kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Aláírásgyűjtés a tandíj bevezetése ellen

A Lehet Más a Politika (LMP) ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő (LMJ) aláírásgyűjtést indít Stop tandíj! címen - írja az MTI.

Demeter Márta, az LMP frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy a kormány folyamatosan a fiatalok ellen cselekszik: az elmúlt nyolc évben mintegy százezren szorultak ki a közoktatásból, valamint ugyanennyien a felsőoktatásból, és az adatok tovább romolhatnak. Azt hangoztatta, hogy a Fidesz ellenzékből még a tandíj ellen foglalt állást, népszavazást is kezdeményezett a témában. Amit a kormány oktatási reformnak "hazudik", az valójában egy pénzszerzési akció - jelentette ki Demeter Márta.

Úgy fogalmazott, hogy hasonló várható ahhoz, mint amikor "megvédték" a magánnyugdíjakat. A szülőket és a diákokat ki fogják fosztani, miközben "röhögnek a markukba" - mondta. Szavai szerint a Budapesti Corvinus Egyetemen drasztikusan csökkentik az állami férőhelyek számát, és 2020-tól meg is szüntetnék azokat. Így a tandíj több millió forintra emelkedhet.

Tudatos társadalom- és gazdaságpolitika a kabinet részéről, hogy csupán egy szűk elit jusson hozzá a versenyképes tudáshoz - vélekedett a frakcióvezető-helyettes. Akinek van pénze, az szerezhet diplomát, akinek nincs, annak marad a közmunka - nyomatékosította.

Demeter Márta szerint az elmúlt években elszegényítették a felsőoktatást. Úgy fogalmazott, hogy a közpénzeket magánzsebekbe terelik, és próbálják tovább etetni a "NER-falkát".

Kanász-Nagy Máté, az LMP országos elnökségének titkára úgy vélekedett, hogy a kormányzati koncepció megvalósításával, az egyetemek fenntartásának kiszervezésével jelentősen emelkednének a tandíjak, és egyik pillanatról a másikra több tízezer hallgató szorulna ki a rendszerből.
Az ő programjuk az, hogy legyen ingyenes a felsőoktatás. Az első három diplomát és a doktori képzést is finanszíroznák - jelezte Kanász-Nagy Máté.

Pitz Dániel, az LMJ elnöke arról beszélt, hogy a petíciót alá lehet írni online, a lehetmasajovo.hu/stoptandij oldalon. Úgy vélekedett, hogy a hallgatók nem akarnak tandíjat fizetni - ezt bizonyítja szerinte, hogy már több százan kitöltötték az ívet.

Az oktatás most sincs ingyen, egy diploma megszerzése akár több millió forintba is kerülhet - hangoztatta Pitz Dániel, kitérve egyebek mellett a lakhatás, az utazás és a könyvek költségeire.

Kérdésre felelve az LMJ elnöke azt mondta, remélhetőleg a hallgatók nagy része, több tízezer ember csatlakozik a kezdeményezésükhöz. Utána átadnák a szignókat az illetékeseknek, továbbá az LMP egy javaslatot is benyújtana az Országgyűlésben.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk