Rékasi Károly megtervezte, hogy vet véget az életének

rékasi
Vágólapra másolva!
Rékasi Károly most beszélt először arról,  milyen rettentően nehezen viselte a kiszolgáltatottságot, ami balesete után az állapotával járt – már azt is eltervezte, hogy vet véget az életének.
Vágólapra másolva!

„Három évvel ezelőtt volt egy időszak, amikor eljutottam arra a pontra, hogy én így nem akarok élni, és meg is terveztem, hogyan hagyhatom el a földi létet. Akkoriban nagyon kilátástalannak láttam a jövőmet” – árulta el a színész Meglepetésnek.

Végül segítséget kért, egy életmód-tanácsadó révén újra megtalálta önmagát, és párja, Pikali Gerda is sokat segített neki a felépülésében. Megtanulta, hogy ne rágódjon feleslegesen kicsiny dolgokon, és azt is, hogyan kell örülni az élet apró örömeinek. Bár gondolkodásmódja és életszemlélete pozitív irányba változott, múltja még mindig kísérti.

Forrás: baratok.hu

„Az egyik lábamra sántítok, mert nem egyforma hosszú a kettő. Az emberek ezt észreveszik, és általában nincs bennük annyi empátia, hogy ne szembesítsenek vele. Ilyen-olyan formában megjegyzik, hogy látják, még mindig nincs minden a legnagyobb rendben velem. Már régen szakítottam volna a múlttal, de a külvilág nem engedi” – mesélte.