Szombaton volt az AIDS világnapja, és az Independent ebből az alkalomból előkeresett egy részletet Elton John 2013-as könyvéből, aminek a címe Love Is The Cure: On Life, Loss and the End of AIDS. A részlet megdöbbentő és megható leírása Freddie Mercury utolsó napjainak. A Queen frontembere 1991. november 24-én hunyt el, és a nagyközönséggel csak egy nappal a halála előtt közölte, hogy meleg és AIDS-es, de Elton John mint közeli barát már 1987 óta tudott arról, hogy Mercury HIV-pozitív. Elton John ezt írja a rocksztár állapotáról a betegség utolsó stádiumában:

A végén már az egész testét Kaposi-szarkómák sebei borították. Majdnem vak volt. Annyira gyenge volt, hogy állni sem tudott.

Egy hónappal Mercury halála után, a temetést követően aztán nagy meglepetésben volt része Elton Johnnak, mert mint kiderült, barátja még a halála előtt gondoskodott számára egy karácsonyi ajándékról.

Karácsony napján […] egy barát jelent meg a lakásomnál és egy párnahuzatba csomagolt valamit adott át nekem. Kinyitottam, és az egyik kedvenc festőmnek, a brit Henry Scott Tuke-nak egy képe volt benne. És egy üzenet Freddie-től. Évekkel korábban Freddie és én beceneveket vezettünk be egymásnak, illetve drag queen-alteregóinknak. Én Sharon voltam, ő pedig Melina. Freddie üzenetében ez állt: „Kedves Sharon, gondoltam, ez biztos tetszeni fog. Szeretettel, Melina. Boldog karácsonyt.”

Elton John azt mondja, 44 éves volt ekkor, de ez a gesztus annyira meghatotta, hogy sírva fakadt. Melinát segíthet elképzelni a kettővel ezelőtti, Freddie Mercuryról összeállított heti trend, Sharonból pedig például az alábbi fotó adhat egy kis ízelítőt, amely bő öt évvel később, Elton John 50. születésnapján készült. Az oldal tetején látható borítókép 1977-es, középen Peter Starker musicalsztár áll.