December 1. volt idén is az AIDS világnapja, és Madonna ebből az alkalomból két képet is közzétett az Instagramon. Az egyiken abban a lakásban látható kacéran a gáztűzhelynek támaszkodva, ahol New Yorkban, illetve annak Lower East Side nevű részén, legjobb barátjával, Martin Burgoyne-nal laktak együtt. Ez minden bizonnyal a '80-as évek első felében volt, mielőtt Madonna híressé vált volna.

A kezét fogtam, miközben a lelke eltávozott a testéből

– írja Madonna a fenti fotó kapcsán, hozzátéve, hogy a HIV-et továbbra is csak kezelni lehet, de gyógyítani nem.

A másik hasonló posztban Madonna Keith Haringgel látható, aki egy New York-i graffitiművész volt, és akiről tavaly ilyenkor készítettünk nagyobb lélegzetvételű bemutató lapozgatót, szintén az AIDS-világnap alkalmából.

Madonna a fenti képen egy Haring rajzaival díszített dzsekit visel, és a képhez azt írta, hogy Haring mellett volt azon a napon, amikor a graffitis művész-aktivista az AIDS következtében meghalt. Az énekesnő hozzáteszi, hogy annak idején olyan erős volt a diszkrimináció, hogy az emberek a kilincset se voltak hajlandóak megfogni azután, hogy Haring hozzáért (annak ellenére, hogy a HIV puszta érintés útján nem terjed).