Magyar alkalmazás segíti a látássérülteket

Láss tisztán! – Ingyenes applikációt dolgoztak ki egy magyar egyetemen a mindennapos tájékozódás segítésére.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE ITK) kiemelt területnek tekinti a látással kapcsolatos kutatásokat. Dr. Roska Tamás akadémikus kezdeményezésére 2009-ben jött létre a Magyar Bionikus Látásközpont a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán. A kísérleti labor a kezdetek óta szoros együttműködésben áll a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájával.

Kutatói nevéhez fűződik például a LetSee elnevezésű bionikus szemüveg megalkotása. A fejlesztés jelenleg egy mobilalkalmazásként érhető el, amely ingyenesen letölthető a letseeapp.com oldalról. A felismerésben és tájékozódásban segítő megoldás a gyengén látó emberektől kezdve a súlyos látáskárosodással élő személyekig mindenkinek nagy segítség lehet a mindennapokban – fogalmazott dr. Karacs Kristóf, egyetemi docens, a Magyar Bionikus Látásközpont egyik vezetője. A kutató szerint a magyar fejlesztés nemcsak a papírpénzek, bankkártyák valamint színek felismerésében, de – a közlekedési eszközök járatszámának felismerése, a táblák és piktogramok, illetve a gyalogos-átkelőhelyek azonosítása révén – az utcai tájékozódásban is nagy segítséget jelent felhasználója számára. A programot már több százan töltötték le.

A Magyar Bionikus Látásközpontban az említett applikáción túl orvosi tevékenységet segítő és más életminőséget javító megoldások kifejlesztésén is dolgoznak. Jelenleg zajlik az a kutatás, amelynek keretében több partnerrel együttműködve például farkasvaksággal küzdő embereknek kívánnak segítséget nyújtani. A kidolgozás alatt álló megoldás lényege, hogy a fényérzékelésükben sérült sejtek funkcióját a retina egy másik sejtrétege veszi át, így a többi ép sejttel együttműködve ismét látásélményhez juttatja a beteget. A kutatás részeként a PPKE szakemberei újszerű retinavizsgálati módszerek továbbfejlesztésén dolgoznak. A labor egy másik fontos kutatási területe az orvosdiagnosztikában alkalmazott szemfenékvizsgálathoz tartozó képelemzési módszer kidolgozása.

Azóta történt

Előzmények