Erről a magyar sminkmárkáról beszél mindenki
2018. november 13. írta: Szabinae

Erről a magyar sminkmárkáról beszél mindenki

A Kell a Púder neve ismerősen csenghet a smink kedvelő közösségben, ugyanis ez az a márka, ami nem csak minőségében, de pigmentáltságában is ott van a legjobban között.

Gabi, a gyógypedagógusból lett először sminkes, majd több év sminkes munka után piacra dobta a saját márkáját. Az elején ásványi, vegán szemhéjpúderek, pírosítók, és alapozó púderek képezték a termékpalettát, majd ez fokozatosan bővül rúzsokkal, ecsetekkel, préselt szemhéjfestékekkel, pirosítókkal, kontúrral, alapozó-, és highlighter stickkel, illetve primerrel és arcpermettel, melyek természetesen hipoallergének, parabén és illatanyagmentesek.

kap2.jpg

Megnyílt az első magyar sminkbolt Budapesten

A Púder Pénteket pedig pár hete felváltotta az első KAP bolt megnyitása a Veres Pálné utcában. Eme esemény kapcsán kérdeztem meg Gabit, a márka megálmodóját, hogy merre is tovább, mik a tervei, és hogy miként is jött létre az első KAP üzlet.

1, Megnyílt az első KAP bolt. Hogy jött az üzlet ötlete?

Úgy érzem egy sminkmárka brandépítéséhez egy üzletnyitás is hozzátartozik. A webshop és a Púder Péntek úgy éreztem, hogy nem elég, és kell egy olyan hely, ahol bármikor meg tudják nézni, és ki tudják próbálni a termékeket. Így egy hónappal ezelőtt megnyitottunk a Veres Pálné utcában a Ferenciek teréhez közel.

2, Mi lesz ezek után a Púder Péntekkel?

A Púder Péntek a szívem csücske, és úgy érzem a KAP egyik alapköve is, így péntekenként megmarad a Púder Péntek, és velem fognak találkozni a vásárlók az üzletben. Fontos, hogy megmaradjon az a közvetlen kapocs a vásárlóimmal, ami a Púder Péntek során kialakult. Így péntekenként  továbbra is mindig betekintést nyerhetnek a jövőbeli fejlesztésekbe, és mintákat is vihetnek haza kipróbálni az új, fejlesztés alatt álló termékekből.

Az üzletben mindenki képzett sminkes, így bármikor kérhetnek segítséget akár termékek választásához, akár egy sminkelési technika elsajátításhoz

3, Mik a jövőbeli tervek?

Az üzletnyitás óta teljesen megváltoztak a vásárlási szokások, ezt figyelembe kell vennem! Így a jövő évet át kellett egy kicsit szerveznem. A 2019-es év újdonságai között biztosan lesz szempillaspirál, korrektor, de érkezni fognak új rúzsok és MUST HAVE arcápolási termékek is. Továbbá az üzlet emeletét ki szeretném alakítani privát tanácsadásokhoz, sminkes szolgáltatásokhoz.

Fontos, hogy a KAP nem tesztel állatokon, és a legtöbb termék vegán.  Ez alól az stickek, a rúzsok és bázisok képeznek kivételt, mert ezek tartalmaznak méhviaszt. 

Az ecsetek pedig taklon szálakból készülnek, ami ezáltal szintén vegán termékek.

Én rengeteg fancy márkás sminkcuccomat cseréltem le KAP-ra, mert egyszerűen imádom. Olyan tartós, és annyira minőségi, hogy nem találok rá szavakat.

Aki pedig követ instán láthatta, hogy konkrétan esőállóvá teszi a sminket a KAP arcpermet - sikeresen le tudtam tesztelni egy hatalmas zuhiban, amikor 10 percet sétáltam olyan szakadó esőben, hogy az orromig nem láttam.. Mindenem atomjaira ázott, bezzeg a sminkem meg sem mozdult.

Mutatom: (lapozható)

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szabinea � Blogozine (@szabinea) által megosztott bejegyzés,

És végül egy közös kép Gabival, a Kell a Púder megálmodójával:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szabinea � Blogozine (@szabinea) által megosztott bejegyzés,

Tudsz követni Facebookon is: Blogozine 

Megtalálsz Instagramon is: @szabinea

Kérdésed vagy észrevételed van? Írj emailt: blogozine.hu@gmail.com

süti beállítások módosítása
r=o.createElement('script');r.async=1; r.src=t+h._hjSettings.hjid+j+h._hjSettings.hjsv; a.appendChild(r); })(window,document,'https://static.hotjar.com/c/hotjar-','.js?sv=');