Félelmetes, hogy már itt tartunk: ez a kis kütyü az otthonunkba hozza a kozmetikust. Analizálja a bőrt, személyre szabja a bőrápolási rutint, és a te igényeidhez igazítja a bőrtisztítást.

Nem vagyok kütyümániás, sőt, nagyon nehezen veszem rá magam, hogy különféle applikációkat alkalmazzak. Ilyen szempontból régimódi típus vagyok, mert számomra eddig egyszerűbbnek tűnt a reggeli és esti kapkodás közben csak úgy, megmosni az arcomat. Én és a bőröm már 38 éve élünk együtt, ezért meg voltam győződve róla, hogy jól ismerem, és tudom az igényeit. Sokat küszködöm vele, de olykor mégiscsak sikerül kibékülnünk. Azt hittem, értjük egymást, jó volt ez így.

Aztán megkaptam tesztelésre a LUNA fofo okos arctisztító eszközt, amit az innovatív svéd beauty cég, a FOREO dobott piacra még szeptemberben. Magyarországon eddig csak online volt elérhető, ám mától már bárki, aki szép bőrre vágyik, kezébe veheti a kis kütyüt, hogy megismerkedhessen vele. Nem szeretek kozmetikushoz járni, bevallom, nem is szoktam, mert nem igazán fér bele az időmbe, ezért nagyon örültem – még akkor is, ha okostelefon kell hozzá -, hogy kipróbálhatom ezt az arctisztító készüléket, mellyel lényegében bármikor elemezhetem a bőröm állapotát és nedvességtartalmát, és ehhez nem kell időpontot kérnem.

A csodamasina nagyon kis cuki, a lányom is szeretne rárabolni, mert rózsaszín, és könnyen kézbe simul. Az arctisztító készülék vízálló, orvosi szilikon borítással van bevonva, apró kis gumisörtékkel, melyek kellemesen masszírozzák a bőrt. Súlyra is nagyon könnyű, és a használata sem nehéz, bár eleinte meg voltam ijedve amiatt, hogy okostelefonnal együtt kell használni, de egyáltalán nem bonyolult a művelet.

Az első lépések a szép bőr felé

Nem vagyok a technika gyermeke, ez már többször bebizonyosodott számomra, de a FOREO beüzemeltetésével még én is meg tudtam birkózni. Először letöltöttem a FOREO saját fejlesztésű, ingyenes FOREO For You alkalmazását az okostelefonomra. Első ízben be kell regisztrálni, és különféle kérdésekkel igyekszik feltérképezni a rendszer, hogy milyen bőrtípussal, bőrproblémákkal lehet dolga. Ezt azért is érdemes kitölteni, mert az adatokat további fejlesztéseihez veszi alapul a cég, hogy így tökéletesítsék az otthoni bőrápolást.

Miután túljutottam az életkorom, az életmódbeli szokásaim – sportolok-e, mennyit mozgok, hány pohár vizet iszom naponta, és mi az alap bőrtípusom – megválaszolásán, jöhetett a bőröm valós idejű elemzése. A kis masinéria hátoldalán 24 karátos arannyal bevont, speciális érzékelőket találunk. Ezeket kell az applikáció által felajánlott arcpontokra helyeznünk, a Bluetooth-technológia összekapcsolja az eszközt a FOREO alkalmazásával, mely beolvassa és elemzi a valós idejű adatokat, melyek összegzésével létrehoz egy személyre szabott bőrprofilt, és kialakít egy egyedi tisztítási programot.

Miért nem elég csak a bőrtípusunkat ismerni?

Mindenkinek más a bőre, mely az alaptulajdonságait tekintve valamely típusba, kategóriába sorolható. Nekem alapvetően kombinált, kreol bőröm van, mely egyaránt hajlamos a zsírosodásra és a kiszáradásra. Nem könnyű a kettő között megtalálni az egyensúlyt, ezzel már kamaszként is piszkosul szenvedtem, de most, negyven felé közeledve rengeteg változáson ment keresztül az arcbőröm, egészen más igényei lettek, ami a bőrápolást illeti.

A bőrünk állapota naponta változik az időjárástól, a légszennyezettségtől, a hormonális ciklusainktól és a hidratáltság szintjétől függően. Így nem elég csupán az alap bőrtípusunkat ismernünk, ha megfelelően akarjuk ápolni, tisztítani és táplálni. Eddig a jól felszerelt kozmetikákban találkozhattunk olyan diagnosztikai berendezésekkel, melyek képet adtak a bőr valódi állapotáról és az optimális bőrképtől való eltéréséről. A FOREO LUNA fofo készüléke mindezt az otthonunkba hozza kevesebbért, mint amennyibe egy professzionális arckezelés kerül.

Mégsem ismertem jól a bőröm

A kis masina által megtudtam, hogy tulajdonképpen a nap végén és a kezdetén meglehetősen dehidratált a bőröm, az optimális százból csak ötven pontot kapott. Ezt néha persze külsőleg is érzem, mert húzódik, jelzi, hogy több krémet igényel, de többnyire inkább a felszíni zsírosságával küzdök. Valószínűleg nem jól, mert a túlzott faggyútermelés csak egy tünet, mely a felszín alatti dehidratáltságot igyekszik kompenzálni.

Amikor csak a tünetet kezeljük speciális kencékkel, előfordulhat, hogy többet ártunk, mint használunk. Hiába iszom meg napi két liter vizet, száraz a bőröm, mert kiszárítom a zsírosodás elleni krémekkel és a mániákus arctisztítási rituáléimmal. A LUNA fofo készülékecske először egy nagyon enyhe, területenként 10 másodperces arcápolási rutint állított össze nekem.

Elképzelhetetlennek tartottam, hogy ennyi idő alatt alapos munkát végez, és megszabadítja az arcom a szennyeződésektől. A kütyühöz tartozik egy krémes állagú arctisztító is, ami kellemes illatú, és nagyon kíméletes. A masina finoman vibrál, így nemcsak a szennyeződésektől és az elhalt hámsejtektől szabadítja meg az arcot, hanem egyidejűleg javítja a bőr vérkeringését, amiről tudjuk, hogy fiatalító hatású. Másfél hét tesztelés után végre elértem, hogy a bőröm hatvan pontot kapjon a százból, szóval haladok az optimális bőrkép felé.

Jó hír, hogy most már bárki kipróbálhatja a Luna fofo készüléket, mert a megjelölt dm Magyarország üzletekben már itthon is elérhető október 15-től!

  • Megosztás:
hirdetés