B1 blogcsalád



Orbán és Chuck Norris románcán röhög a világ

Nemzetközi sajtószemle

2018. november 30. - Szelestey

ovchn.jpg

  • A bajor kormányfő nem olyan mint elődje, Seehofer, az összefogást ajánlja Európának a populista nacionalizmus helyett
  • Temeti a magyar sajtószabadságot a nemzetköz sajtó
  •  Egy igazi férfibarátság kezdete - Orbán és Chuck Norris románcán röhög a világ.

FAZ

A bajor kormányfő arra figyelmeztet a jövő évi európai választás előtt, hogy a nacionalista, szélsőségesen populista erők miatt az EU nem tud válaszolni olyan, a polgárok számára alapvető kérdésekben, mint a globalizáció és a klímaváltozás. A következmény könnyen az lehet, hogy egy nap az uniót nem vennék komolyan a világban. Söder megjegyezte, hogy a földrésznek össze kell tartania, ha nem akar Amerika vagy Kína játékszere lenni. Persze sok mindent kell még javítani a szervezet munkájában, de úgy ítéli meg, hogy az utóbbi években Juncker vezérletével a Bizottság a megfelelő irányban halad. Merthogy a nagy dolgokat európai keretekben kell rendezni. Arra a kérdésre, hogy ehhez nem olyan nehéz partnerek kellenek, mint Magyarország és Olaszország, az interjúalany úgy válaszolt, hogy a kormányokról az egyes országok döntenek. Meg kell mondani egymásnak a véleményt, de a kölcsönös kioktatásnak semmi értelme. Ám a globális fenyegetések korában nincs alternatívája az összefogásnak, a nacionalizmus és a populizmus nem old meg semmit, csupán fenyegeti azt, amit Európa adott: a békét.

Söder arról is beszélt, hogy jó volna, ha megszűnne Németországban az állandó vita a menedékpolitikáról, mert a három szövetséges pártnak nem egymás ellenében kell meghatároznia magát, az emberek nem ezt akarják. Hangsúlyozta, hogy az ésszerű közös munka többet hozna a koalíció konyhájára, merthogy bizalmat teremt. Jelezte, hogy a CSU fokozottan hangsúlyozni kívánja konzervatív, liberális, szociális és környezetvédő gyökereit, de nyitott a párbeszédre. Úgy gondolja, hogy meg kell különböztetni az illegális migrációt attól, ha valaki már az országban van, illetve törvényesen érkezett oda. Utóbbiak számára meg kell mutatni, hogy a befogadó ország fontosnak tartja, és nem csupán megtűri őket. Hozzátette, hogy korábban a megosztás és a megbélyegzés volt jellemző ezen a területen.

A politikus úgy látja, hogy a migráció kérdésében egyensúlyt kell elérni az emberség és a rend között. Hiszen az utóbbi három évben nagyon sok ésszerű kezdeményezés megbukott, mert a helyét elméleti érvelés és ellenségeskedés vette át. Mint megjegyezte, a világszervezet migrációs szabályozása kapcsán látni, hogy a vita milyen könnyen megy át összeesküvés elméletek terjesztésébe. Ilyen esetekben sürgősen megoldással kell előállni, nem lehet azt halogatni.

Die Welt

Manfred Weber kijelentette, hogy az illegális bevándorlást minden erővel meg kell akadályozni. Az európai konzervatívok bizottsági elnökjelöltje annak kapcsán mondta ezt, hogy egyre több ország utasítja el az ENSZ migrációs csomagját, amely nem volna kötelező, ám jogilag rendezné a területet. Főként olyan államok ágálnak ellene, mint Ausztria, Olaszország, Magyarország és az USA, ahol bevándorlás-ellenes alapon választottak kormányt. Németországban is erősödik a tiltakozás a megállapodás ellen, a jobboldali dezinformáció és uszítás folytán. Weber egy tévévitában védelmébe vette a tervezetet, kiemelve, hogy az egyáltalán nem érintené sem az érvényben lévő nemzeti, sem az európai szabályozást. A külső határok védelmét azonban elengedhetetlennek nevezte. A szélsőséges AfD képviselője ezzel szemben azt állította, hogy az egyezmény milliókat ösztökélne, hogy Németországban akarjanak letelepedni.

WSJ

 Az elemzés vitába száll azokkal, akik szerint a mai autokraták a fasizmus felé egyengetik az utat, mert a múltból vett kemény példák ritkán alkalmasak a jelen megvilágítására. Azaz gond van a jelenlegi Hitler-analógiákkal. A külsős szerző, aki főállásban befektető, idézi Macront, miszerint régi démonok jönnek vissza és csak káoszt és halált hoznak. Amire ő és mások is utaltak, nagyon is valós és zavaró fejlemények. Erősödnek a nacionalista, idegengyűlölő pártok Lengyelországban, Magyarországon, Franciarországban, jönnek fel a tekintélyelvű vezetők, Putyin, Erdogan, Bolsonaro. Sokan látják ugyanezeket a hajlamokat Trumpnál is.

 Lehet, hogy tényleg ott tartunk, hogy megismételjük a rettenetes múltat: az agresszív nacionalizmus és a fasizmus alááshatja a 45 utáni nemzetközi rendet. Súlyos emberi jogsértések és erőszakcselekmények következhetnek. De azt is látni kell, hogy nem szabad visszaélni a történelem tanulságaival. Az biztos, hogy van bizonyos hasonlatosság a 20. század eleje és napjaink között, de a jelenlegi körülmények egészen mások, ezért a kimenetelük sem lesz olyan rettenetes. Viszont nagyon kockázatos, ha azt gondoljuk, hogy ugyanoda jutunk, mint egykor. Mert lehet, hogy modern autokraták időnként nagyjából olyan retorikához folyamodnak, mint a nacionalisták és fasiszták 100 évvel ezelőtt, és az sem kizárt, hogy közülük egyesek úgyanúgy meg akarják ragadni a hatalmat, hogy visszaállítsák a mitikus múltat. De sehol sem látni a nacionalista háborús lázat.

A tekintélyelvű államokban még bőven érvényesülnek a jogok, azon kívül az anyagi jólét olyan, hogy arról legfeljebb álmodni lehetett a 30-as években. Nem kell fasisztáknak nevezni a mostani populista erős embereket, ha fel akarunk lépni ellenük, mert az sokszor csak fokozza híveik dühét és elidegenedését. Pont elég, ha bíráljuk hibáikat és foglalkozunk a megerősödésüket lehetővé tevő okokkal. Mert ha megfeledkezünk a történelemről, annál csak egy valami rosszabb: ha a múlt visszhangjaira oly módon válaszolunk, ami felszítja a tüzet, ahelyett, hogy kioltaná. 

Bloomberg

Az orbáni Magyarország mindent elsöprő médiabirodalmat ellenőriz, és ezzel az élre került a sajtóbefolyás kiterjesztésében a kelet-európai illiberális rendszerek sorában. Tíz üzleti és politikai szövetséges jelentette be, hogy a tulajdonában lévő szerkesztőséget egy olyan alapítványnak adományozza, amelyet egy kormánybarát főszerkesztő irányít. Az unortodox összefogás megerősíti, hogy a nacionalista hatalom nekimegy a tömegtájékoztatás sokszínűségének. Orbán persze mindig is élt az erős propagandagépezet nyújtotta előnyökkel, így nyert háromszor is választást. Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemzőtől azt mondja, hihetetlen mértékű a központosítás a sajtóban, pedig már az áprilisi választás mutatta, hogy propagandával a miniszterelnök mindent el tud érni.

Süddeutsche Zeitung

Óriás kormánypárti sajtóbirodalom jön létre Magyarországon, az ellentábor attól tart, hogy az új konglomerátum még nagyobb sajtóbefolyást enged a miniszterelnöknek, azaz tovább korlátozódik a sajtószabadság. A megavállalkozás vezetője az a Liszkay Gábor lesz, akit Orbán lelkes támogatójaként tartanak nyilván. Nemzetközi elemzések úgy látják, hogy 2010 óta fokozatosan szorul vissza a magyar média függetlensége. Urbán Ágnes úgy gondolja, hogy a mostani példátlan összevonás nyomán immár értelmetlen sajtószabadságról beszélni. Teljes ellenőrzés alá vonják a hatalomhoz közelálló, jobbra húzó orgánumokat.

Der Standard

Jobboldali, non-profit médiaholding alakul Magyarországon, amiből az következik, hogy még inkább centralizálódik a kormány közeli sajtó. Az Echo TV szerint az egyesülés a jobboldali egységet jelképezi, míg a baloldalon egyértelmű a szétesés. A képhez hozzátartozik, hogy a konzervatív orgánumok megerősödtek, náluk nem szempont a nyereség, miközben a balliberális szerkesztőségek külföldi segítség nélkül a túlélésért küzdöttek. Az új alapítványba oligarchák adták bele a maguk tulajdonát, de további ajánlatok is érkeznek. A közösbe bekerül Mészáros Lőrinc 18, igen olvasott napilapja is.

Die Presse

’Amikor az „utcai harcos” Orbán Chuck Norris-szal találkozott” címmel a lap arról ír, hogy úgy néz ki, itt egy férfibarátság indult be. A két emberben az a fő közös vonás, hogy szeretik Trumpot. A magyar politikus is úgy érzi, mint az amerikai elnök, mármint hogy rosszul bánik vele a média. Egyenesen azt fejtegette, hogy gyűlölik a liberálisok. Azután, amikor az autóban lazán beszélgettek, kiderült, hogy Orbán apja pont annyi idős, mint Norris. És nagyon igaz, amit még elmondott, hogy ti. nem az elitből, hanem egy kis faluból származik. Felcsút mégis futballakadémiát és 4500 személyes stadiont kapott. Hogy azután a vendég a TEK-edzését szuperlatívuszokban méltatta, az tipikus amerikai túlzás.

Der Standard

1. Chuck Norris jó vendégnek bizonyult Budapesten, Orbán pedig jó házigazdának. Személyes kocsikáztatta végig a korábbi színészt a városon, sőt, a végén még a terrorellenes egység felkészítését is megmutatta neki. Úgy minősítette a részvevőket, mint a legkeményebb fickókat, de már előtte is próbált személyes kapcsolatot kialakítani. Azt mondta, hogy 55 éves, vagyis pont annyi idős, mint Norris legnagyobb fia és a liberálisok utálják. Hogy kinek szólt az egész videó, azt nem lehet pontosan tudni. Bár a kormányfő halálra dicsérte Trumpot, ismertsége az elnök híveinek körében még igen csekély, ezért ők kiesnek célközönségként. Az sem éppen logikus, ha a magyar választókat akarta volna elkápráztatni. Ugyanis angolul beszéltek a felvételen. Így lehet, hogy végül mégiscsak egy új férfibarátságot próbáltak dokumentálni.  

2. A harcművészetek királyai vonzódnak a túlságosan is jobbra álló erős emberekhez. A videóból az derül ki, hogy a liberálisoknak nem tanácsos kimenniük az utcára, amíg Norris Európában van. De mi viszi rá amerikai B-mozifilmek jócskán levitézlett akcióhőseit arra, hogy autoriter keleti vezetőkkel smúzoljanak? Putyin egyfajta kulturális nagykövetként szerződtette Steven Segalt, a művész megkapta az orosz állampolgárságot. Na, jó, ő az aikido nagymestere, az államfő pedig 5 danos a cselgáncsban. Chuck Norrisnak nem kellene Budapestig utaznia, neki ott van Trump. De az elnök még nem jutott olyan messzire, mint orosz kollégája és Orbán. Esetében odahaza létezik olyasmi, mint demokrácia – ellenzék, kritikus sajtó, stb. De lesz ez még másként.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6414405548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2018.12.01. 20:11:33

@taga20: tehát megcáfolni nem tudsz, ezért próbálsz belekötni a nickbe. @Nagy Anita Sv: nem nekem kell elgondolkodni, én a győztes oldalon állok. neked kell elgondolkodni, ha ovi ekkora marha, akkor te mekkora vagy, ha még ilyen hülyén is bucira ver minden választáson

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2018.12.01. 20:12:41

@FCUK13: Chuck Norris ugye húskorában is azért lett mém, mert a filmjeiben abszurdnak érezték az emberek, hogy megmenti az egész világot. Elég jó a párhuzam Orbánnal.

taga20 2018.12.01. 20:14:45

@Jakab.gipsz:

jakab, addig hittem neked, amíg ki nem bukott belőled az antiszemita.

figyelj haver, egyszerű az ábra!

van kedved eljönni velem a hanukára?

én ne vagyok zsidó, de nagyra értékelem a magyar zsidókat.

hajósalfrédot, rejtőjenőt, neumannjánost, wignerjenőt, radnótimiklost.

taga20 2018.12.01. 20:16:19

@math0: bruszli tudna mesélni!:)

Ménár Atya 2018.12.01. 20:18:19

@taga20: Ja,kisbetűvelegybemintanemecsekernőtmi? :D

teéjesenmindegy 2018.12.01. 20:19:33

Szelestey, arról mit írt a die Welt, hogy a klubrádióban nagyon megértetted a migránsokat, hogy azért erőszakolnak, mert tombolnak a hormonok? Hmm, féreg, mesélj.

taga20 2018.12.01. 20:28:26

@Ménár Atya: mi a gondod tezsvérem?

csak nem az, hogy zsidók vagyunk, mint dzsézusz?:)

zenét vágod szutyok? gyerek jó van?

www.youtube.com/watch?v=qpYW3qng78E

Ménár Atya 2018.12.01. 20:36:24

@taga20: Mindenki zsidó, főleg a jobbikosok :D

taga20 2018.12.01. 20:45:01

@Ménár Atya: és te hogy vagy a magad zsidóságával? nehéz? esetleg könnyű?:)

nesze szutyok!:)

www.youtube.com/watch?v=ti2XY-7j_aw

Scott Tenorman Must Die 2018.12.01. 21:02:46

@Nagy Anita Sv: "Hát kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány - ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen kiosztottak nekem. Hogy ma van a féléves bizonyítvány-nap, az nem jelent semmit. A többiek tényleg kikapták a bizonyítványt, de az enyémet föl kellett küldeni a minisztériumba, mivel tévedések derültek ki, amiket sürgősen orvosolni kell."

Gyorgy007 2018.12.01. 21:12:42

Hülye Orbán
Hülye Chuck Norris
Hülye Trump
Hülye Steven Segal
Hülye Putyin
Mindenki hülye, még a választók is!
Szerencse, hogy itt vannak nekünk a kis helikopter libsikék, hogy fényt hozzanak az éjszakába

Scott Tenorman Must Die 2018.12.01. 21:18:05

@Gyorgy007: egyébként igen. ez úgy 2014-15-ig szórakoztató volt, de már inkább kínos

xporolyke 2018.12.01. 21:21:09

@Nagy Anita Sv: Igazad van, ez kb. a korkep.
Az ilyen orbantrollokon meg ne huzd fel magadat, valoszinu egy ideje nem probalta fel a habony.

Gyorgy007 2018.12.01. 21:25:26

@Scott Tenorman Must Die: És tudják folytatni:
Hülye Erdogan
Hülye Nethanau
Hülye V4-ek
Hülye Lengyelek

taga20 2018.12.01. 21:25:27

@Gyorgy007: gyuri, te ide szopni jársz!

komolyan mondom, te a geci jobbágyi között is terhelt vagy!:))))

xporolyke 2018.12.01. 21:26:37

Vajon mennyit kell perkalni egy ilyen texasi koponak, hogy eljojjon es olyanokat mondjon, hogy sose latott a TEK edzokozpontjahoz foghatoan szuper edzokozpontot.
Valoszinu azt se tudta ki a fasz a soforje, de azert igy bearazta magat.

xporolyke 2018.12.01. 21:31:08

Vajon mennyit kell perkalni egy ilyen texasi koponak, hogy eljojjon es olyanokat mondjon, hogy sose latott a TEK edzokozpontjahoz foghatoan szuper edzokozpontot.
Valoszinu azt se tudta ki a fasz a soforje, de azert igy bearazta magat.

Gyorgy007 2018.12.01. 21:31:35

42000 komment? Gratulálok! Gondolkoztál már azon, hogy Orbán nélkül miről szólna az életed?
Hálás lehetsz Viktornak, amiért megtölti az életedet tartalommal. :D

Jakab.gipsz 2018.12.01. 21:36:27

@taga20:

Az XY antiszemita olyan politikai vád, mint a pókerban a Jolly Joker, mint érv mindent visz.

De csak akkor ha már két bitesre lebutított barmokból áll a publikum. El magyarázom miért kontra produktív ez a tiltás.

Egyébként H. Arendt társadalom "filozófus és mérnököcske leleménye", tiltsuk meg az antiszemitizmus, és a rasszizmust, továbbá a náci beszédet és jelképeket, ekkor majd meg javul a világ.

Ez a feltételezés azért szamárság, mert például, ha azt mondom "tilos a fehér elefántra, gondolni", mindenki a fehér elefántra fog gondolni. Ezért, minden túlságosan komoly állítás előbb utóbb nevetségessé válik.

taga20 2018.12.01. 21:36:33

@Gyorgy007: trámpli, szerintem tényleg hülye!:)

ja és te is bazdmag!:))

taga20 2018.12.01. 21:39:29

@Gyorgy007: gyuri, te nem vagy gáz magadnak és a szutyok oldaladnak?

Scott Tenorman Must Die 2018.12.01. 21:44:13

@Nagy Anita Sv: nem vagyok ideges. a személyeskedést meg te kezdted.

taga20 2018.12.01. 21:44:56

@Jakab.gipsz:

jakab én bírlak, pedig egy szardarab vagy, aki nem is meri felvállalni, hogy egy szardarab.

neked nehéz bevállalni, hogy antiszemita vagy?

én filoszemita vagyok.

ja és a mocskos zsidókat én is utálom, me én is az vagyoK:)))

www.youtube.com/watch?v=-4788Tmz9Zo

conchita wurst 2018.12.01. 21:58:20

Orbannak megvolt Svajcineger es Most Csak Norisz is, csak iden. Szallone lipsi, vagy vele mi van?

O mikor jon?

putris72 2018.12.01. 23:27:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te mindegy hányszor írod ezt meg,még nem lesz igaz! Az államadósság köszöni szépen jól van,és csökken!

morph on dear 2018.12.02. 00:50:06

@taga20: "ja és a mocskos zsidókat én is utálom, me én is az vagyoK:))"

Asszem a tevékenységeddel eléggé előremozdítod az antiszemitizmust, de te tudod :D

morph on dear 2018.12.02. 01:05:35

Hé macronimádó "igazieuropéer" lippsik, a mesterlövészek a háztetőkön az európai értékrend része?
twitter.com/Ozkok_/status/1068963627775000576/video/1

2018.12.02. 01:06:31

"De mi viszi rá amerikai B-mozifilmek jócskán levitézlett akcióhőseit arra, hogy autoriter keleti vezetőkkel smúzoljanak?"

Hát a zsé.

anyo05 2018.12.02. 06:25:20

Mi meg rajtatok:DDDDDD Már 9. éve:))))))

Nagyorrú Barbi 2018.12.02. 07:03:33

Az viszont oly szép volt, midőn elvtársaid (Kádár és Brezsnyev) szájon csókolták egymást ugye Szelestey?

Cycmen 2018.12.02. 08:57:57

@taga20: "én ne vagyok zsidó, de nagyra értékelem a magyar zsidókat
hajósalfrédot, rejtőjenőt, neumannjánost, wignerjenőt, radnótimiklost."

Azokat már én is.
Különben mit nyomod itt a hülye dumát? A szemét cselekedetek kritizálása nem zsidózás, a zsidó lét pedig nem menlevél. A zsidóság szemete, meg a hozzád hasonló hülye arcok tolják csak ezt a dumát, akiket felsoroltál azoknak tényleg respect, de a tetű trógerek ne takarózzanak se velük, se a származásukkal, mert nem erről van szó! Na hallgatok egy kis Demjént mert szeretem, az legalább nem zsidó!
Te meg egy pöcs vagy.

midnight coder 2018.12.02. 08:59:37

"A harcművészetek királyai vonzódnak a túlságosan is jobbra álló erős emberekhez."

Orbán sajnos messze nem áll eléggé jobbra. A baj inkább az, hogy a magyar és az európai politikusok kötődnek túlzottan a kommunizmushoz.

"régi démonok jönnek vissza és csak káoszt és halált hoznak"
Az elmúlt 100 évben a legnagyobb démont úgy hívták hogy kommunizmus. Kb. 20x annyi áldozattal mint a Holocaust. Ez a démon ma is tombol szerte Európában, csak mert jelenleg nagy a jólét, nincs annyi áldozata mint a kínaiaknál vagy a szovjeteknél volt.

Cycmen 2018.12.02. 09:03:42

@Nagyorrú Barbi: Az viszont oly szép volt, midőn elvtársaid (Kádár és Brezsnyev) szájon csókolták egymást ugye Szelestey?

Honecker volt, bár mindegy, maga a jelenség a lényeg. Egyébként erős a gyanúm, hogy abban már a demenciának volt szerepe, Brezsnyev fiatalabb korában még nem csinált ilyeneket. Ész nélkül meg egy kis isiásszal esetleg "lazább" lesz az ember fia, mint tudjuk. :D

midnight coder 2018.12.02. 09:04:39

"De mi viszi rá amerikai B-mozifilmek jócskán levitézlett akcióhőseit arra, hogy autoriter keleti vezetőkkel smúzoljanak?"

Azért gyanítom, hogy Chuck Norris filmjeit többen látták és fõleg élvezték mint a 45 utáni teljes magyar filmipar összes termékét együttvéve. A másik különbség, hogy azok a filmek eltartották magukat, és nem az adófizetők pénzén élősködve jöttek létre.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2018.12.02. 09:13:16

@Cycmen: "Maga a három csók régi orosz pravoszláv szokás. Az utolsó a mindennapi életben nem feltétlenül a másik ajkán csattan, de ez is gyakori figura, és férfiak között pont olyan sűrűn fordul elő, mint vegyes nemű puszilkodóknál. Nincsen homoszexuális felhangja, a pravoszláv vallási szertartások végén adtak egymásnak tripla békecsókot a résztvevők.

A baráti férfipolitikusok megcsókolását igazából nem is Leonyid Brezsnyev, hanem elődje, Nyikita Hruscsov szovjet főtitkár hozta divatba egy olyan korban, amikor a diplomáciában még a férfi-nő puszi is ritka volt."

index.hu/belfold/2012/05/25/ceausescu_nem_csokolozott_ferfivel_kadar_igen/

midnight coder 2018.12.02. 09:14:44

@Cycmen: Na ja. Azért mert valaki utálja Hitlert, még nem németellenes. Azok pedig akik Pl. deportálták a németeket anno, pont akkora nácik voltak mint Hitler, miközben meg voltak győződve arról hogy ők a jófiúk. Ez az egész amúgy is fõleg beállítás kérdése. A történelem első jól dokumentált származási alapon történő tömeggyilkosságát, azaz a Holocaust első verzióját pont a zsidók követték el, mi több meg is örökítették az Ószövetségben. Ma Hitler elvtárs a főgonosz, miközben Pl. a jó Lenin, Sztálin elvtárs is jóval több civilt ölt meg a saját népébõl mint a Holocaust, nem beszélve a Kulturális forradalomról, és vidékérõl. A nürnbergi per is kb. akkor lett volna igazságos, ha néhányan odaállnak a vádlottak padjára Drezda, Tokio, Hiroshima és Nagasaki miatt is. Nem hiszem, hogy a Hiroshimai kisgyerek akit felégettek a falra többet tehetett errõl az egészrõl mint az, aki a Holocaust krematóriumában végezte.

Európai téridő 2018.12.02. 09:20:51

Lajos, Lendvai Paul lapja, a bécsi Der Standard elvakultan elfogult és a leginkább nem korrekt firkászi hagyományok egyik letéteményese. Az 1848-as bécsi forradalom idején gründolt Die Presse legalább csak azért nyűgös, mert a Jellasicsot Bécsig üldöző magyar honvédek ahelyett, hogy bevonultak volna a császárvárosba,megálltak Schwechatnál és 2 hetet vártak, akkor a Prágából átvezényelt Windischgrätz herceg csapatai elpáholták őket.

lenörd hofstadter 2018.12.02. 09:26:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Világos, neked jól megy, az érdektelen számodra h szétlopják és lerohasztják az országot. "

Találkoztam pár éve egy 30 éves kollégával. Az is veszett nagy orbánista, azt hozta fel orbán mellett, hogy megépítette a Várbazárt, a Millenárist, etc... Amikor említettem neki, hogy a vidék meg közben szép lassan szétrohad, akkor nagyjából az volt a véleménye, hogy szarik a vidékiekre.
Ezek sajna mind ilyen emberek. Full szociális érzéketlenség, mellette súlyosan milliós hobbik ami mellett habzó szájjal hörögtek, hogy milyen szar volt Gyurcsány alatt (amikor ugyanúgy belefért a millás hobbi).

Cycmen 2018.12.02. 09:37:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tudom hogy szláv szokás, csak nem akartam belevinni az infót mert akkora jelentősége nem volt és terjengős lett volna. Egyébként ha beleviszem akkor sem írtam volna meg ilyen jól mint te, köszönd meg szépen hogy feldobtam neked a labdát! :D

conchita wurst 2018.12.02. 09:45:14

@lenörd hofstadter: a videkiek csodalatos modon a fidexre szavaznak

ilyenek ezek...ti meg hulyek vagytok

Gandosz 2018.12.02. 09:50:49

@lenörd hofstadter: Ha ismerte volna a vidéket, akkor azt mondta volna, hogy vidéken (minden településkategóriában) arányaiban sokkal nagyobb a fejlődés, mint Budapesten.

Cycmen 2018.12.02. 09:51:56

@conchita wurst: a videkiek csodalatos modon a fidexre szavaznak

Talán mert a vidék is fejlődik. Ez elég ócska demagógia volt a kollégától, a várkert a világ szégyene volt abban az állapotban, gyönyörűen megcsinálták végre, erre a buzi libsik azzal példálóznak hogy a vidéket kellett volna fejleszteni helyette! Naná, ők szartak a várkertre, mondjuk a vidékre is. Természetesen most jön a ne elmútnyóccévezzünk megint! :D

morph on deer 2018.12.02. 10:41:06

@Nagyorrú Barbi:
“szájon csókolták egymást”

De az sem az első randin történt, várjál türelemmel! Előbb kicsit jobban megismerik egymást...

chrisred 2018.12.02. 10:42:10

@Cycmen: Vidéken harminc-negyven éve a Hazafias Népfront jelöltjére szavaztak. Nem azért, mert fejlődött a vidék, hanem mert csak arra lehetett.

midnight coder 2018.12.02. 11:00:28

@chrisred: Na ja. Csak míg az MSZ(M)P idejében csak arra lehetett, most lehetett volna másra is.

midnight coder 2018.12.02. 11:08:02

@lenörd hofstadter: "Amikor említettem neki, hogy a vidék meg közben szép lassan szétrohad"

Fogalmazzunk inkább úgy, hogy amikor hazudtad neki...

morph on deer 2018.12.02. 11:14:42

@Cycmen:
“Demjént mert szeretem, az legalább nem zsidó!”
:)
Mert mi jött közbe?
Gondolom azt azért nem tudod, hogy mitől lett “Rózsi” a Demjén, ugye? Nem csoda, több mint 50 éve már.

Eredetileg rövidítés.
Tipp: az első szótag, a Ró, azaz ro=rossz, a másodikat meg, amelyik úgy kezdődik, hogy “zsi” találd ki!
Tehát zsi=?
Még egy tipp: a kérdőjelet szolmizálhatod is...

Cycmen 2018.12.02. 11:14:52

@chrisred: ": Vidéken harminc-negyven éve a Hazafias Népfront jelöltjére szavaztak. Nem azért, mert fejlődött a vidék, hanem mert csak arra lehetett."

Inkább negyven lesz az ha nem több! :D
Most meg most van, indulhatott több párt, indult is és így szavaztak a Fideszre, mert a resztli indulókat nem számítva már megtapasztalták hogy mi a jobb nekik.
A józan paraszti észre nem hat a ráhelpelenka szintű kérdéseket felvető liberális propaganda, pláne ha közben eljutott az ellenzék hangja a vidék lebirkázásáról!

Viszlát és kösz a halakat 2018.12.02. 11:18:16

@chrisred: " Vidéken harminc-negyven éve a Hazafias Népfront jelöltjére szavaztak. Nem azért, mert fejlődött a vidék, hanem mert csak arra lehetett. "
Ezzel mit akart mondani a költő?

Cycmen 2018.12.02. 11:18:48

@morph on deer: Nagyot csalódsz, ha elárulom hogy tudatos irónia volt és feleslegesen okoskodsz szokás szerint és így csak egy szánalmas ostoba pöcs vagy? :D

Cycmen 2018.12.02. 11:24:25

@morph on deer: Ja, ha már belementünk, a ro az nem rossz, hanem rohadt! Tök jó fej hogy használja így is a gúnynevét és nem antiszemitázásból akar megélni. Azt meghagyja a tehetségteleneknek.

Sir Bates dö Hól 2018.12.02. 11:35:32

@midnight coder: "A történelem első jól dokumentált származási alapon történő tömeggyilkosságát, azaz a Holocaust első verzióját pont a zsidók követték el, mi több meg is örökítették az Ószövetségben."

ez pontosan melyik is volt?

torró 2018.12.02. 12:07:51

Nézzük már meg ki is ez a Chuck Norris, akin állítólag röhögnek a tornából felmentett suttyók.
"1958-ban Norris csatlakozott az Egyesült Államok Légierejéhez mint katonai rendész, és az Osani Légibázisra küldték Dél-Koreába. Itt kapta a Chuck becenevet, és tangszudóedzésekre kezdett járni. Később fekete övet szerzett tangszudóban, taekwondóban és Shito-Ryu karatéban, valamint brazil Jiu-Jitsuban.[1] Megalapította a Chun Kuk Dót (Egyetemes út) és az Egyesült Harcművészetek Szövetségét (UFAF). Amikor visszatért az Államokba, folytatta munkáját mint katonai rendész a March Légitámaszponton, Kaliforniában. 1962 augusztusában szerelt le, anélkül, hogy harcolt volna. A Northrop repülőgépgyártó vállalatnál dolgozott és megnyitotta karateiskola-hálózatát."
"Chuck versenyzésének kezdete vereségekkel indult. Első két versenyét elvesztette Joe Lewisszal és Allan Steennel szemben. 1967-ben azonban bebizonyította jártasságát a harcművészetekben, és győzelmei Joe Lewis, Skipper Mullins, Arnold Urquidez, Victor Moore, Ron Marchini és Steve Sanders eredményeivel vetekedtek. 1968 elején Chuck elszenvedte 5., és egyben pályafutása utolsó vereségét Louis Delgadóval szemben. 1968. november 24-én Chuck legyőzte Delgadót, majd elnyerte a profi középsúlyú karatebajnoki címet (full-contact), mely a következő 6 évben is az övé volt.[3] 1969-ben elnyerte a Karate Hármas Koronáját a legtöbb versenygyőzelmével az adott évben, valamint a Fekete Öv (Black Belt) magazin díját, az Év Karatésa címet. 1969-ben került sor filmes debütálására is Dean Martin filmjében, a Bontóbrigádban."
A filmjeiről n em is beszélve. Szóval menjetek az ti az apátok! Szarházi Magyar ellenes banda vagytok! Én bizonyítottan nem vagyok vér szerinti Magyar. De ti egy gátlástalan söpredék vagytok! Nektek nem tud Orbán olyat tenni amit nem utálnátok. És mi ez a cigányozás, meg zsidózás? Kínotokban már azt sem tudjátok mit üvöltsetek. Mi a bánatos faszért nem húztok el akkor innét ha nektek semmi nem tetszik? Arra persze nincs eszetek, hogy egy normális ellenzéket összehozzatok!Mert azon dolgozni kéne meg lóvét áldozni! Miért nem kértek Gyuri bácsitól? Ja! Hogy Rájött, ő is hogy balfaszok vagytok? És nem ad több lóvét? Hát ez gáz!

Gandosz 2018.12.02. 12:10:31

@Sir Bates dö Hól: Alapműveltség része. A zsidók, Egyiptomból Palesztinába vonulva, kiirtották a kánaáni őslakosokat, fegyverrel, cselszövéssel.

Sir Bates dö Hól 2018.12.02. 12:17:21

@Gandosz: ez volt az első? egészen biztosan? mert mitől is menekült meg mózes csecsemőként, mint az alapműveltség része? nyolc általánost már elvégezted a ceu-n, ner-cseléd?...

definíciókkal nem vagytok tisztában, turulnépe mélymagyar...

nemecsekerno_007 2018.12.02. 12:19:40

"Orbán és Chuck Norris románcán röhög a világ"

Nem unjátok még? Veszíteni is lehet méltósággal... De nálatok a veszítés mértéke fordítottan arányos a méltósággal... :) És egyre több a vesztes meccsetek...

Gandosz 2018.12.02. 12:20:14

@Sir Bates dö Hól:
Nagyon buta vagy:
1. "Jól dokumentált"
2. "Tömeggyilkosság"
Ha Mózes meghal, az tömeggyilkosság lett volna, te szerencsétlen, hitvány hazudozó?

morph on deer 2018.12.02. 12:28:33

@Cycmen:
“így csak egy szánalmas ostoba pöcs vagy?”

Igen, darling! Dehát azért szeretsz, vagy nem?
;)

morph on deer 2018.12.02. 12:35:58

@Cycmen:
“Azt meghagyja a tehetségteleneknek.”

Ezzel semmi gond, egyike a legjobb énekeseknek az elmúlt fél évszázadban.
‘70-ben találkoztam vele először Földváron, a balatoni koktélhajón azon a nyáron Bergendy volt.

Sir Bates dö Hól 2018.12.02. 12:38:56

@Gandosz: neked kivonatos a bibliád ószövetségi része? ugyanaz adta ki, mint a cion bölcseinek jegyzőkönyvét? funkcionális analfabéta tajparaszt...

Sir Bates dö Hól 2018.12.02. 12:42:06

@torró: "Én bizonyítottan nem vagyok vér szerinti Magyar."
nekem is más a vezetéknevem...

Cycmen 2018.12.02. 12:52:05

@morph on deer: Igen, darling! Dehát azért szeretsz, vagy nem?
;)

Hülye vagy, de a szex az más. Dugnálak természetesen! :D

morph on deer 2018.12.02. 13:05:35

@torró:
“Nektek nem tud Orbán olyat tenni amit nem utálnátok.”

Majdnem így igaz! De nem a származásával van baj, hanem azzal, hogy egy gátlástalan, hatalommániás bunkó geci. Ráadásul ahogy öregszik, egyre mohóbb és arcátlanabb.
Én például személy szerint orbánt utálom, ezért.
Már az sem elég neki, hogy a felcsúti trágyadomb mellől a budai palotába felküzdötte magát, többszöri köpönyegforgatással, mindenkin átgázolva, most éppen a hazája után Európa elárulásán fáradozik, az nyilván még jobban fizet!
Kell a lóvé, nagy a család...
Meg mert neki semmi nem elég!

Közben egy kisstílű, államdó kissebbségi komplexusokkal küzdő személy, ezért is keresi ismert emberek társaságát, és tesz meg mindent, hogy nagyobbnak tűnjön.
(Ezt most emberileg értem.)
Belehal, hogy őt “tiszteljék”, csak éppen okot nem ad erre...

Szeretni való, tényleg.
Majd akkor nézd meg, hogy milyen lesz, ha már nehezebb lesz harácsolni!
Isten irgalmazzon annak, aki ebben megpróbálja megakadályozni, legyen az akár a leghűségesebb cselédje is!

De te szeresd nyugodtan, ne zavartasd magad. Ha neked ez kell...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.02. 13:14:36

@lenörd hofstadter: Hát igen, Gyurcsány alatt a vidékieknek is jobb vótt..

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2018.12.02. 13:16:48

@taga20: Azért vagy mindig olyan ideges, mert folyamatosan irritált a végbeled a sok csokiszextől..:)

MTA rendes tagja 2018.12.02. 13:16:50

@Sir Bates dö Hól:
Ősidőktől napjainkig létező népességszabályozásai technikát (csecsemőgyilkosság) egy szintre emeled az etnikai alapú népirtással (zsidók által kiirtott kánaániták). Majd az etnikai alapú népirtást felmented azzal, hogy dehát csecsemőgyilkosság is van.

rallus 2018.12.02. 13:27:05

@morph on deer: Te honnan küzdötted le magadat eddig a szintig? Már régen a " felcsúti trágyadomb " színvonala alatt vagy és minél elérhetetlenebb számotokra a lehetőség, hogy ártani tudjatok az országnak, (szándékosan nem a "haza" kifejezést használtam) annál dühödtebben teszitek magatokat nevetségessé. Acsarogva tűntök el a történelem szemétdombján, (nem trágya, az hasznos..) és senkinek nem fogtok hiányozni...

torró 2018.12.02. 13:55:40

@morph on deer:
Nézd! Én nem állítottam, hogy szeretem! De egyenlőre nem látunk senkit a színpadon aki jobban gazdálkodna. Tudom, Sok dolog van ami kissé túl lő a inger küszöbön. Azonban tudjuk, hogy bármilyen formáció kerül helyére, egy kis idő elteltével, ugyan ez a probléma fog előjönni. Ugyanis egy párt feltörekvéséhez, főleg hatalomra kerülésére sok pénz kell. És a hitelezők benyújtsák a számlát. A Csintalan már egyszer elmondta, hogy náluk ugyanígy bújtak elő a hitelezők, és követelték az igérvényeket. Európát meg nem az Orbán teszi tönkre, mert már a legjobb úton van ezen a téren. Hacsak fel nem ébrednek.Már vannak jelei. Ez a Chuck Norris dolog meg azt jelzi, hogy az ellenzék már nem tud másba kapaszkodni, csak ilyen semmit mondó történetbe. Ez sok mindent elárul. Ez szellemi deficit!

David Bowman 2018.12.02. 14:08:12

Csák Norisz velünk! Ki ellenünk?

Cycmen 2018.12.02. 14:31:12

Tényleg faszfejek! Putyinnak van Steven Segalja, nekünk Chuck Norrisunk, ki a ti akcióhősötök? Ratyirambo? :DDDDDDDDDDDD

felucca02 2018.12.02. 14:59:58

@paraszthajszal: Te, áruld már el, hogy neked mitől "nemzeti" egy kormány?
Hogy a magyarokat miért írod következetesen nagy M-mel, azt már nem is kérdezem.

lazarus (törölt) 2018.12.02. 15:03:53

@morph on deer: szeretem orbániuszt, mert úgy cumiztatja a népet, hogy folyamatosan emeli az ingerküszöbét, és nem milliókat, milliárdokat lehet eltüntetni, mégsincs lázadás. ügyesen kinyírta a ceu-t is...

biztos ami biztos, nyelvtanulás és majd költözés. mert ettől még okádék ez a földesúr.

conchita wurst 2018.12.02. 15:12:05

nagyon kussol a CEU meg a B1

csak nem akarnak megis ittmaradni?

Nagy Anita Sv 2018.12.02. 15:17:34

@nemecsekerno_007: „Orbán Viktor neve számomra szimbólummá vált. Egy nyolcvan év óta lezüllött ország még mélyebb politikai lezüllesztésének a szimbólumává. Holott a sors megadta neki a ritka lehetőséget, hogy sarokkő lehetett volna a magyar történelemben. De ő pénzt akart keresni. Népvezér akart lenni. Tündökölni akart az emberek felett. Ezt is megkapta. Látni fogjuk még, amint eldobott kőként az út szélén hever…”. (Popper Péter)

MTA rendes tagja 2018.12.02. 15:24:08

@Nagy Anita Sv: Popper Péter maradt volna inkább Izraelben. Ott egy utolsó senki volt. Mikor meglátta, hogy vége felé közeledik a parazitavilág, amiben ő és haverjai jól elvoltak hungarofóbiájukkal, hát persze, hogy méltatlankodott.

conchita wurst 2018.12.02. 15:26:25

@Nagy Anita Sv: Popper egy hulye, ahogy a kozonsege is. O a magyar Coelho, a haszontalan dologtalan lippsi kvint-esszenciaja.

Magyarorszagnak oriasi szerencseje van, hogy a kormany evtizedekre tervezhet elore, valoszinu a centenariumi aranykor ota a legjobb idok ele nez Magyarorszag.

nemecsekerno_007 2018.12.02. 15:27:46

@Nagy Anita Sv: Az eredmények egyelőre inkább az ellenzékről mutatják ezt, ők vannak az út szélén. Most úgy tűnik, hogy 20-30 év múlva Széchenyi v. Klebersberg szintjére fog emelkedni társadalmi elismertségben...

Nagy Anita Sv 2018.12.02. 15:30:58

@conchita wurst: de ez nem a vezereden mulik....

conchita wurst 2018.12.02. 15:41:50

De a mai tema a CEU, mar december 2 van es meg nem lattam a koltozkodos teherautokat a varosban.

Mi a tokom van?

collateral damages 2018.12.02. 15:58:43

Több mint gyanús a Norris féle levitézlett macsók vonzódása a magukat igen tökös csávónak mutató diktátorokhoz. Lásd még Steven Seagal, vagy a folyton piás Depardieu őszinte férfiszerelmét Putyinnal, és a fehérorosz diktátorral.

Dzseem 2018.12.02. 16:12:47

@MTA rendes tagja: Sötét vagy apám, mint az útszéli árok ...

kiskutyauto 2018.12.02. 16:24:08

Az mindegy mit, csak beszéljenek és a lapok írjanak rólam, hiszen ingyen reklám... mondá a bölcs Gábor Zsazsa az azóta ősi sztenderddé vált mondást... nos ezen az úton jár viktátorkánk is... hiszen hogy rácuppant Norrisra, így a világ röhög rajta, de a világ most már tudja a nevét, miként az isteni Chuck-ét is.... Kb ennyi az egész lényege... a kemény TEK-es fiúk, mind statiszták voltak nyilván... az arcukat a TEK-esek nem mutatják és nem is mutathatják a kamerának... de persze a sok boldog magyar birkának ez sem tűnik fel... XD

A demokrácia leszakadó függönye (törölt) 2018.12.02. 16:37:57

Nem akarjátok inkább leszerződtetni Norrist?

Szerintem tök előnyös lenne:
- Ha esetleg megint tünti lenne a Fidesz székháznál, akkor neki valószínűleg nem okozna gondot bek**rni a CRT monitort az ablakba (mint annak a két tesiből felmentett hipszter srácnak)
- Ha megint lesz szobordöntés, akkor a földön focizik a fejjel, hanem ő maga veszi le pörgőrúgással!
- Külföldi. Ha beszól a kormánynak, akkor lehet mondani, hogy Külföldnek (így nagy betűvel) az a véleménye, hogy...
- Lehet indítani jelöltként mindenhol is! Ha valaki nem ért vele egyet, akkor tudtok bőgni, hogy itthon bántsák művészeket!
- És ami a legfontosabb: valószínűleg gőze nincs az itteni politikáról. Sose lesz okosabb nálatok ilyen téren, senkinek nem fog a fejlére nőni. Nektek ő az optimális ember már csak emiatt az egy pont miatt! ;-)

Na?

MTA rendes tagja 2018.12.02. 16:52:14

@Dzseem:
Szemelvények Popper Péter izraeli élményeiből:

"azt kérdezte tőlem a rektor, hogy vallásos vagyok-e. Mondtam, hogy nem. Jó, mondta, ebből nem lesz probléma, de van néhány dolog, amire légy szíves figyelj oda:
- Először is, az egyetemen mindig legyen rajtad kipa. Másodszor döntsd el, hogy a tejes vagy a húsos kafeteriába mész-e, de ne cikázz a kettő között, mert abból botrány lesz! Minden órában van nálunk istentisztelet, és előfordulhat, hogy nem jön össze tíz zsidó. Ha hívnak, kérlek, menj le zsinagógába! Nem kell imádkoznod, de legyél ott!

Aki téged szombaton meglát a Kinneretnél, az ugyanolyan apikajresz mint te, úgyhogy abból nem lesz baj. De ne karambolozz, mert ha kiderül, hogy a Bar-Ilan professzora szombaton vezet, abból botrány lesz!
Nem szabad Izraelt és az ottani viszonyokat kritizálni, mert azt nem tolerálják.
A kocsimon fél év elteltével le kellett cserélnem a magyar rendszámot. Az teljesen természetes volt, hogy a professzor úr két hétig nem jön be, mert most rendszámot cserél. Az egyik hivatalban egy ifjú hölgy, tisztviselő, elkérte az útlevelemet és közben tonhalas szendvicset evett, és sikerült lecsöpögtetnie az útlevelemet. Nekem lett a leghalszagúbb útlevelem egész Izraelben. Szóvá tettem, erre nagyon durván elküldött, hogy minek jöttem ide, miért nem maradtam otthon. Szóval ez is megvan, ez az elutasítás.

Volt egy erdélyi magyar fiú, aki a rektorhelyettessel sétált, akinek kibicsaklott a bokája. A fiú elkapta a rektorhelyettest és felkiáltott, hogy Jézus Mária, csak nem történt valami baja? A rektor helyettes mondta neki, hogy holnap már ne jöjjön."

Sir Bates dö Hól 2018.12.02. 17:29:16

@MTA rendes tagja: igaza van a nernek, amennyiben ilyen a szövegértési és asszociációs képessége az mta rendes tagjának, akkor fölöslegesen tartja fent a nemzet az akadémiát, bármikor behelyettesíthető egy gajdics-huth-apáti triumvirátussal... (akiknek te írsz, akik téged lájkolnak, azok a funkcionális analfabéta ner-cselédek, s cselédből mindig is több volt, mint szabad emberből, meg annyi légy sem tévedhet a tehénszar gasztronómiai értéket tekintve, így nyilván neked van igazad, így részemről a kommunikációt lezártam, csupán annyit, hogy a kisdedek elpusztítása annyiban tekinthető népességszabályozási technikának, mint az okkupált területek teljeskörű pacifikálása a kánaániták tekintetében, vagyis: megbaszhatod anyádat)

MTA rendes tagja 2018.12.02. 18:20:21

@Sir Bates dö Hól:
Nagy tisztelettel írom, hogy a nálad lévő modern szokás, miszerint az anyádat baszod, szopatod, seggbebaszod, nálam nem dívik.
Ellenben érzékelem, hogy nálad ez régi családi hagyomány vezetett a hozzászólásaidban megfigyelhető előrehaladott demenciához, jelen esetben a zsidók által elkövetett etnikai népirtás és a születésszabályozás részeként megvalósuló gyerekgyilkosság ekvivalenciájához.
Na jó anyabaszást a ma estére!

taga20 2018.12.02. 18:24:47

@MTA rendes tagja: én is csatlakozom.

ménem baszod meg anyádat?

Sir Bates dö Hól 2018.12.02. 19:20:23

@taga20: mert az apját kúrja... vagy mert egy igaz ner-nagyasszony...

Sir Bates dö Hól 2018.12.02. 19:25:07

@MTA rendes tagja: a vérvonal mindenáron való megőrzése nem modern szokás, s inkább a hatalom birtokosaira jellemző, s én, mint migráns a biológiai diverzifikáció híve vagyok, valamint látom, hogy a te ószövetségi részed is a cion bölcseinek kiadójától származik...

MTA rendes tagja 2018.12.02. 19:51:56

@Sir Bates dö Hól:
Tehát családotokban csak a seggbebaszást tetszetek művelni. Szaporításhoz négereket tetszetek használni, vagy??

morph on deer 2018.12.02. 20:27:59

@torró:
“De egyenlőre nem látunk senkit a színpadon aki jobban gazdálkodna.”

Az a gond, hogy ez nem gazdálkodás, hanem egy szép nagy piramisjáték.
Csak arra kell figyelni, hogy a látszatot sikerüljön fenntartani, hogy minden űberfasza mostanság.
Nézd csak meg, hogy hogyan működtek a legnagyobb kóklerek mielőtt megbuktak volna, és fogod látni, hogy miről beszélek.

Talán túl öreg vagyok hozzá, de én nem hiszek az egyszemélyi uralkodókban, akik mindenhez értenek és tévedhetetlenek.
A jellemtelenséget meg még akkor sem tartanám elfogadhatónak, ha egyébként valóban zseniről lenne szó.
Kényes a gyomrom, na.

Ebből a szempontból pedig az teljesen mindegy, hogy ki melyik párt tagjaként, vagy éppen érdekében tisztességtelen.
És ezen az sem változtat, hogy a politikai paletta maradék részén csak balfasz és/vagy lehetetlenné tett politikusok találhatók, én ezt akkor sem találom elfogadhatónak.
Sem mint embert, sem pedig mint az ország teljhatalmú vezetőjét, sorry.

morph on deer 2018.12.02. 20:53:54

@rallus:
“Már régen a " felcsúti trágyadomb " színvonala alatt vagy és minél elérhetetlenebb számotokra a lehetőség,”-stb, többes számban.

Kis kedves, te tényleg még egyig sem tudsz számolni segítség nélkül?
Csak mert én pont annyian vagyok, még mindig, képzeld!

Ráadásul - ellentétben veled - én kizárólag a saját véleményemet mondom, bármiről is legyen szó.

Viszont neked nem ártana kissé jobban elmélyedned - nem, nem a trágyadombban, azt már abszolváltad, - vezéred élettörténetében!
Ugyanis ha ismernéd az orbáni életutat, akkor bizony tudnád, hogy minden magyarok cárja bizony ott szorgoskodott gyerekként, “szerető” nagyapja keze alatt!
Ha nem sikerült időben elugrania, akkor szó szerint is.

Tehát onnan a palotáig elég szép teljesítmény eljutni, főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen kacskaringós út vezetett idáig!
Ha odafigyelsz, akkor azt is láthatod, hogy én azt kifogásolom, hogy neki ez sem elég, neki minden kell!
Minden is.

Mindennek ellenére én továbbra is egy jellemtelen, hazug szarkeverőnek tartom politikusként, és egy akarnok, harácsoló, kis sunyi, bosszuálló természetű bunkónak emberként.

Te meg annak, akinek akarod, tőlem imádkozhatsz is hozzá esténként, teszek rá.
De hogy az országnak és az egész régiónak a XXI-ik században legnagyobb károkat okozó személyről van szó, afelől teljesen biztos vagyok.
Meg abban is, hogy majd eszedbe fog jutni alkalom adtán, mivel most már te is tudod.
(Na meg az egész TEK, FSB, valamint Bözsi néni a kisboltban. Röviden: mindenki, aki számít!:))

rallus 2018.12.02. 22:01:47

@morph on deer:
"Londoni pénzügyi elemzők szerint az erőteljes harmadik negyedévi teljesítmény azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az eddig vártnál gyorsabb ütemben növekszik az idén és jövőre is. A Morgan Stanley a térségre kidolgozott átfogó éves előrejelzésében a magyar GDP idei növekedési ütemére szóló prognózisát 4,6 százalékra, 2019-re adott növekedési becslését 3,8 százalékra javította."

Te meg egy szerencsétlen pesszimista hülye vagy! Az egész jobboldal nem sírt ennyit amikor a Gyurcsány-Veres-Kóka-Bajnai csapat csődbe vitte az országot! Persze ha csak így van libidód...

Hungryhorse 2018.12.25. 22:01:55

@ÉhesIó: te csak egy elmebeteg seggfej nicktolvaj vagy, aki a nicknevemben a kis l betűt nagy I- re cserélva baromkodik a zindex blogmocsarában.
Ez a karakterlapodon is világosan látható te rohadék állat.
Takarodj a tolvaj kurva anyádat megbaszni a ravatalán a lopkodás helyett!
süti beállítások módosítása