 13:13:34

444.hu/2018/12/10/magyar-idok-az-mta-ban-kormanyellenes-hangulatot-keltenek

Éberség elvtársak!

A külföldről támogatott reakció beépült a kutatók soraiba és kurmányellenes hangulatot szítanak.
Ezt támasztják alá, palkovics elvtárs asztalára kerül névtelen megbízható források (spicli) és a hangulatjelentések is.

Éberség elvtársak!

Ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 13:20:21

@Womb Raider: igazad van, a moi választások alkalmával te viszont mindig a semmi kétséget sem ébresztő nepotista tolvajra szavazol... ez miért van? tényleg ennyire számít, ha hat-tizenkét misi mellett még egy-két misi a zsebedben marad évente, bár ennek az ára a folyamatos gyűlölködés és a totál egysíkú és egybites szellemi élet propagálása? komolyan kérdem? ezért győzködöd magad, hogy orbán jó, orbán jó? te sem hiszed el, látszik a kommentjeiden;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 13:25:02

@Womb Raider: ""A csúti geci négymilliárdot lopott tőlük." ???? Mivaaan? "

Nem csoda, hogy vallásos áhítattal csüngsz a csúti gecin, ha minden hazugságát elhiszed, a patkányságairól meg nem értesülsz. A tévében nem fogják bemondani, hiába lesed.

Négymilliárd forintot adakoztak az emberek az adózott jövedelmükből a kolontári/devecseri áldozatoknak. De a geci nem adta oda nekik. Különböző állami feladatokra költötte, útfelújítás, ilyenek, amiket közpénzből kellett volna kifizetni. Aztán a megspórolt közpénzt, meg még sokkal többet ellopta. Szóval az adakozók pénzét lopta el. Nem lehet annyit adakozni, amennyit a geci lop.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 13:27:35

@Sir Bates dö Hól: "ennyire számít, ha hat-tizenkét misi mellett még egy-két misi a zsebedben marad évente"

Többet veszít a világbajnok ÁFÁ-n, meg azon, hogy kisebbek a bérek, mint mondjuk Szlovákiában, meg a kurvasok adón...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 13:29:36

@Sir Bates dö Hól: "ennek az ára a folyamatos gyűlölködés"

Az neki nem ár, hanem bónusz.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 13:46:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ezt azért nem gondolom így, azért ne várjunk már el 5%-os áfát, jó 27% az horror, de a redisztribúciót kellene felülvizsgálni elsődlegesen, nem az adótáblát; lássuk már be, hogy moon azért orbánékat max 1000€-ért hagyják lopni évente, ennyivel le lehet kenyerezni a nagyonbüszke nagyonbarna istenbarma nemzetünket;-)... nem gondolom, hogy az bónusz lenne, aki még 1000€-t sem tud megtartani, mert olyan szarul keres, annak azért az a fizetség, hogy a magyar nemzettets része lehet; viszont te sem nagyon akarsz megtudni semmit sem a másikról, az eszmecserét te sem nagyon folytatsz;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 13:50:38

@Sir Bates dö Hól: Én már kiismertem a fideSSfasszopó trollokat, nincs mit megtudnom róluk. Kubatov küldi ide őket naponta kis pénzért szétbaszni bármely normális eszmecserét. Csak javítok néhányat az ordas hazugságaikból.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 14:04:30

Hosszú-hosszú évekig hálás voltam azért, hogy magyar vagyok, hogy nem egy posztszovjet -sztánban vagy baltaarcú szlávok között élünk, hogy okés, van a bindzsizés, de azért négy évente csak elhajtjuk a kurva anyjukba a mindenkoriakat, azt bazmeg vénségemre azt látom, hogy mo egy -sztán és a baltafejű homo sovieticus szerelemgyereke lett, árvalányhajjal és szarszaggal à lá lovas tengerész.

Nem pártok kellenek ide, hanem olyan múvment, mint a zsilézsón froban, baszom 400 túlóra?! Hülye vagy?! Aki megszavazná az menekülhetne is, bazmeg itt 35 óra a heti keret! 40-nél már szuperhírónak érzed magad, sztahanov egyenesági leszármazottja leszel! Tízezren tüntettek, jóva' bazmeg, meg is érdemlitek...

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 14:07:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem kétlem, hogy van ilyen is, de mucikám biztos, hogy atipikus, ő nincs a bérlistán...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 14:10:22

@Sir Bates dö Hól: Lehet, hogy igazad van. Van néhány meggyőződéses hazaáruló kollaboráns is. Ő nagyrészt nincs képben az imádottja viselt dolgairól. Túl eszes nem lehet.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 14:26:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem gondolom, hogy ő ilyen lenne, nála kifejezetten érdekelne az egyéni motiváció...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 14:40:56

@Sir Bates dö Hól: Gyerekkori trauma szokott lenni. Megpróbál minél többet visszaadni a társadalomnak.

2018.12.10. 15:03:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem csoda, hogy vallásos áhítattal csüngsz a csúti gecin, ha minden hazugságát elhiszed, a patkányságairól meg nem értesülsz. A tévében nem fogják bemondani, hiába lesed."

Elvtárs... én a Népszabaccságbó tájtékzódom..meg a HVG-ből:
Ottan ilyeneket 'hazuttak':
"Majdnem három évvel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után az utolsó forintig felhasználták azt a több mint kétmilliárd forintot, amit a károsultak megsegítésére adott össze az ország. Bár a helyreállítás költségeinek döntő részét az állam közvetlenül magára vállalta, az adományoknak csak egy kisebb részét adták a károsultak kezébe, inkább közösségi célokra fordították: megújultak iskolák, épült csatorna és formálódik egy új ipari park is.

Kiürítették a 2010-es vörösiszap-katasztrófa károsultjainak támogatására létrehozott Magyar Kármentő Alap (MKA) számláját – közölte a hvg.hu
hvg.hu/itthon/20130828_Vorosiszap_karmento_alap_elfogyott
nol.hu/belfold/20111130-einstandolt_adomanyok-1289823

Most szólsz csak, hogy a 888-at kellett volna olvasnom??? Mer se Soros 1 milliárdja, se az ellopott 4 milliárd nem szerepel sehol.. :))) Lehet, hogy kettőt te nyúltál le???

2018.12.10. 15:16:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Le ne nyálazd már Szőr sliccét a nagy igyekezetben.. szerintem ha szólsz a tagából lett boborján cimbidnek, édeshármas is kerekedhet a dologból

.@Sir Bates dö Hól: El van kend picit tájolva.. de ha ez megnyugtat, hát hidd így. :) engem azért le lehet kenyerezni a 9%-os tányával :)

..és ha neked az a kétbites, multilayer szellemi élet, hogy Esterházy széles mosollyal ad tanácsokat a magyartartás know-how-ját illetően.. hát azt gondolom, ettől jelenleg sem vagy megfosztva, de a pofátlanság netovábbjának gondolom, hogy liberáliséknál elvárás , hogy az elítélt vigye a kötelet az akasztáshoz.

Cycmen 2018.12.10. 15:19:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " Vicces, hogy a meggyőződéses illiberális maga is vérliberális elveket vall. :))"

Saját értékrendem van és utálom a liberálisokat. Ugyanis azok nem liberálisok,. csak annak nevezik magukat, de semmilyenek. Olyanok mint a Konchita Wurst, az nem férfi, nem buzi, mert az férfiként szeret férfit, és travinak sem travi, mert szakállat növesztett. Beazonosíthatatlan korcsok, akik nem tudják hogy mit akarnak igazából.

Hohó60 2018.12.10. 15:25:43

"terjed a türelmetlenség, a gyűlölet és a hátrányos megkülönböztetés"

Ritkán olvasni igazat a B1-en, de ez az...

TÜRELMELEN módon erőszakolják a libberráltak migráns vízumot, illetve ezáltal a lehető legtöbb migráns behozatalát.
GYŰLÖLET árad belőlük azokkal szemben, akik meg akarják védeni Európát. HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉS éri a nem bevándorló gyökerű európai polgárokat: a migránsok anonim kártyákat kapnak, ami mások számára lehetetlen volna, a keresztény jelképeket háttérbe szorítják és helyenként már üldözik is (karácsony betiltása, keresztek eltávolítása, stb...), a hatóságok nem védik meg őket az idegenek erőszakos fellépésével szemben.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 16:26:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @Womb Raider: én kérek elnézést a mucikám miatt, nem tud viselkedni (nem igazán gyerekkori trauma ez, inkább az a mód, ahogy felszopta magát egy jó balkáni felsőközéposztálybeli életszínvonalra, az a meghatározó, hiába adok neki könyvet a kezébe, elolvassa a szentem, de nem érti, románán nőtt fel, ez van, azért kedvelem... a gazdasághoz, mint a tök, de bindzsizni azt tud, bár mondom, ez a felszopás nem múlt el, egyszer nyakon baszom emiatt!; sz'al esterházyt soha nem fogja felfogni, a bayer az ő szintje, vesz ugyan gucci cipőt meg chanell kosztümöt, de inkább a susogós dzsogging az ő világa, bazmeg visszahajlik a kisujja teljesen, ha teát iszik társaságban!; sz'al pont a moi társasági életbe való, kis aranyásó)...

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 16:28:56

@Cycmen: bezzeg te, hájas testvér, te tudod! segget nyalni, kisebbeket, gyengébbeket terrorizálni, s markecolni, mert a rabláshoz beszari vagy...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 16:33:31

@Hohó60: "TÜRELMELEN módon erőszakolják a libberráltak migráns vízumot, illetve ezáltal a lehető legtöbb migráns behozatalát."

Illiberráltat akartál mondani. Ne liberálisozd le Arogánt és tettestársait, rég voltak liberálisok, volt már azóta köpönyegforgatás.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 16:42:27

@Cycmen: "Saját értékrendem van és utálom a liberálisokat."

Liberális vagy, ezért utálod a liberálisokat. Értem. Lehet akkor, hogy ez megmagyarázza egész kibicsaklott világfelfogásodat.

Ilyet eddig csak korábbi szoci szavazókban láttam, annyira meggyűlölték szerelmüket, gyurcsányt, hogy rácuppantak a csúti geci farkára, és nem eresztik.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 16:47:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ez a kognitív disszonancia tipikus esete: mint orbán vagy schidt mariska, ő is kevés volt szadeszesnek funkcionális analfabétaként, sz'al inkább könyvet éget...

Hohó60 2018.12.10. 16:51:09

@Sir Bates dö Hól:

Miért Te elhiszed, hogy az országnak megint Gyurcsány-dúlás kell? Az jó volt?
Meg hogy be kell telepíteni egymillió migránst, hogy kurva jó legyen?
Látom, hogy ezt magad sem hiszed el.

Fogd fel: most vagy Orbán van, vagy jönnek vissza az elkúrók. Tudod, azok a nagyon hülyék, akik után MINDIG csődöt kellett menedzselni, amikor végre megbuktak.: 90, 94 (sic), 98, 2010... Mindig csőd jött utánuk. Az utóbbi jó 70 évből majd' 60-ban az elkúrók voltak hatalmon, és utánuk MINDIG csődbe jutott az ország. Miért jó neked ezeket visszaimádkozni? (Azért az ország csődbe juttatása mellett a lopást és a korrupciót mindig csúcsra tudták járatni.)

Cycmen 2018.12.10. 16:51:57

@Sir Bates dö Hól: Te most le szeretnél szopni és ez egy esetlen, ormótlan udvarlási mód részedről amivel rendszeresen megtalálsz? Küldj egy fürdőruhás képet magadról és meggondolom!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 16:54:42

@Hohó60: "be kell telepíteni egymillió migránst"

Pár év alatt még csak 20000-ret telepítettetek be. Mikorra akarjátok az egymilliót teljesíteni?

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 17:03:47

@Hohó60: nem nehéz látni, mivel sosem mondtam ellenkezőjét (bár, ha orbán és gyurcsány között kell választani, akkor inkább gyurcsány, ő jóval kevésbé elmeroggyant, mint a szaroscsizmás suttyó parasztgyerek, meg azért az nagy előny, hogy ott a neje és az anyósa; de persze, kérdést sem érdemel, hogy sz'tem tíz éve vissza kellett volna vonulnia gémbojozni, azzal tette volna a legnagyobb szolgálatot a hazának, a nemzetnek);

az viszont egy szimpla faszság, hogy csak orbán, meg a "visszajönnek": testvérem az úrban, nekem ne ezt a bullshittet toljad, mert ezt a baribaszó ner-cselédek propagandája, ha te az vagy, akkor hanyagolj légy oly kedves, előre is köszönöm; ellenben, ha jó humorod van, ha van önkritikád, akkor dumáljunk; baribaszóból van itt elég...

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 17:06:13

@Cycmen: hájas testvér, te látens buzi vagy, ezért ez a nagy gyűlölet... barit is baszol, ratyi is vagy, asztakurva...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 17:21:02

@Hohó60: "az elkúrók voltak hatalmon, és utánuk MINDIG csődbe jutott az ország"

Én se szeretem a szocikat, de ez egy ordas hazugság. A fasz bokros elkúrt csomagja egy évtized fejlődését hozta magával, a csúti geci is sütkérezett benne.

2018.12.10. 18:06:25

@Sir Bates dö Hól: Túl tolod .. mit igyekszel kompenzálni?

"nem igazán gyerekkori trauma ez, inkább az a mód, ahogy felszopta magát egy jó balkáni felsőközéposztálybeli életszínvonalra"
Nem tudsz meglenni a primitív paneljeid nélkül, ugye? A nyáladzásod önnön szellemi felsőbbrendűséged bizonygatásakor itt veszti értelmét. Suttyó proli maradsz, a saját árnyékodat sem tudod átlépni.

"egyszer nyakon baszom emiatt!; "
Édesanyádat, a ravatalon...

"sz'al esterházyt soha nem fogja felfogni"
Már kértelek, hogy légy oly nagylelkű, és bogozd már ki számomra a gondosan font mondatok rejtett értelmét, de eleddig nem éltél a kínálkozó lehetőséggel. Hangember lennél?

"de inkább a susogós dzsogging az ő világa, bazmeg visszahajlik a kisujja teljesen, ha teát iszik társaságban"
Ja.. a sztereotip világlátásod is annak ékes bizonyítéka, hogy tagával vagy egy polcon.. aki nem ért veled egyet..és még nő is, hát azonnal faroklóbáló offenzívával kell elsöpörni. Pozőr majom vagy, ha bárki mással vádolna, kérd ki magadnak!

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 18:41:02

@Womb Raider: muci, én is odavagyok érted:-)...
(neked semmi nem jó; ha kérdezek valamit normálisan, akkor elkezded rázni magad, ha meg azon a hangon, amit felfogsz, akkor meg megsértődsz... figyelj, nem akarsz fizetni európai jövedelemadót, ellenben reklamálsz az európai körülményekért; észak-balkáni környezetben mozogsz otthonosan, úgy viselkedsz, de kikéred magadnak, mikor ezt tényként közlik veled)

2018.12.10. 19:23:24

@Sir Bates dö Hól: "nem akarsz fizetni európai jövedelemadót,"
Miért is? Egyébként akármilyen adót is fizetek, az egészen jól detektálható, hogy nem kapok érte többet, mint aki semmit se fizet :) Ellenben ami törvényileg előírt, azt rendesen befizetem, sőt, még annyira nagyvonalú is vagyok, hogy sokakkal ellentétben nem a minimál jövedelem adót fizetem. Ha ez neked "észak-balkáni"...

"ha kérdezek valamit normálisan,"
Ha feltűnt, nem veled kommunikáltam, hanem a szaros szájú hosszúnevű smúzolós pajtásoddal.

"ellenben reklamálsz az európai körülményekért"
Már megint delirálsz. Hol reklamáltam? Amúgy, amennyire tudom, a magyar adóterhelés eléggé az eu élbolyban van, ha vállalati szinten nézzük, úgy már árnyaltabb a dolog, de az offshore adóoptimalizálás sem éppen hungarikum. Juncker, Európa erkölcsi fárosza hadd legyen mércém ezen a téren ;) Nálánál juropéerebb embert keresve sem találni..
lehetne kérnem, hogy a velem kapcsolatos konverzáció idejére tedd félre a jól fejlett képzelőerőd és ne a sejtéseidre, csak a leírtakra támaszkodj?

Szóval miként állunk Eszterházyval? (Azé' mond ő jókat is.. lehet, eztt nevezzük öniróniának?
"A másik veszély, hogy ha azt gondolja az ilyen ember magáról, hogy a függetlensége valaminő tisztaságot is jelent. Ennek egyik változata az a tévképzet, hogy ő akkor okosabb is mindenkinél, és bizton meg tudja mondani, mi a helyzet."

antiinternáci 2018.12.10. 19:25:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Amit írsz, az a Bokros-csomaggal kapcsolatos ballib propaganda, amit benyaltál. Bár még azt sem zárom ki, hogy a maszoposok tényleg komolyan gondolták ezt a baromságot, de az az akkor még szegyenletesebb...
A valóság azonban az, hogy Bokros túlhűtötte a magyar gazdaságot a brutálus megszorító csomaggal. A vámpótlék és a forint drasztikus leértékelése együttesen kétszer akkora restrikció volt, mint ami indokolt lett volna.
A csomag célja kizárólag költségvetési bevételszerzés volt, nem pedig a struktúra megváltoztatása -jellemzően a ballib szürkeállományra.
Mindkét lépés az importot drágította, így drasztikusan rontotta a termelő vállalkozások helyzetét, mivel a termelésükhöz szükséges importot jelentősen drágította. Ez súlyos csapást mért az amúgy is gyenge vállalati szektorra. Ugyanakkor belföldi árualap hiányában a fogyasztásra gyakorolt hatása az infláció növelésében jelent meg.
Az infláció pedig újabb forintleértékelést tett szükségessé, tehát a folyamat öngerjesztővé vált, tartósan rombolta a hosszú távú kilátásokat.
Tehát a Bokros-csomagért Te lelkesedj nyugodtan, de én soha többet nem szeretném Bokrost, Gyurcsányt, meg a többi országveszejtő kommunistát a hatalom közelében látni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.10. 20:23:32

@antiinternáci: "a Bokros-csomagért Te lelkesedj"

Sajnállak, de akkor se fogok lelkesedni a fasz bokros elkúrt csomagjáért, lelkesedj te, ha annyira akarsz. Viszont akármilyen szarul csinálták, az a kiigazítás alapozta meg a következő évtized fejlődését, annyira, hogy még a csúti geci se tudta elbaszni.

Sir Bates dö Hól 2018.12.10. 20:37:10

@Womb Raider: muci, én kérdeztelek normálisan, annak ellenére, hogy orbán mellé álltál többször is (azt azért kezeljük axiómaként, hogy aki orbánt védi vagy támogatja 2018-ban, az egy szót sem szólhat a "menj a kurva anyádba!" kitételre, mert tényleg semmit nem lehet mellette már felhozni, ez nem 2010 vagy 2014, most már tényleg mindent látsz!), sz'al ennek ellenére szépen szólok hozzád, te meg megjátszod magad és az alt-rightról reklamálod a píszít?! cicamica, nem én ástam az árkot, orbánék ásták azt, ha hógolyózni akartok, okés, de most az a gond, ha a másik oldal is dobál?!

juncker? egy senkiházi adóelkerülő, hivatkozhatsz rá, de akkor ne csodálkozz, ha megint csak ugyanazt kapod, mint eddig, susogós dzsogging gucci sneakerrel! te, ez egy ilyen világ, ha "a"-t mondsz, mondjál "b"-t is...

mit akarsz esterházyval? nekem idézed? másold ide a teljes bekezdést akkor;-)...

Gandosz 2018.12.10. 20:37:51

Kártalanítsa a Soros a vagyonelkobzásban érdekeltek, ő segített Eichmannak.

2018.12.11. 06:37:22

@Sir Bates dö Hól: "sunyi kis ribanc vagy te"

Nem ereszteném túl bő lére: A szifiliszes szakadék ribanc anyáddal társaloghatsz így, arról mondhatsz sommás ítéletet, de amíg nem hagysz fel a szalmabábok püfölésével, addig méltóztasd távol tartani magad tőlem.

Az idézetem önmagában is megáll és üzenetet hordoz.. tőlem persze a teljes művet is beídézheted, ha ettől áll a cerka, de a mások gondolataival való szelfizgetéseden mindig sikerül foltot ejteni ilyenekkel: "hogy aki orbánt védi vagy támogatja 2018-ban, az egy szót sem szólhat a "menj a kurva anyádba!""
Ez még akkor sem állná meg a helyét, ha történetesen Orbánt védő és támogató lennék. A hozzád hasonlók aranykora elmúlt,'19. , '44. és '56. is a múlt ködébe vész, az akasztófák, de még a kandeláberek is virágot hajtanak azóta.Láthatóan buzog bennetek a vágy, hogy a veletek nem szimpatizálókon elégtételt vegyetek, de a napjaitok már megszámoltattak.
Nem szeretnék a stratégiai tanácsadód lenni, de talán érdemes lenne az erőforrásaid arra koncentrálni, hogy felhagysz annak bizonygatásával, hogy Orbán mekkora szarházi.. inkább mutasd, ki az, aki hiteles, társadalmi támogatottsága elég a hatalom demokratikus megszerzésére és megtartására.. és tenni lenne képes mind a 10 millió magyar jövőjéért. Nem másokért, nem szűkebb csoportért, nem a maga gazdagodásáért, hanem értünk, mindannyiunkért. Amíg ezt nem látjuk, addig az erőlködésed nem más, mint őrült vágy a káosz felszítására, a zavarosban halászás ígéretével... hogyan is volt a az LMP szlogenje? Most mi jövünk!!!

Sir Bates dö Hól 2018.12.11. 15:22:00

@Womb Raider: "Szóval én azt gondolom, hogy az a jó – jó a köznek –, ha vannak, maradnak, akik nem lépnek közel a pártokhoz, mert ha közel lépünk, akkor túlságosan is megértjük őket, megértjük a helytelenségek motivációit, emberi (hi-hi) hátterét, szükségszerűségeit. (Lásd „a kis funkcionárius panaszolkodásait” – hajdanán.)

Az ilyen értelmiségit nevezzük függetlennek. Legitimitását épp ez a távolság adja, az ebből adódható szemlélet értéke. Többféle veszélye is van: az egyik, hogy az ember belegabalyodik az egyrészt-másrészt se-hal-se-hús langyosságába, pedig a függetlenség egyáltalán nem ilyesmit jelent, nem azért van távol a pártoktól, mert róluk ugyanazt gondolja. A függetlennek nagyon is határozott nézetei vannak, lehetnek, és ezeket nem is rejti véka alá. A másik veszély, hogy ha azt gondolja az ilyen ember magáról, hogy a függetlensége valaminő tisztaságot is jelent. Ennek egyik változata az a tévképzet, hogy ő akkor okosabb is mindenkinél, és bizton meg tudja mondani, mi a helyzet.

Ez nincs így, nem tisztább, nem okosabb, nem szűzebb. De és nem is langy. És az azért igaz, hogy ez nem nagy bolt. Irritáló. És azért a függetlenséghez mindig (jól működő demokráciában is) kell egy kis bátorság. Nem sok, de azért kell. Az ilyen ember közvetlenül nem nagyon használható. A politikusok általában jobban kedvelik azokat, akik közelebb vannak, rövid távon valóban több hasznot is hoznak. A hosszú táv homályos műfaj.

(„Üdvözlet a győzőnek”)

na, ez a teljes gondolat, talán más jelentése van így, ezért is egy sunyi kis ribanc vagy, mit rázod a picsád, emberkedsz, majd picsogsz, ha rád szólnak?

mucikám, 2018-ban orbánt támogatni jellemtelen, aljas dolog; orbánék szarháziak, akik védik őket, szintén; hagyjál már a gúglizott "érvelési hibád" toposzaiddal, nekem ciki helyetted; jelenleg a hájpold ner-ed hallgattatja el a vele egyet nem értőket; one above all: azt, hogy minden tekintetben elutasítom orbánt, abból nem következik, hogy bárkit elfogadnék a jelenlegi establishmentből... már a formállogika szabályai szerint, a ner-lógika persze mást állít: orbán vagy gyurcsány... ez alapján vagy te is sunyi kis ribanc, mert ezt alkalmazod, akkor viszont ne sírj, tudod: kurvának állsz, baszni visznek...

2018.12.12. 10:52:32

@Sir Bates dö Hól: :))) Faszkalap.. vedd már észre, hogy a stratégiádban kódolt a kudarc:)

Nem az a cél, hogy rólam próbáld bebizonyítani, hogy mekkora szar alak is vagyok, mert ez a kutyát nem érdekli, ez a te faszlengetésed. ha sikerrel jársz, ha nem, attól még mindig nyitott a kérdés: ha sikerül leváltani a jelenlegi ellenségeid..akkor kikre is tudnánk cserélni őket? Minőségi lenne a csere, vagy csak arra lenne jó, hogy másokat hozzál pozícióba?

"ez alapján vagy te is sunyi kis ribanc, mert ezt alkalmazod, akkor viszont ne sírj, tudod: kurvának állsz, baszni visznek..."
Újfent emlékeztetnélek, hogy egyrészt nem az anyáddal beszélsz.. másrészt meg rém disszonáns és imázsromboló, hogy hol Dante, hol meg mindenféle mocsokság potyog a pici szádból.

Azzal nem tudok (de már nem is szándékozom) mit tenni, hogy meggyőzzelek arról: attól még nem támogatom Orbánékat, hogy a önmagát ellenzékként deklaráló gyülevész kompánia bohózatát paradicsommal dobálom meg.
Mostanra szépen körvonalazódott számomra, hogy hajlamos vagy nagyon rugalmasan kezelni mindent, amit mások írnak és nem te leszel az objektivitás szobrának modellje.. de fárasztó az állandó erkölcsi dörgedelmeidet olvasgatnom. Legyünk őszinték: semmiféle jogalapod nincs erre...se elegendő információd, hogy ilyesmibe bonyolódj.
Tőlem tetszeleghetsz az önkéntes mérvadó szerepkörben, lesz is aki megtapsoljon.. de érd be ennyivel és ezentúl indig csak arra válaszolj, amit leírok.. de ha arra sem.. hát ott egye a fene.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 11:15:08

@Womb Raider: "Tőlem tetszeleghetsz az önkéntes mérvadó szerepkörben, lesz is aki megtapsoljon.. de érd be ennyivel és ezentúl indig csak arra válaszolj, amit leírok.. de ha arra sem.. hát ott egye a fene."

bagoly mondja verébnek;-)... ne arcoskodj, aki úgy beszél, mint egy ner-cseléd, az úgy is jár, mint egy ner-cseléd... ahogy te, úgy majd én is eldöntöm, hogy mire és miként válaszolok, mucikám...

2018.12.12. 12:22:36

@Sir Bates dö Hól: Haggyá' má' ezzel a gagyi "nercselédezéssel'. Lehet, neked több közöd van a NER-hez, mint nekem.. A NER még sehol nem volt, amikor a cégünk létrejött..és a NER sehol nem volt, amikor az ágazati átlag profit dupláját tudtuk realizálni.

..és még egyszer : azon rugózz mindig, amit leírok és ne azon, amit szerinted gondolni vélek, ..és főleg ne azon, amit te belemagyarázni igyekszel az általam leírtakba.

Sir Bates dö Hól 2018.12.12. 13:28:59

@Womb Raider: mucikám, ennyire egyedül vagy? előttem egyébként nem kell mosakodnod, ugyan mucikámnak hívlak, de nem vagy a csajom... sajnálom, hogy félreértetted...

2018.12.12. 13:48:42

@Sir Bates dö Hól: Ezt én is kérdezhetném.. mert mihelyst megjelenek, te szükségét érzed a dürrögésnek..
Igazad van.. nem kell neked semmit magyaráznom. Leszarom a véleményed, nulla jelentősége van , az én életem és akár még az ország jövőjét illetően is :) Lepkefing a tornádóban.. de megértem, ha nem tudod visszatartani..
süti beállítások módosítása