A Meteorológiai Világszervezet szerint emberemlékezet óta nem voltak ennyire melegek az óceánok a Földön. A Nature-ben október végén megjelent tanulmány szerint ennek egyik oka, hogy az elmúlt negyedszázadban a világóceánok 60 százalékkal több hőenergiát tároltak el, mint amennyit a klímaváltozás kutatói eddig feltételeztek.

A szerzők a Föld felszínének több mint 70 százalékát borító világóceánok szén-dioxid- és oxigénkibocsátási, illetve -elnyelési értékeit vizsgálták. Az élet szempontjából létfontosságú gázok ugyanis a bolygó hőháztartásának kulcsszereplői, légköri koncentrációjuk változásai jóval pontosabb képet adnak a globális hőmérséklet változásairól, mint a lokális mérések.

Fecseg a felszín, hallgat a mély

A Kaliforniai Egyetem (San Diego), a párizsi Sorbonne, a New Jersey-i Princeton, a sanghaji Fudan Egyetem, a németországi Kielben található GEOMAR oceanográfiai központ, valamint az amerikai National Center for Atmospheric Research munkatársai a közel négyezer automata megfigyelőtutajból álló Argo hálózat adataira alapozták kutatásaikat. Az ókori görög mítoszok argonautáit szállító hajóról elnevezett globális óceánmonitorozó rendszer egy évtizede méri a világtengerek 2 kilométer mély felső rétegének hőmérsékletét és sókoncentrációját, illetve ezek változásait.

A kutatók az Argo adatai mellett a saját és a kutatásban nem részt vevő kollégáik mérési eredményeit is elemezték, ennek alapján megbecsülték, hogy az óceánok mennyi szén-dioxidot nyelnek el a légkörből, illetve a melegedés hatására mennyit bocsátanak ki, és az oxigénkoncentrációra vonatkozó adatokat is tanulmánzoyták. A kutatási jelentés a klímaváltozás és a globális felmelegedés drasztikus újragondolását javasolja. A számok ugyanis azt mutatták, hogy az elmúlt negyed évszázadban a Föld óceánjai évente 60 százalékkal több hőenergiát tároltak el, mint ahogy az a klímaforgatókönyvekben eddig szerepelt.

A különbség óriási: az emberiség energiafogyasztásának nyolcszorosa kerül a világtengerekbe minden évben. Az elnyelt légköri hőenergia jó részét az óceáni vízkörzés rendszere szállítja el a Föld más fertályaira.

Kataklizmák sorozata jön?

Az oceanográfusok szerint a most publikált eredményekből durva forgatókönyvek bontakoznak ki. A sarki jég még gyorsabban és nagyobb mértékben olvadhat, drasztikusabban megemelve a világtengerek szintjét, a melegedő óceánok pedig további szén-dioxiddal terhelhetik meg a légkört, ami tovább fokozza az üvegházhatást. Ezzel párhuzamosan a környezetszennyezésnek leginkább kitett, sok tekintetben az összeomlás határán lavírozó tengeri ökoszisztémák újabb csapásokat szenvedhetnek.

A mostani kutatás megerősítette ugyanis, hogy a tengerek – a globális szénciklus törvényszerűségei szerint – a légköri szén-dioxid mintegy negyedét ma is elnyelik ugyan, csakhogy úgy tűnik, az antropogén, vagyis az emberi tevékenységből eredő kibocsátással megfejelve ez egyre savasabbá teszi az élő vízeket. (A vízben oldott szén-dioxid maga a szénsav.) A kémhatás földtörténeti léptékkel mérve rendkívül gyors eltolódása radikális és drámai hatással lehet az óceánok jelenleg ismert élővilágára. A „hőháztartás” felborulása nem mellesleg még szélsőségesebb időjárási anomáliákat generálhat, például a ma ismerteknél is pusztítóbb hurrikánok és cunamik formájában.

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) alig pár hete publikált legfrissebb jelentése még nem számolt az óceáni hatással, pedig a Qubiten ismertetett dokumentum már így is apokaliptikus közeljövőre figyelmeztette az emberiséget. A 40 ország 91 tudósa által írt beszámoló a párizsi éghajlatvédelmi egyezményben kitűzött célokat, illetve annak hatásait elemezete, ha azok netalán nem teljesülnének.

Hogy a Nature-ben publikáltak megfigyelésekből mi következhet még, egyelőre nem tudni pontosan. Annyi bizonyos, hogy a Washington Postnak nyilatkozó kutatók azt ígérték, folytatják a megkezdett munkájukat. Szerintük ugyanis a Föld hőmérlegének rendkívül kényes egyensúlyát alakító mechanizmusok megismerése és megértése talán a hatékony politikai cselekvést is beindítja.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: