Erős döntetlen Trump javára

 

Az Egyesült Államokban tartott félidős választás eredménye „erős döntetlen” Donald Trump elnök javára, amely erősíti kormányzati pozícióját a 2020-as választások előtt – mondta az M1 Ma reggel adásában a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője.

Varga Gergely azt mondta, hogy az ellenzéki demokraták ugyan megszerezték a többséget a képviselőházban, ám a szenátusban növelték mandátumukat a republikánusok, vagyis az elnök pártjának pozíciói erősödtek.

A szakértő úgy vélte, hogy a következő két évben kiélezett politikai küzdelemre lehet számítani és jelentős részben az elnök ügyeit firtató bizottsági vizsgálatok fogják dominálni az amerikai politikai küzdelmet.

A republikánusok eredménye történelmi visszatekintésben is kedvező. A korábbi ciklusokban is jellemző volt, hogy az elnök pártja mandátumokat vesztett a képviselőházban. 2006-ban George Bush elnöksége idején 30, négy évvel később Barack Obama idején a kormányzó párt 63 helyet vesztett az alsóházban – hangzott el az adásban. Ez jó kiindulási pontot jelent Donald Trump számára a 2020-as elnökválasztásra – mondta.

Kormányzói helyeket vittek el republikánusok kulcsfontosságú államokban, Ohióban és Floridában. Ezek a városok a következő elnökválasztáson döntőnek bizonyulhatnak, de a demokratáknak is sikerült fordítani néhány körzetben a „rozsdaövezetben”.

Balra tolódnak a demokraták

A Demokrata Párton belül viszonyokról elmondta, hogy megfigyelhető a balratolódás. „Több olyan képviselőt választottak meg, akik a párt hagyományosan centrista politikájához képest baloldali vagy akár szocialisztikus programmal nyertek mandátumokat, amelyek a párton belül is feszültséget szítanak.

Egy 1788-as egyezmény alapján tízévente a népszámlálás után a szövetségi államokban újrarajzolják a választói körzeteket – hangzott el az adásban.

Varga Gergely elmondta, hogy mivel az elmúlt két évtizedben döntően republikánus többség volt a törvényhozásban, így ebből inkább a konzervatívok húztak hasznot.

Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter lemondása hosszú vitának vetett véget, kinevezése óta éles konfliktusban állt az elnökkel. A következő időszakban elképzelhetők még személycserék a kormányban, ugyanakkor Donald Trump nem akarja nagyon felforgatni kormányát – fűzte hozzá. A személyi kinevezésekhez a szenátus hozzájárulása is szükséges és nem biztos, hogy ez simán átmenne.

Mindenki nyert

Magyarics Tamás Amerika-szakértő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! adásában a választási eredményeket értékelve elmondta, hogy abban minden fél megtalálhatja a számára pozitívumokat.

Donald Trump számára fontosabb, hogy a republikánusok a szenátusban megtartották többségüket, mert a személyi kinevezésekhez, a nemzetközi szerződések ratifikálásához a felsőház jóváhagyása szükséges – mondta.

A kongresszus a demokratáknak azért volt kulcsfontosságú, mert így beleszólhatnak a költségvetési kérdésekbe, és állandó nyomás alatt tarthatják a republikánusokat, és lehetőségük lesz elindítani az elnök elmozdítását célzó vizsgálatokat.

Az Amerika-szakértő szerint az obstrukció visszaüthet a 2020-as elnökválasztásnál.

donald trump 2

Működik a fékek és ellensúlyok rendszere

A rendszerbe bele van építve, hogy akár kétévente változhat a politikai felállás, és jellemzően a félidős választásokon az ellenzéki pártok szerepelnek jobban – mondta Magyarics.

A törvénykezés folyamata ebben a rendszerben lelassul, és nehéz olyan ügyeket találni, amelyekben mindkét párt egyetért. Ezek közé sorolta a második adócsökkentési programot, az infrastrukturális beruházásokat, valamint a kereskedelempolitikai kérdéseket. Utóbbiak esetében a demokraták közelebb állnak az elnökhöz, mint egyes kormánypárti képviselők.

Az együttműködés egyre gyengébb a két párt között, és mindkét oldalon eltoldódás figyelhető meg a jobb-, illetve a balszél felé, míg egyre kevesebben maradtak középen, akik együtt tudnak dolgozni a másik párttal

Nyomás alatt marad Trump

Magyarics Tamás arra számít, hogy a vártnál jobb választási szereplés után a republikánusok részéről csökken az elnök elleni ellenszenv. A választásokon olyan személyek erősödtek meg, akik inkább támogatják az elnököt, és több bírálója szenvedett vereséget kedden.

Ezzel szemben a demokraták a következő két évben nyomás alatt tarthatják az elnököt. A képviselőházi többséggel az összes bizottsági elnöki posztot megszerezték, és korlátlan lehetőségük lesz vizsgálatokat indítani és napirenden tartani – mondta

Úgy vélte, hogy a következő két év az elnökválasztásra való felkészülés jegyében fog telni. A Demokraták érdeke, hogy egy olyan légkört teremtsenek, hogy védekezésre kényszerítsék az elnököt.

Nem meglepő Sessions távozása

Magyarics Tamás szerint Jeff Sessions igazságügyi miniszter lemondása nem meglepő. Donald Trump elégedetlen volt a tárcavezetővel, túl gyengének találta, mert kivonta magát az orosz kapcsolatot vizsgáló ügyből.

Az alabamai politikus, aki szenátorként elsőként állt Donald Trump mellé a kampányban, azzal vágott vissza, hogy az igazságügyi minisztérium nem politikai megrendelésre dolgozik.

A várakozások szerint hamarosan előáll jelentésével Robert Mueller különleges ügyész, aki az 2016-os amerikai elnökválasztásba történt állítólagos orosz beavatkozást vizsgálja – vélte a szakértő. A félidős választások előtt a vizsgálatok lelassultak, hogy ne érje az a vád, hogy beavatkozik a voksolásba.