Szórakozás

Vasvári Viviennek leesett az álla, amikor visszanézte a Nyerő Párost

Néhány napja véget ért a Nyerő Páros második évada, amit Vasvári Vivien és Fecsó nyertek. Hét párosból négyen rájuk szavaztak, így nem lehet azt mondani, hogy rossz viszonyba kerültek volna a többiekkel, a luxusfeleség mégis megdöbbent, amikor a tévében követte az adásokat.

Gáspár Laci ezt írta, miután véget ért a Nyerő Páros
Egy hajszállal maradtak el a győzelemtől.

Amikor azt láttam a műsorban, hogy Gáspár Laci arról beszél, én féltékeny és irigy vagyok a feleségére, Nikire, leesett az állam. Nem tudom, miért kéne irigynek lennem rá, ez kicsit fura volt. Ezekről persze nem tudtam, mert Laci soha nem állt elém és mondta a szemembe, pedig szívesen beleálltam volna a beszélgetésbe. Innentől kezdve folyamatosan kibeszéltek a hátam mögött és azt gondolom, hogy Dóri Niki hatására beszélt ki több alkalommal is. Hozzátenném, ezeket soha nem hallottam szemtől szemben. Ezzel szemben ha én valamit mondtam a másikról, azt vállaltam is egyenesen a szemükbe is! Egyetlen dolgot sajnálok, hogy a Tokár Tomiék ellen beszéltek engem az első naptól kezdve, pedig pont mással kellett volna úgy viselkednem, mint velük. Hagytam magamat befolyásolni, amiből tanultam egy életre

– mondta a 24.hu-nak Vasvári Vivien, aki azt is hozzátette, nem maradt benne harag emiatt, csupán csalódottság.

Vannak viszont olyan párok, akikkel barátok lettek.

Amikor beköltöztünk a villába, Alindáról azt gondoltam, hogy nem lesz közös témánk, aztán mégis vele tudtam igazán mély dolgokról beszélgetni. És persze Bernivel, akivel szintén barátok lettünk és tartjuk a kapcsolatot.

Vivien annak is örül, hogy a luxusfeleségekkel ellentétben a Nyerő Párosban igazán meg tudta mutatni a személyiségét.

Az emberek többsége pozitívan csalódott bennünk és sokat változott a megítélésünk, mi ezért is vállaltuk el ezt a műsort, hogy megmutassuk milyenek is vagyunk valójában.

Persze negatív kommentek mindig vannak. Vasvári Vivient azzal támadták, hogy rossz anya, mert magára hagyta a gyerekeit a forgatás idejére, ami egyébként három hét volt.

Sokan támadtak a gyerekek miatt, pedig jó kezekben voltak. Nem egy idegenre bíztuk, nem bébiszitternek passzoltuk le őket. A lányom az apukájával volt, a kicsi pedig a nagymamájával. Ráadásul a többi pár is otthon hagyta a gyerekét, mégis valamiért csak egyedül minket találtak be ezzel.

Kiemelt kép: Instagram/@anyeroparos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik