Kultúra

Bud Spencerről készült magyar filmet mutatnak be

A Piedone nyomában című dokumentumfilmet négy éven át forgatták, négy országban, negyven közreműködővel.

Király Levente Bud Spencert bemutató portréfilmjét az M5-ön mutatják be november 23-án, pénteken, 21.55-kor, és a készítők szándéka szerint a filmszínész kevésbé ismert arcát mutatnák be a filmben. „Egykori sportolótársai, színész kollégái, barátai és családtagjai mesélnek a világ legnagyobb pofonosztójáról, akiről az is kiderül, hogy mennyire szeretett bennünket, magyarokat” – ígérik a készítők.

A filmben az azóta elhunyt Bud Spencer mellett megszólal Terence Hill, a zeneszerző testvérpár, Guido és Maurizio de Angelis, aztán Spencer gyerekei, azaz Diamante és Giuseppe Pedersoli, a Spencert a vízilabdás korából ismerő Kárpáti György, és magyar hangja, Ujréti László is.

(Comment blog nyomán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik