Olasz dráma: 3. helyről esett ki Michelisz csapata Vallelungában

baldan 20
2018.09.16. 12:05


Soron kívüli versenyhétvégét iktatott be Michelisz Norbert túraautó-csapata, a M1RA – a szezont a TCR Európa-kupában teljesítő csapat az olasz bajnokságba, vagyis a TCR Italyba szállt be, hogy kisegítse a júliusban a Hyundaiát totálkárosra törő Nicola Baldant.

A beugró szereplés nem indult rosszul, a szombati időmérőn a hetedik helyet szerezte meg a M1RA autóját vezető Baldan, majd a futamon a hetedik helyről indulva a hatodik helyen zárt, előtte viszont a negyedik hely megszerzésére is volt esélye.

Baldan a vasárnapi, második futamot a harmadik helyről kezdte – az olasz sorozatban az első futam végeredménye alapján alkalmazzák a fordított rajtrácsos sorrendet, méghozzá úgy, hogy az 1-8. helyezettet fordítják meg. 

A rajtot a második helyről induló Salvatore Tavano kapta el a legjobban a Cuprával, villámgyorsan az élről induló Massimiliano Mugelli Hondája elé került, sőt, Mugellit a rajt után egyből támadni kezdte a M1RA-pilóta Baldan is, akit láthatóan feltartott a Honda több körön keresztül. Baldan a 25 perc +1 kör lebonyolítású futam közepére kicsit lemaradt, hogy aztán újult erővel tapadjon rá Mugellire, aki végül a boxba kikanyarodva, és ott a versenyből kiállva engedte útjára a M1RA versenyzőjét.

Az élen ekkorra Tavano már magabiztos előnyt autózott ki magának, Baldan viszont nem nyugodhatott meg a második hely megszerzésével, az Alfa Romeóval induló Luigi Ferrara nagyon közel volt hozzá. Jó 10 percen keresztül sikerrel védekezett az Alfa támadásaival szemben, de 5 perccel a 25 perc lejárta előtt végül Ferrara megelőzte.

Baldan végül az utolsó percekben kénytelen volt kiállni defekt miatt, pedig a M1RA nagyon közel járt hozzá, hogy 2018-ban a harmadik sorozatban is dobogós helyet érjenek el, ahol elindulnak. 

A szezont a túraautó-világkupa, azaz a WTCR szabadkártyás indulójaként kezdték a Hungaroringen, ahol Nagy Dániel a második futamon második lett, a TCR Európa-kupában eddig hat dobogós helyük, közte két futamgyőzelmük volt, most pedig a TCR Italyban értek el majdnem harmadik helyet.

A futamot Tavano nyerte Ferrara, illetve a M1RA-tól a harmadik helyet megöröklő Federico Paolino előtt.

A M1RA a TCR Európa-kupában folytatja a szereplést, szeptember 22-23-án Monzába érkezik a sorozat az utolsó előtti versenyhétvégével.