Kultúra

Lehet, hogy ciki a Szenzációs négyes, de magyarok mégis nézik

Már a második nap után lehetett sejteni, hogy a TV2-n csere lesz, valahogy menteni kell a menthetőt, így a hét végén mi is megírtuk, hogy A Piramis került a MasterChef VIP helyére, hátha így többen kapcsolnak a csatornára. Muszáj volt, hiszen a siralmas kezdés után a gasztrós műsor a folytatásban a hat százalékos közönség arányt sem érte el a kereskedelmileg fontos 18-49-es korcsoportban, és a hét további részében sem tudta átugrani az álomhatárnak tűnő tíz százalékot (csak a teljes lakosság körében). Talán majd a második hétfőtől, de most meg a mindent verő Nyerő párossal kell megküzdeniük Ördög Nóráéknak.

A TV2 máris bukott egy nagyot az RTL Klubbal szemben
Nem jött be az emojis játék, az első este a nézők a Nyerő párost választották Stohl András Piramisa helyett.

A 18-49-es csoportban Stohl András gameshow-ja, A Piramis végig követte a kezdeti bukást, vérszegények a számaik az RTL Klub nyitásához képest.

A Nyerő páros 24,1 százalékkal nyitott múlt hétfőn, de a csütörtöki legerősebb napon már 28,6 százalékos közönségarányt húztak be, míg A Piramis be sem került a heti ötven legnézettebb (18-49) műsor közé, és a MasterChef a legerősebb szerdáján is csak 9,2 százalékig kúszott fel.

A TV2 a saját műsoraival nem rúghatott labdába, amit lehetett, elvesztettek, az Éjjel-nappal Budapest és a Barátok közt is megelőzte A Piramist és a MasterChef VIP-et (a kereskedelmi korcsoportról van szó, A Piramis a Barátok közttel meccselt az első héten, a MasterChef VIP az Éjjel-nappal Budapesttel és a Dr. Csonttal, most meg fordul a kocka) a hét minden napján.

MasterChef VIP, Árpa Attila. Fotó: TV2

A hét legnézettebb műsora, A mi kis falunk harmadik évadának első része nem okozott túl nagy meglepetést. Korábban is agyonnézték az emberek, és a lelkesedésük most sem tört meg, a kereskedelmi korcsoportban 27,4 százalékos közönségarány lett a vége (teljes lakosság: 18,4), ki is mondhatjuk, hogy az RTL Klub a hét abszolút győztese. A nézőket még úgy sem vesztették el egy pillanatra sem, hogy a Szenzációs négyes premiere borzasztóan gyengére sikerült. Tényleg nehéz a színvonalat alulmúlni, de a következő, már élő adás még megugorhatja a feladatot, ha ÉNB Lali bekeményít.

Az RTL Klub övön aluli ütést mért a nézőkre
Nem csoda, hogy Szabó Simon törölközős produkciója után még a stúdióból is kirohant a Szenzációs négyesben. Ilyen bizarr valamit rég láttunk, de Alföldi Róbert legalább visszatért a képernyőre.

Tény, hogy nem volt túl nagy a konkurencia, hiszen a TV2 szinte előre elengedte a hétvégét azzal, hogy semmilyen show-t és komoly vetélytársat nem indított a szombati és vasárnapi (A mi kis falunk és Szenzációs négyes) RTL Klub ellen. Az is jelent valamit, hogy a TV2 legnézettebb műsora (18-49) éppen a vasárnap esti filmje, a Nagyfiúk voltak, ami 14,4 százalékos közönségarányt mutatott.

A mi kis falunk. Fotó: RTL Klub

Már többször összefoglaltuk, hogy mi lehet a TV2 mélyrepülésének első számú oka: a kommunikáció. A Piramissal tavaly odavertek egyet a konkurenciának, és a MasterChef sem érdemelne akkora pofont a nézőktől, mint most. Az egyértelmű sajtó és promózás helyett úgy érezték, a magyar nézők kaphatók egy kis játékra, ha a távirányítóról van szó. De nem, teljesen érthető, hogy szeretnénk tudni, mi lesz a program. A TV2 az emotikonjait lehúzhatja a vécén, tényleg már csak abban lehet minden reményük, hogy a hétfőtől megváltozott műsorrend enyhít a fájdalmon. A teljes lakosság számait nézve sem dőlhetnek hátra. Itt a Tények hétfői adása becsúszott a negyedik helyre 26 százalékos közönségaránnyal, de az utána következő show-k szintén hátul kullognak. A Piramis és a MasterChef a legjobb napjainkon volt képes az RTL Klub húsz százalékai közelébe menni.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik