Art Deco remekművek teszik naggyá ezt a kis utcát
2018. szeptember 16. írta: KMJudit

Art Deco remekművek teszik naggyá ezt a kis utcát

Építészeti szempontból rendkívül különlegesnek tartom a debreceni Vásáry István utcát, mely egy külön kis világ. A város egyetlen utcája sem fogható hozzá. Ez a mindössze 200 méter hosszú utca viselte a múltban Rákosi Jenő és Ságvári Endre nevét is, reflektálva a politikai változásokra, de az én figyelmemet sokkal inkább épületei vonták magukra.

Sajó István Art Deco bérházai

 

A Vásáry István utca 8. száma alatti négyemeletes bérház Sajó István tervezése, a legenda szerint hatvan nap alatt készült el 1934-ben, és maga Sajó is itt élt családjával. Stílusos vakolatcsíkjai, kiugró elemei, bejárata magával ragadóak. A lépcsőház - ahogy az Art Deco bérházakra sokszor jellemző - az épület utcafrontján középen fut végig. A tervező kilétéről egy tábla is tanúskodik jellegzetes Art Deco betűtípussal. Figyeljétek meg az s, a v és az á betűket, nagyon egyediek. Természetesen az utcában ez a ház az abszolút kedvencem.

A 6. szám alatt szintén Sajó István tervezte bérház áll (1932), mely sokban hasonlít szomszédjára. Az eredeti épület homlokzatát szintén vízszintes vakolatcsíkok díszítették, melyek Sajó stílusára jellemzőek, de sajnos azokat egy tatarozás során eltávolították. Itt is középen az utcafront mentén fut a lépcsőház. A bejárat pedig egy az egyben a szomszédos házét idézi. A tetőn magasodó villámhárító szintén figyelmet érdemel, hasonló a mellette lévő házon is található.

 

További Art Deco és modern különlegességek

 

A 4. szám alatti bérház szintén rendkívül tetszetős két függőlegesen a homlokzaton végigfutó kiugró zárt erkélyével, a két szélen lévő három-három nyitott beugrós erkélyével. A nyitott erkélyek és a legfelső emelet korlátai igényes vasmunkáról tesznek tanúbizonyságot.

 

Ez a páratlan oldali bérház hasonlít a 4. számú épülethez, elsősorban a homlokzaton függőlegesen végigfutó zárt erkélyek miatt.

Ennek a bérháznak a stílusát nem tudom pontosan megállapítani, mindenesetre a vakolat díszítettsége, az erkélyek korlátainak mintázata és a kiugró központi homlokzati elem megnyertek magunknak. Érdemes megfigyelni a visszafogott, ám különleges díszeket, és a bejárati ajtó mintáit. 

És egy kis szocreál

 

Az utca bejáratát a Piac utca felől a két szocreál jellegű saroképület őrzi. A bal oldali házat, amelyben a rendőrség működik, nemrég nagyon szépen felújították, tetszik a semleges, tiszta színe. A szocialista szögletes vonalú domborművek az erkélyeken, az egyszerű formák, a keretezett ablakok, a csillaghegyű fém dárdadíszek (legalábbis én ennek nézem őket) mind a szocialista érát idézik.

A másik saroképületen jobban megfigyelhetők a klasszicizmusból vett leegyszerűsített elemek, melyek sokszor jellemzőek a szocreál épületekre. A jobb oldali ház megérett egy renoválásra, két koszorút ábrázoló dombormű már lehullott róla, a vakolat is lepergett néhány helyen. Érdekes, hogy ezen az épületen is látható egy ugyanolyan dárdaszerű fém dísz, mint a másikon, csakhogy ebből hiányzik a csillag, és a hegye is el van görbülve.

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél értesülni a legfrissebb posztokról, kövess a Facebookon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezoepiteszet.blog.hu/api/trackback/id/tr6514240897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Segna 2018.09.17. 15:12:52

A 8. számot szépen felújították, de aki ennek a férfias karakterű háznak ezt a vállalhatatlan bugyi-barackszínt megálmodta... azzal azért elbeszélgetnék, hogy hova tette a jó ízlését?! ;-)
hacsak nem a szemközti hónalj-sárgára nem akart reflektálni. Ott gondolom a festék olcsósága volt a vezérelv, de itt?!

KMJudit · http://multidezoepiteszet.blog.hu 2018.09.17. 22:32:20

@Segna: én nem is emlékszem, milyen színű volt előtte :) az biztos, hogy nem ilyen rikító, viszont legalább nem rózsaszín. Az a baj, hogy a fémkorlátokról folyik vagy a festék, vagy a rozsda, nem tudom, de itt is, mint annyi más viszonylag újonnan tatarozott épületnél, belerondít a vakolatba a lecsorgó fekete lé. Nem értek hozzá, de ezt nem lehet megelőzni?
süti beállítások módosítása