Paul Tudor Jones 20 szabálya a tőzsdei kereskedésről

Tanulhat-e bármit is a tőzsdei kereskedő Dárdai Páltól vagy az angol szövetségi kapitánytól, Gareth Southgate-től? Van-e lényeges közös pont 2018-ban a tradingben és a modern válogatott labdarúgásban? Tényleg mindenek felett kell álljon a szervezettség iránti igényünk? Fontosabb-e az alázat a tehetségnél?  A válaszokban közös, hogy a hangsúly a kereskedők által elérhető gyors hatékonyságjavuláson van, amihez az elmúlt évtizedek egyik legkomolyabb befektetési guruját, Paul Tudor Jonest és 20 szabályát hívjuk segítségül.

paul_tudor_jones.jpg

A nemzeti válogatottak szövetségi kapitányainak a klubedzőkhöz képest nagyon kevés idejük van a csapataikkal foglalkozni. Pechjükre a velük szembeni szurkolói elvárások azonban szemernyit sem kisebbek, mint amit a rajongók a vezető klubokkal szemben támasztanak. Az elmúlt négy évből két szakvezetőt emelnék ki most, aki nagyon gyors eredményeket és minőségjavulást tudott elérni az adott ország csapatával.

A magyar labdarúgó válogatott szurkolójaként három évtizede nem élhettünk meg olyan csodát, amit Dárdai Pál rövid, de emlékezetes szövetségi kapitányi tevékenységével kezdődött. A Hertha jelenlegi edzője 2014 októbere és 2015 novembere között öt EB-selejtezőn dirigálta a csapatot. 1-1, 1-0, 1-0, 0-0, 1-0. Öt mérkőzés, négy rúgott és egy kapott gól. Nem egy világ csodája, mondhatná az olvasó. Öt mérkőzés (három idegenben), és tizenegy szerzett pont. Négy rúgott góllal öt meccsen tizenegy pont. Na ilyen nem igazán fordult elő eddig a válogatottunkkal. Ugyanis szinte minden fontos meccsen kaptunk gólt. Dárdai pár nap alatt összerakta a csapat védekezését. Úgy, ahogy még szinte senki soha. Hiteles személyiség volt a játékosai és a szurkolók szemében is. Tűélesen megfogalmazott várakozásai szinte mindig teljesültek. A védekezés kiváló minősége végül egy remek EB-szereplésben is óriási segítséget nyújtott a csapatnak. A kijutásért Norvégiával vívott párharcban egy gólt kapott Magyarország 180 perc alatt 3-0-s összesítésnél a visszavágó utolsó perceiben. Az EB-csoportban az első két (a 16 közé jutásért még téttel bíró) meccsen szintén egy bekapott gól a mérleg, egy vitatható tizenegyesből. Norvégia, Norvégia, Ausztria, Izland: négy mérkőzés, három győzelem, gólkülönbség: 6-2. Egy hiteles személy hiteles szabályaival indult a történet…

Az évtizedek óta mélyen lesajnált angol labdarúgó válogatott szurkolói a nemrég véget ért világbajnokság elődöntőjének második félidejében még komolyan hihettek abban, hogy csapatuk 1966 után újra VB-t nyer. A rengeteg esélyes csapat kiesése mellett ez a dolog Gareth Soutgate szövetségi kapitány strukturált munkájának volt köszönhető. Az edző a tavasz folyamán több hetet töltött el az Egyesült Államokban, ahol egyetemi amerikai foci és kosárlabda csapatok támadási figuráit tanulmányozta. Southgate kiszúrta, hogy valamikor a 2006-os VB óta a legjobb nyolc között a gólok nagy többsége rögzített játékszituációból született. Ezen a szinten a betonvédekezés és a klubcsapatokban megszokott kreativitás hiánya tizenegyesrúgó, szabadrúgáslövő és -beívelő illetve szögletfesztivállá változtatja a világbajnokságot. Ezt realizálva a korábbi kiváló manchesteri focista alaposan begyakoroltatta csapatával a rögzített játékhelyzeteket. Az eredmény pedig az lett, hogy a 12 angol gólból 9 ilyen szituációból született. Az egyenes kieséses szakaszban már 4/4 volt az arány. A realitás pedig az, hogy pusztán ennek az egy újításnak a beiktatásával az angolok 22 percre jártak attól, hogy világbajnoki döntőt játsszanak.

A két labdarúgó válogatott esetében azt láthattuk, hogy egy karizmatikus és hiteles személyiség egyetlen markáns újítással néhány nap vagy hét alatt szignifikáns változást tudott elérni. Mindkét esetben a munka gyümölcse egy évtizedes szinten kiemelkedő eredmény lett. Az egyik változtatás a védekezésről, míg a másik a támadásról szólt.

A KERESKEDÉS EBBEN AZ ÉRTELEMBEN OLYAN, MINT BÁRMELYIK CSAPATJÁTÉK. VAN A VÉDEKEZÉS, AMIT A POTENCIÁLIS VESZTESÉGET OKOZNI KÉPES POZÍCIÓINKKAL SZEMBEN KELL FOLYTATNUNK. ILLETVE VAN A TÁMADÁS, AMIKOR A NYERTES POZÍCIÓINKBÓL IGYEKSZÜNK MINÉL NAGYOBB PROFITRA SZERT TENNI.

Nagyon fontos, hogy a játék végén több gólt rúgjunk, mint amennyit kapunk. Ehhez Dárdaihoz hasonlóan egyrészt arra kell törekednünk, hogy kevesebb gólt kapjunk. Másrészt Southgatet követve az is célunk kell, hogy legyen, hogy több gólt rúgjunk.

A hatékonyságjavításhoz segítségül hívunk egy kiváló kortárs befektetőt. Paul Tudor Jones 63 éves hedge fund menedzser, akinek a vagyonát 4,7 milliárd dollárra becsülik. Ismert még a jótékonyságáról, az általa alapított Robin Hood Alapítvány célja a szegénység mérséklése. Jones akkor vált igazán híressé, amikor 33 évesen megjósolta az 1987-es amerikai tőzsdekrachot. Úgy gondolom, hogy minden befektetési döntést hozó piaci szereplőnek nagyon érdemes időről időre tanulmányoznia Paul Tudor Jones 20 befektetési szabályát, amiből 10 arról szól, hogy mit tegyünk, míg 10 azt írja le, hogy mit ne tegyünk. Nem maradt más feladatunk, mint átolvasni ezt a 10+10-es listát!

Paul Tudor Jones 10 követendő példája

  1. Mindig kövessük az uralkodó trendet. Számomra a 200 napos mozgóátlag jelenti a legfőbb mércét erre.
  2. Minél több döntést tudsz meghozni a kereskedési idő előtt, annál jobb eredményeid lesznek.
  3. Ahhoz, hogy jó kereskedő legyél „contrarian” befektetőnek (is) kell lenned.
  4. Találnod kell valamit, ahol úgy el tudod torzítani a kockázat hozam párt, hogy kis befektetéssel és minimális veszteségi lehetőséggel maximális felfelé lehetőséget tudsz biztosítani magadnak.
  5. Amikor rosszul megy a kereskedés csökkentsd a pozícióid nagyságát, amikor pedig jól megy, akkor növeld azokat.
  6. Minden nap azt feltételezem, hogy minden pozícióm rossz. Mindig tudom a kockázati pontokat és az oda állított stopjaimat. Ezáltal számszerűsíteni tudom a maximális veszteségemet.
  7. Bármire tekints úgy, hogy az már megtörtént valamikor a tőzsdetörténelemben. Figyeld meg, hogy mi történt azt követően.
  8. Hatalmas koncentrációt igényel a jó kereskedés. Fizikailag és érzelmileg is kötelező valamilyen relaxációs időt és tevékenységet találni.
  9. Mindig likvidáld a fele pozíciódat az új csúcs vagy mélypont alatt/fölött és a maradék felet pedig e mögött a pont mögött.
  10. Ha a pozícióim ellenem mennek, kizárom őket, ha nekem kedveznek, akkor megtartom azokat. Van egy mentális stopom. Ha a piac megüti ezt, akkor kiszállok, függetlenül a mozgás okától.

Paul Tudor Jones 10 javaslata arra, hogy mit NE csináljunk

  1. Ha nem látok semmit, akkor nem kereskedek. Akkor vállalok kockázatot, ha lehetőséget látok.
  2. Ne játszd a macsót a piacon. Ne légy hős. Ne legyen egód. Mindig tartsd meg az önbizalmadat, de ellenőrizd is ezt. Mindig kérdőjelezd meg önmagadat és a képességeidet.
  3. Ne kereskedd túl magad.
  4. Ne kössél üzletet olyan helyzetekben, amikor nincs kontrollod.
  5. Ne kockáztass komoly összegekkel a fontos adatok és jelentések előtt, mert ez szerencsejáték és nem trading.
  6. Ne aggódd túl magad azon, hogy milyen áron szállsz be egy pozícióba. Az egyetlen releváns kérdés az, hogy optimista vagy pesszimista vagy-e az adott instrumentumra aznap.
  7. Próbáld meg elkerülni az érzelmi alapon történő hozzáállást a piachoz.
  8. Ne csak az árszintre, hanem a pozíció időtartamára is legyen stopod. Ha azt gondolom, hogy a piac kitör valamelyik irányba és nem teszi azt, akkor is kiszállok, ha nem veszítek pénzt.
  9. Soha ne vegyél alá egy veszteséges pozíciónak (shortolj rá egy veszteséges pozícióra).
  10. A legfontosabb kereskedési szabály az, hogy a védekezésed legyen erős és ne a támadásod. Ne a pénzcsinálásra fókuszálj, hanem annak a védelmére, amid van.

Szerintem szinte mindenki találhat az imént felsorolt húsz tanács közül néhány olyat, aminek a segítségével érdemben tudja emelni a hatékonyságát a piacokon. Aki még egyszer átolvassa a szabályokat, az a pénzen túl még egy dolgot láthat benne: a nyugalom biztosításának a lehetőségét. A fenti szabályok következetes betartása nagyban segíti a kereskedést övező, sokszor elég magas stressz alacsony szintre csökkentését. A kereskedési tevékenység eredményességét pedig gyorsan lehet javítani a saját habitushoz illeszkedő szabályokkal, amint azt Dárdai és Southgate tette a rájuk bízott csapatokkal. (Blogunkon a következő hónapokban foglalkozni fogok az imént felsorolt kereskedési szabályok közül többel, amiket tételesen fogok grafikonok segítségével elmagyarázni.)

A bejegyzés trackback címe:

https://concorde.blog.hu/api/trackback/id/tr6114239695
süti beállítások módosítása