Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán Viktor levélben hálálkodik az őt megvédő EP-képviselőknek

Ez a cikk több mint 5 éves.

Orbán Viktor levélben köszönte meg a Sargentini-jelentés ellen szavazó európai parlamenti képviselőknek, hogy a magyar kormányt mellett szavaztak a másfél héttel ezelőtti strasbourgi plenáris ülésen – számol be a YahooNews.

A portál úgy tudja, minden, a Sargentini-jelentés szvazásán nemmel voksoló képviselő – azaz összesen 197-en –  névre szóló levelet kapott Orbán Viktortól, amelyben a jelentésben elmarasztalt magyar kormány feje megköszönte nekik a támogatást.

 

Orbán Viktor levele. Forrás: YahooNews

 

„Úgy hiszem, az ítélet a magyar embereket és Magyarországot sújtja. A jelentés – amely gyanúsítgatásokra és ténybeli hibákra épül – kettős mércével mér, és aláássa az Európai Parlament, valamint általában az európai intézmények integritását és hitelességét. Nagyra értékelem a nemzeti szuverenitás melletti kiállásukat és a szolidaritásukat. Biztosíthatom önöket afelől, hogy a migránspárti erők szégyenteljes támadása ellenére nem engedünk a zsarolásnak. Európai kötelességünknek eleget téve a jövőben is megvédjük Európa és Magyarország határait a polgáraink érdekében. Jó egészséget és a felelősségteljes feladatok elvégzésében sok sikert kívánok!”

– írta a magyar miniszterelnök.

A hálálkodó levelet nem hagyták szó nélkül a brit ellenzék: mint ismert, az Egyesült Királyságé volt az egyetlen nyugat-európai kormánypárt, amely a magyar kormány oldalára állt a szavazás során.

„A toryknak inkább szégyenkeznie kellene amiatt, hogy a szélsőjobboldali magyar kormány megköszönte a támogatásukat” – nyilatkozta a jelentés ellen szavazó honfitársaira utalva a Yahoo UK-nek a brit Munkáspárt EP-képviselője, Ian Lavery.

A Sargentini-szavazás nem csak Orbán levele kapcsán vert hullámokat a brit belpolitikában: korábban írtunk arról, hogy a jelentés ellen szavazó brit kormánypárti EP-képviselők egyenesen a miniszterelnöki hivatalból kaptak – nem nyilvános csatornákon – utasítást arra, hogy nyilatkozatban határolódjanak el Orbán Viktortól és a magyar kormány politikájától. A BuzzfeedNews úgy értesült, hogy Daniel Dalton tory EP-képviselő például a Downing Streetről származó dörgedelmes WhatsApp-üzenet hatására vezekelt a Twitteren:

„Nem álltunk be Orbán Viktor mögé azzal, hogy nemmel szavaztunk. A jelentés olyan területeket érint, amelyek felett Magyarországnak nemzeti hatáskörben kellene döntenie, ezekre pedig nem merészkedhet be az uniós jog. A hetes cikkely egy jogi eljárás, az EP viszont éppen Orbán pozícióját erősíti meg azzal, hogy politikai ügyet csinál belőle”

– szólt Dalton kommünikéje.

(YahooNews, via 24.hu)