Így váltunk életmódot mi
2018. november 28. írta: Anilka

Így váltunk életmódot mi

Receptek csak egy kicsit máshogy

Ahogy a blog leírásában is olvashatod éppen most lépünk rá az életmódváltás rögös útjára. Hosszas keresgélés után végre 

megtaláltam azokat az alapanyagokat, amikből úgy gondolom közel azonos ízvilágot érhetek el, mint az eredeti alapanyagokkal. 

Mivel nincs semmilyen ételallergiája egyikünknek sem, ezért teljesen feleslegesnek éreztem, hogy mindenmentes recepteket készítsek. Illetve azt is túlzásnak gondolom, hogy millió meg egy alapanyagot vegyünk hozzá.

Már hetek óta készülök erre a lépésre (vagy nevezhetjük akár próbának is), mert 3 gyermekes anyaként 3 terhességi cukorbetegséggel kísért várandósság után tényleg itt az ideje, hogy főleg a gyerekeink miatt egy egészségesebb életmódra váltsunk. Már így is kisebb fajta csoda, hogy nem maradtam cukorbeteg a harmadik után. Na persze ha ennek hozadéka némi fogyás is (jelenleg 74,5 kiló vagyok a 170 centimhez) az csak a ráadás.

scale-403585_1920.jpg

Első körben csupán három terméket vásároltam, amikért valamivel többet fizettem 4 ezer forintnál (ennek kb a felét a cukorhelyettesítő teszi ki, de elvileg elég sokáig elégnek kell lennie). Két alapanyagot tervezek kiváltani velük mégpedig a lisztet és a cukrot, a teljesen hagyományos, egyszerű receptekben. Úgy gondolom ez az alap, idő közben pedig majd meglátjuk hogyan alakul. Ezek a termékek pedig a következők:

 

DIA-WELLNESS LISZTKEVERÉK -50% CH 

Általános konyhai használatra javasolt szénhidrátcsökkentett liszt. Szénhidrát tartalma fele a sima lisztéhez képest.

Átlagos tápérték 100 g termékben:

energia:1459 kJ/348 kcal

zsír: 6,51 g

melyből telített zsírsavak: 1,39 g

szénhidrát: 35,0 g

melyből cukrok: 1,98 g

rost: 28,0 g

fehérje: 26,6 g

Só: 0,15 g

dsc_3385-01-01.jpeg

 

DIA-WELLNESS ZERO-6 KONCENTRÁTUM

Általános konyhai használatra javasolt szintén. 20-80%-os arányban keverjük bármilyen liszttel (Bl 55, tönkölyliszt stb.). Alkalmas többek között kenyerek, kevert tészták, kelt tészták, palacsinta, rántás készítésére is.

Átlagos tápérték 100 g termékben:

energia:1978 KJ/471 kcal

zsír:14,9 g

melyből telített zsírsavak:2,1 g

szénhidrát: 7,0 g

melyből cukrok 2,1 g

rost: 38,0 g

fehérje: 39,3 g

só: 0,15 g

 

DIA-WELLNESS CUKORHELYETTESÍTŐ 1:4

Édesítő ereje négyszer nagyobb a hagyományos kristálycukorénak. Ezzel a cukorhelyettesítővel ízesíthetünk kávét, teát vagy bármilyen italt. Mivel hőstabil használhatjuk tészták, sütemények sütéséhez vagy akár főzéshez is.

Általános tápérték 100 g termékben

energia: 0 kJ/0 kcal

zsír: 0 g

amelyből telített zsírsavak: 0 g

szénhidrát: 99,4 g*

amelyből cukrok: 0 g

rost: 0 g

fehérje: 0 g

só: 0,02 g

* A termék nem felszívódó szénhidrátot tartalmaz.

 

Kövesd a blogot, hogy ne maradj le a kipróbált receptekről, tapasztalatokról. Hamarosan hozom az első receptet. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kicsitmashogy.blog.hu/api/trackback/id/tr3214397018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása