"Engem nem lehet elhallgattatni!"

2 napja, egy azóta törölt élő videóban Radics eddig egészen példátlan módon gyalázta az RTL vezetését és az ott dolgozókat. Az elsőként kiesett Valóvilág játékos úgy tűnik, hogy sértettségében kereszteshadjáratott indított a csatorna és néhány ember ellen. Fő témája, hogy a cég nemi alapon diszkriminálja a dolgozókat, a szereplőket és úgy általában senki nem juthat előre a ranglétrán szerinte, aki nem a saját neméhez vonzódik és bizonyos szolgáltatásokat nem nyújt a megfelelő személyeknek. Csak, hogy tisztán lássunk, olyan szolgáltatásról van szó, amit elsősorban térden állva lehet végezni. Radics név szerint is megemlített két személyt, akik szerinte egyértelműen a másik oldalon játszanak: Puskás Petit és VV Somát.



Radics Attila döbbenetes videóban gyalázza az RTL-t:


Radics Attila élő videója. Ebből óriási balhé lesz!



Radics véleménye szerint mivel ő közszereplőkről nyilvánított véleményt, ezért ez így teljesen rendben is van. Már, ha vélemény nyilvánításnak nevezhetjük, hogy ezeket a videóit pár nap alatt százezer ember is megtekintette. Információink szerint az érintettek közül néhányan ezt teljesen máskén gondolták és már rendőrségi feljelentés is született az ügyben.

VV Radics ezek után egy újabb videót töltött fel, ahol kijelenti, hogy őt nem lehet elhallgattatni és gyakorlatilag érinthetetlennek gondolva magát nevetségesnek nevezi, hogy őt egy “k.rva anyázásért” perbe lehetne fogni. Egyéb vádjairól ügyesen nem tesz említést, de példátlan módon megismétli, sőt ki is bővíti azokat. Ez a videó is rendelkezésre áll. Az eszes Youtuber ezzel gyakorlatilag önmaga ellen gyártott bizonyítékot a későbbi eljárások számára. Ez az élő videó, ha lehet még durvább, mint a korábbi.

Ez már tényleg nem játék! Elképesztő miket mond videójában Radics:

Radics Attila nem csak megismétli a vádjait, de rátesz egy nagy lapáttal




Nyomj te is egy megosztást!