eur:
395.49
usd:
366.56
bux:
65613.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: Youtube.com

Olyan díszkíséretet kapott Alonso, mint senki más

A levezető kör végén Hamilton és Vettel fogta közre a kétszeres világbajnokot, és piruettezésbe kezdtek, amiért nem győzött hálálkodni a sorozattól búcsúzó spanyol.

Nem akármilyen külsőségek közepette fejezte be Formula-1-es pályafutását a kétszeres világbajnok Fernando Alonso vasárnap Alu-Dzabiban. Noha a nagydíjon csak 11.-ként zárt és így élete utolsó F1-es futamán pontot sem szerzett a veterán spanyol pilóta, a célegyenesben díszkísértetet adott neki a jelenkor két legnagyobbja, az immár ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) és a négyszeres egyéni első német Sebastian Vettel (Ferrari).

Az autós piruettezés után az összesen tizenegy "világbajnoki cím" érzékeny ölelkezésbe kezdett, majd a pályafutását lezáró spanyol hondás a dobogósokkal együtt nyilatkozhatott a korábbi mclarenes csapatvilágbajnok skót David Coulthardnak.

Alonsó elérzékenyülten kereste a szavakat. A versenyzőegyéniség azt mondta: noha

akkora nagyságokkal versenyzett együbb, mint Michael Schumacher vagy Jenson Button, de egyiküket sem részesítették ilyen búcsúban,

amit nem is tud elégszer megköszönni.

Vettel sportszerűen elmondta Alonsónak, hiányozni fog, és bizony még nem száz százalék, hogy a 37 éves spanyol örökre távozik az F1-ből, de egy évre biztosan, mert várhatóan az Indy500-as, zárt karosszériás sorozatban kíván maradandót alkotni 2019-ben.

Fernando Alonso 2001 óta volt a száguldó cirkusz "artistája", 2005-ben és 2006-ban Renault-val világbajnok is lett. Máig ő az egyetlen spanyol vb-első, és mostani díszkíséretének tagjai után a harmadik legfiatalabbként ért fel a csúcsra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×