Tékozló Homár

46000 forinttal fizetett rá az autókölcsönzésre egy régi céges fortély miatt

2018.08.22. 10:48 | Homár Hilda | 87 komment

goldcar_1.jpg

12 országban van jelen a Goldcar nevű autókölcsönző, ami a gyakorlott utazók és autóbérlők szerint 2 dologgal veteti észre magát:

  •  az egyik legolcsóbban kínálja a szolgáltatását és
  • a végén valahogy mindig magasabb lesz a számla.

Ez utóbbi elég gyakori egyébként az autókölcsönző piacon. Nem kis részben azért, mert a kölcsönző cégek részéről sokszor konkrét elvárás, hogy a dolgozók erőszakos nyomulás vagy akár kisebb trükkök használatával is extra költségeket lőcsöljenek a megfogható ügyfelekre, jellemzően a kiegészítő biztosítás, a nagyobb autóra váltás illetve a sérülések kiszámlázásának kapcsán. Szóval nem árt figyelni, és nem csak az Ákos sztorijában szereplő Goldcarnál, ahol egyébként már 2012-ben is a posztban szereplő credit card/debit card - extra biztosítás módszerrel ment a költségek feltornázása, és akikkel az általában nagyon felkészült Fapadosék is megjárták  3 éve, pedig addigra már megírták a gyorstalpalónak remek autókölcsönzési 10 parancsolatukat. Aki ennél is komolyabban szeretne felkészülni az autókölcsönzésre, annak érdemes benézni a Totacar témába vágó fórumába, hogy aztán aktuális infókkal és tanácsokkal felvértezve vághasson neki a bérlési procedúrának.  

Tisztelt Tékozló Homár!

Az alábbi saját negatív tapasztalatomat szeretném megosztani a lehető legtöbb emberrel. Levelem elolvasása után aki autókölcsönzésben gondolkodik, fontolja meg, hogy érdemes-e a rentalcars.com- on keresztül foglalnia? Hosszúra sikerült a leírás, aki autókölcsönzésben gondolkodik, annak érdemes elolvasni. A meghirdetett árnál én 46.000 forinttal többet fizettem, más ne járjon így!

Történet a következő!

A Rentalcars.com- on keresztül a  ,,Goldcar” nevű autókölcsönzőnél foglaltam autót. A szerződésben benne van, hogy a Goldcar, amikor átveszem az autót zárolni fog 1400 eurot a kártyámon.Ehhez debit vagy credit kártya kell, hogy legyen nálam. (autókölcsönzésnél ez a szokványos menet.)

Megérkezésünk után, odamegyek a Goldcar pultjához, mutatom a rentalcarssal kötött szerződést, legnagyobb megdöbbenésemre a pultos kijelenti, hogy ők (hiába van ráírva a rentalcarsos szerződésre), hogy elfogadnak debit vagy credit kártyát az 1400 euró zárolására, ők kizárólag credit kártyát fogadnak el, magyarul ők nem tudnak zárolni, így hiába fizettem előre ki az autót a rentalcars.com- on keresztül nem kapom meg az autót. Hosszas vitatkozás a pultosnál esélyem sincs, telefon a rentalcarsnak, ott angol úriembernek elmondom a telefonba a problémát, nekünk ad igazat, de a pultossal nem hajlandó beszélni.

A pultos láss csodát kitalálja a megoldást! Vegyem meg az Ő ,,Goldcaros teljeskörű biztosításukat” 150 euróért (annak kifizetésére, természetesen már jó a debitkártyám) és vihetem az autót.

Tisztában voltam vele, jelenleg két lehetőségem van:
1, Nem veszem meg a biztosítást: hiába van kifizetve az autó, nem kapom meg.
2, Megveszem kényszerből 150 euróért a saját biztosításukat, kifizetem ott, és megkapom az autót.

Másnap hívom a rentalcars.com-ot, bemondom a foglalási számot, ott elmondom egy magyar anyanyelvű diszpécsernek a történetet, teljes megdöbbenés a vonal túlsó végén. Látják a szerződést azt a választ kapom, a debit kártyát el kellett volna fogadni, ne aggódjak vissza fogom kapni a 150 eurómat.

Hazajövök az utazásból, leírom a panaszomat a ,,customerservices@rentalcars.com-ra, jön a visszajelzés, hogy elbírálják és azonnal szólnak mi a döntés.

Másnap a válasz a RENTALCARSTÓL: Igazam van abban, hogy a velük kötött szerződés alapján el kellett volna fogadni a ,,debit kártyát a Goldcarnak”, de mivel én ott kötöttem saját döntésből egy biztosítást a Goldcarral, amit aláírtam, ők sajnálják, de nem tudnak segíteni, forduljak panaszommal a Goldcarshoz.

Hogy a történet teljesen abszurd legyen, én az autóbérlés időpontjával együtt a rentalcarsnál már vettem egy teljeskörű autósbiztosítást. Így az út során két biztosítás volt az autón.

Őszintén kívánom, hogy tanuljon az esetemből aki autókölcsönzésen gondolkodik.

Ákos

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dezsike 2018.08.22. 11:00:51

Bár a posztból nem derül ki, de jó eséllyel külföldre ment a posztoló. Ott a tömegközlekedés lényegesen olcsóbb mint itthon, mert már KÉT együtt utazó esetén jár kedvezmény pont azért, hogy ne érje meg autóba ülni. Csehországban ketten majdnem 400 km-t mentünk vonattal 4400 Ft-nak megfelelő koronáért SuperCity vonaton (ottani IC). Kaptunk ingyen ásványvizet, újságot és többször is végigment egy kávéárus a vonaton (igaz az már pénzbe kerül, de nem kell felállni hozzá). Ehhez képest itthon egyedül megyek 200 Km-t ennyiért IC vonattal ahol se klíma, se ásványvíz, se újság, de még egy túlárazott cukros üdítőt se kapni. Úgyhogy ha itthon akar autóba ülni megértem, de külföldön nem éri meg.

Lalikám 2018.08.22. 11:11:36

@Dezsike: Egyetértek, de nem ez az általános mentalitás. A magyar ember még külföldön is autóval megy mindenhova, mert fussa. Aztán ha jönnek az extra költségek, akkor jajveszékel.

vanek ur 2018.08.22. 11:15:15

@Dezsike: Nem írt országot, hogy hova utazott. Máltán pl. nincs is vonat :) , Goldcar viszont van. A tömegközlekedés nem mindenhol opció (az ár mellett a menetidő, járatsűrűség is számít).
Ezt a céget az összes netes fórum csak lehúzza, beleértve a rentalcar.com oldalon levő kommenteket is, szóval előzetes tájékozódással a csapda elkerülhető. Autóbérlésnél a kis és olcsó cégek mindig kockázatosak, külön odafigyelést igényelnek. (Függetlenül attól, hogy a nagy hálózatoknál is vannak különbségek az egyes irodák működésében.)

Darth Revan 2018.08.22. 11:39:41

Egyertelmuen a panaszos volt a hunyo. A rentalcar honlapjan le van irva, feheren fejeten, hogy hitelkartya nelkul buko van:

"You can book your car with us using most credit and debit cards."

"the main driver will need a credit card with them to pick up the car. This is because the hire car company need to put a deposit on the main driver’s credit card."

tehat a rentalcar oldalan valoban lehet debitkartyaval is fizetni, de az autokolcsonzonel szukseg lesz egy hitelkartyara, mert arra terhelik a depositot.

Ennyi.

pasteboard.co/HAkxEw8.png

Darth Revan 2018.08.22. 11:49:18

Rentalcars oldalan keresztul foglalva goldcar feltetelek:

When you pick the car up, you'll need:

Passport or national ID card
Driving licence
***Credit card***

Ezekre van szuksege a kolcsonzeskor:
utlevel
jogositvany
***hitelkartya***

pasteboard.co/HAkCd5F.png

Darth Revan 2018.08.22. 11:51:03

@Lalikám:
vagy csak azert berel autot, mert ugy kenyelmes.

KaTe 2018.08.22. 11:53:53

@Dezsike: Szóval te azt állítod, hogy én bárhova megyek a világon, ott lényegesen olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mint itthon. Biztos vagy te ebben? Mert én a helyedben nem lennék. Amúgy, a posztoló bérelhetett volna autót akár az Antarktisz kellős közepén is, akkor se lenne semmi közünk hozzá, hogy ez az opció miért volt neki kényelmesebb.

Leadfoot 2018.08.22. 12:08:32

"Levelem elolvasása után aki autókölcsönzésben gondolkodik, fontolja meg, hogy érdemes-e a rentalcars.com- on keresztül foglalnia?"

Ezt kérdezed, vagy állítod?

Amúgy az ilyen közvetítőket kerülni kell (ha probléma van, a pultos nem lesz hajlandó veled foglalkozni, mert nem velük állsz kapcsolatban, hanem egy harmadik féllel), nagy céget választani (a Goldcar nem az), terms&conditions-t pedig elolvasni, és ennyi.

Nem mondom, hogy 100%-osan, de 90%-ig kizárja a problémákat.

Darth Revan 2018.08.22. 12:28:58

@Leadfoot:
"terms&conditions-t pedig elolvasni, és ennyi."

pontosan. Nem a kozvetito es nem a goldcar hibazott, hanem a posztolo: a honlapon le van irva, hogy kell hitelkartya a kolcsonzeshez, csak a rentalcar oldalan lehet fizetni debitkartyaval.

Szoval nyugodtan lehet kozvetitoceget es kis kolcsonzot hasznalni, csak tajekozodni kell, elovasni a felteteleket

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2018.08.22. 12:41:09

Rengeteget foglalok a rentalcars.com oldalon és mint minden oldalon itt is értékelve vannak a cégek. A Goldcar mindenhol, minden desztináción a legaljának a legalja, akik nálunk bérel nyugodtan felkészülhet rá, hogy így vagy úgy, de rá fog fizetni a foglalásra, hisz olcsó húsnak híg a leve...

Darth Revan 2018.08.22. 12:47:14

@AzUtazó:

Nem akarom a goldcart vedeni, de a konkret ugyben semmit nem vetett. A rentalcars oldalan le van irva, hogy kell a hitelkartya a berleshez (lasd fent a beszurt kepeket)

Snagal 2018.08.22. 13:03:31

Amúgy nem lett volna egyszerűbb közvetlen a Goldcaron foglalni? Akkor gondolom ez elkerülhető lett volna.
Mellesleg a 150 EUR is annak tükrében hasznos info, hogy mennyiért bérelted az autót. (értem én, hogy a 46000Ft is sok, de nem mindegy hogy mondjuk luxus autót béreltél 1 hétre mondjuk 600.000Ftért, vagy egy corsát 50ezerért)

killerkaller 2018.08.22. 13:04:36

Az 1400 euró zárolva lett, vagy nem? A 150 eurós rátukmált biztosítást debitkártyával fizette, de azon a Goldcar pultosa szerint nem tudnak zárolni. Akkor deposit nélkül kapta meg az autót?

Darth Revan 2018.08.22. 13:14:32

@killerkaller:
ha megveszed az extra biztositast a kolcsonzo cegtol, akkor az onresz 0 lesz igy pedig nincs deposit.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.08.22. 13:20:15

@vanek ur: ellenben van busz, igaz nem úgy, mint itthon, de 20 euróból egy egész hétig használhatod. Gyerek(ekk)el és a motyóikkal lehet én is béreltem volna. Vagy lásd Krétát, ahol szintén van busz, de elég ritkán és csak a sziget igen kis részét érintve közlekedik....

@Dezsike: ez kb akkor igaz, ha eddig Csehországban jártál összesen. A világ, de még Európa jelentős részén is igencsak optimális választás az autóbérlés.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.08.22. 13:21:29

@Snagal: 150 euróért egy hétre béreltünk autót tavaly Görögországban, igaz csak egy smart-ot :), de kettőnknek elég volt. Na ahhoz képest a 150 euros biztosítás igencsak borsos.

killerkaller 2018.08.22. 13:42:17

@Darth Revan: A deposit kérdése így OK! A dupla biztosítás így is felvet kérdéseket. A "depositmentesítő" extra biztosítás a már korábban kötött biztosítás kiegészítése, vagy önmagában is lenullázza az önrészt. Ha az utóbbi igaz, akkor az először kötöttet reklamálhatná. Bár lehet, ha nem köt biztosítást, nem is bérelhet.
Elképzelhető, hogy poszterünk így járt jobban, mert ha tudták volna zárolni az 1400 eurót, és nem köt extra biztosítást, akkor a "jóhírű" kölcsönző többet farag le a depositból, mint 150 euró.

Gazsibacsi 2018.08.22. 13:49:22

@Dezsike: gratulalok, teljesen irrelevans hozzaszolas. Mi kozod neked ahhoz, ki ki es miert berel autot? Ugyanitt tudok neked olyan orszagokat mutatni, ahol vagy nincs tomegkozlekedes, vagy hasznalhatatlan.

ember a holdon? 2018.08.22. 14:04:57

rentalcars.com: Megnézed, hogy melyiknél a legolcsóbb, és aztán az adott cég saját oldalán megkötöd, ahol minden info ott van.
Goldcar: Két éve náluk béreltem Bolognában, credit card nélkül, már a honlapon kiválasztottam és kötöttem biztosítást (több volt mint maga a bérlés :) ) 6 napra 104 EUR volt a kocsi és 130EUR a biztosítás.
Több okból kötöttem meg a biztosítást: Így nem volt 1000+ EUR deposit - ezt bármilyen sérülés esetén is visszatarthatják, nem kell agódni a sérülések miatt, nincs biztosítási önrész- és hát olaszországról beszélünk, ott nem nehéz beszerezni pár karcot, nyomódást.
Nem kellett credit card... az üzemanyag miatti letétet pedig simán tudták a debiten zárolni.
Szóval, ha nem az adott cégnél foglalsz közvetlen, akkor érhetnek meglepetések...
Én ezzel számoltam előre, így nem ért bosszúság... (Na jó, de ért, de az már az Alitalia volt, a csomagomat Rómában nem tették át a gépre..)

Darth Revan 2018.08.22. 14:11:11

@killerkaller:

Amit korábban kötött, az más: önrész biztosítás. Nem a goldcarnal kötötte és arra jó, hogy utólag megtérítik neki, ha kárt okoz és levonnak tőle az önrész erejéig. De ehhez a goldcarnal semmi köze.

Lehet, hogy amúgy a goldcarnal szar, de ebben az ügyben csak a panaszos hibázott.

ember a holdon? 2018.08.22. 14:11:54

ja, ilyen árfolyamon vennék én is eurot... :D

Darth Revan 2018.08.22. 14:13:49

@ember a holdon?:

A rentalcar oldalán is ott van, hogy kell hitelkártya, szóval ha elolvasta volna, a posztolót sem érte volna meglepetés.

Amúgy nem feltétlenül kapod ugyanazt az árát a saját honlapon

ember a holdon? 2018.08.22. 14:20:04

@Darth Revan: Ez így van, általában nem teljesen ugyanaz az ár, viszont olcsóbb-drágább viszonyításnak jó. Pár 10 EUR kedvezményért pedig nem fogok egy harmadik felen keresztül foglalni és fizetni bármit is, hisz nem ők fognak szolgáltatni, ha bármi probléma adódik csak nehezíti a helyzetet. (és többnyire csak sajnálják, de hát ők nem tehetnek erről, nem tudnak segíteni)

Darth Revan 2018.08.22. 14:54:14

@ember a holdon?:

nekem soha nem volt meg problemam es ugy vagyok vele, hogy masra is tudom kolteni azt a 20-40 eurot.

izraelben bereltem egyszer autot 2 napra. a kozvetito oldalon az allt, hogy nincs km korlatozas, a pultnal azt mondtak, hogy ilyen rovid berleskor mindenkeppen van. Mutattam nekik a vouchert es elfogadtak, hogy km korlatozas nelkul bereltem. Ha felszamitottak volna az extra dijat a kozvetito cegtol kertem volna a visszateritest.

2018.08.22. 16:01:20

@Dezsike:
Ez hogy jön ide? Én is mindenütt preferálom a tömegközlekedést, de nem tudjuk hová és mit csinálni ment a posztoló, nem mindenütt, mindenhová és nem mindenkor lehet eljutni tömegközlekedéssel.

2018.08.22. 16:05:49

@onlajnok:
Minden attól függ, milyen jellegű helyre mész. Pl. ha Londonba mész és kizárólag a város területén mozogsz, öntökönszúrás lenne autót bérelni. De ha mondjuk a Pireneusokban túráznál, ezért mondjuk Barcelonába repülsz, mert hiába van tömegközlekedés, autóval biztosan jobban meg tudod közelíteni a túra kiinduló pontját.

vizsla_barat 2018.08.22. 16:18:24

1) debit kartyaval - foleg kulfoldon - nem vasarolunk semmit
2) a kredit kartyakon van automatikus auto biztositas
3) az EU igazan kidolgozhatna hasonlo konstrukciot mint az USA - a szemelyes auto biztositasod ervenyes a berautora is (szemelyhez es nem eszkozhoz kotott biztositas, detto rendszamtabla)

Darth Revan 2018.08.22. 16:37:06

nincs automatikus auto biztositas a hitelkartyakon.

biztosan van olyan, amihez jar, de ez nem altalanos.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.22. 17:03:36

@Dezsike: Kivéve ott, ahol:
nincs vonat;
szar a tömegközlekedés;
és drága.
Most voltunk Írországban, ott ez a három egyszerre van jelen. Egy dublini helyi jegy az előre feltöltős Leap Carddal 2,15 EUR, a gyerekeknek az első pár napban (a szünidei kedvezménynek hála) ingyenes volt, utána 1,3 körül. Magyarán a család egy lakás-városközpont-lakás utat kb. 14 EUR áron tett meg. Cserébe sétálsz 15 percet az első megállóig (járda egy darabon nem volt, a sávok keskenyek, viszont legalább senki nem száguldozik, meg idegeskedik), aztán ott rostokolsz. Ugyan van nagyon fasza kijelző (kb. mint itthon a Futár), de a kiírt idők köszönő viszonyban nincsenek az online menetrenddel, de sebaj, mert érkezés előtt 4 perccel simán törlik a buszodat, és a következőt már 34 percre írják ki. Az autóbérlés meg volt 12 EUR / nap biztosítás nélkül. Vigyáztam rá, nem húztam meg, annyit is fizettem a végén.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.22. 17:10:27

@onlajnok: Én sem véletlenül vállaltam be az 1500 eurós önrészt a bérlésnél.
Autó bérlése: 12 EUR / nap (Corsa méret, ez speciel egy Renault Captur volt)
Önrész nélküli biztosítás: 24 EUR / nap.
Biztos kértem... :-)

Darth Revan 2018.08.22. 17:20:45

@Csokis: 3 eur/nap onresz biztositas de lehet egesz evre is kotni 50 euroert
a 12 euro extra amugy nem olyan rossz ar onresz nelkuli auroberlesert

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.08.22. 17:23:35

@Darth Revan: Magam is úgy éreztem. Főleg, hogy bejött, és nem húztam/-ták meg a kocsit. :-) Huszonpár forintos kilométerekre jött ki, ennél egy másfél éves kisautó amortizációja több.

M. Péter 2018.08.22. 17:59:45

@Darth Revan: Megpróbáltam a rentalcars.com-on keresztül a goldcar-nál egy kocsit foglalni, nekem ezt írta ki:

"You are required to have either a Credit Card or a Debit Card for this booking.
The main driver must be in possession of either a Credit Card or a Debit Card in their own name when picking up the car. The Card must have enough available funds to cover the excess / deposit amount. If the customer is using a debit card, the amount will be taken; if using a credit card, the amount will merely be ‘blocked’ . Either way, the deposit will be returned after the rental, as long as all conditions have been met. The Card will also be required to pay for local fees, extra equipment and anything purchased additionally at the car hire counter.
Cash is not accepted.

Accepted Credit Cards

MasterCard
Visa

Accepted Debit Cards

MasterCard
Visa

Please Note:

This company will not accept prepaid, recharge or virtual credit cards – or any card on which the relevant characters are not raised (‘embossed’)."

Vagyis e szerint a dombornyomott visa vagy mastercard debitkártya is jó.

Péter 2 2018.08.22. 18:04:29

@Dezsike: Az ember azért bérel autót, mert autóval akar közlekedni. Ha nem azzal akar, hanem vonattal, akkor majd megy vonattal. Ez ilyen felettébb egyszerű.

vizsla_barat 2018.08.22. 19:18:56

@Darth Revan: minden amerikai kartyamon van (AMEx, Chase, BofAmerica, Amazon, stb.)

Hórukk 2018.08.23. 02:07:06

Én pár éve magyar utazási irodában, egy nagy német cégen keresztül foglaltam az USA-ban 4 hétre autót, olyan olcsón, hogy aztán helyben az amerikaiak is csak lestek, mert ők ott nem tudták volna ilyen olcsón adni.

greg_garcia 2018.08.23. 02:37:15

Azért a Rentalcarshoz egy dolgot hozzáfűznék. Évente 15-20 alkalommal utazom az USA-ba, Kanadába és New York City valamint Montreál kivételével mindig bérelek autót, mert nem vagyok önmagam ellensége. Már kialakult nálam, hogy szinte mindig az Alamónál kötök ki, mert szinte soha nem zárolnak a kártyámon depositot és az áraik is mérsékeltek. Az amerikaiak a külföldi debit kártyát nem szeretik értelmezni, ezért eszembe sem jut, hogy ne hitelkártyákat használjak odaát, bármit is ír egy-egy third party honlap. Mert megint csak nem vagyok önmagam ellensége. Közvetlen az Alamo oldalán úgy tűnik, mint ha olcsóbb lenne a bérlés mint a Rentalcars.comon keresztül, de ha mindent összerakok, biztosítást, extrákat, kiderül, hogy a Rentalcars-al jobban járok, főleg a biztosítással kapcsolatban. Lényeg a lényeg, elmondom, hogy jártam pár éve tavasszal, Denverben. Nagyon ügyesen lefoglaltam az autót, ki is fizettem, mert a Rentalcars azonnal leveszi a pénzt a kártyáról, és frankón be is sétáltam a reptéri irodájukba. Lehet röhögni, csak a jogosítványomat hagytam itthon. Az ügyintéző nem tehetett semmit, mert nem közvetlen rajtuk keresztül kötöttem az üzletet, így se autó, se visszapénz. Végig nagyon udvarias, megértő volt, tegyem föl a Lyftet, van hozzá kód ami első alkalommal már nem emlékszem mennyi dollár kedvezményt ad, na mindegy, az világos volt, hogy Coloradoban bonyolultabb lesz az életem arra a pár napra. Itthon fölhívtam a R.comot, ahol elmondták, hogy 24 órával a bérlés kezdete előtt lett volna jogom lemondani a foglalást és refundot kérni. Jogos, megszívtam a saját hülyeségem miatt. Viszont, ha 6 hónapon belül újra foglalok rajtuk keresztül, akkor visszautalják legalább a bérlés összegét a kártyámra, a biztosításról nem tud nyilatkozni. Jó, mondom két hét múlva úgyis jövök Detroitba, lássuk. És valóban, egy héttel Detroit után ott csücsült az igénybe nem vett denveri bérlet díja visszatérítve a számlámon. További 3 hét elteltével azt vettem észre, hogy a biztosítást is visszautalták. Gyakorlatilag fillérre pontosan az egészet. Hát le a kalappal.

fda 2018.08.23. 04:50:59

@Dezsike: "jó eséllyel külföldre ment a posztoló. Ott a tömegközlekedés lényegesen olcsóbb mint itthon"

A "külföld"-nek valami egységes árai vannak? Küldesz árlistát, hogy összehasonlíthassuk az "itthoni" egységes árakkal?

Egyébként ki mondta, hogy azért kellett autót bérelni mert olcsóbb volt? Ki mondta hogy ketten voltak és honnan tudod hogy nem cipelt a posztoló egy háromméteres vascsövet, amivel "külföldön" nem lehetett vonatozni?

Gtusa 2018.08.23. 07:26:28

Sokszor bérelek autót és szinte mindig goldcarnal úgyhogy röviden összefoglalnám, hogy mit kell tenni:

1. A rentalcar.com az egyik legdrágább a piacon. Nem véletlen hogy a sutyerák fapadosok és onnan kapják a jutalékot. Nekem a doyouspain.com jött be.
2. A biztosítás az autókölcsönzőnek ajándék pénz. Alapból minden autó biztosítva van de jobb ha a neten kötsz kiegészítő biztosítást. Harmadáron és megtérítik az ügyintézési díjat is. Vittem már vissza roncsá tört autó vagy szétfoszlott gumis autót is, nem foglalkoznak vele.
3. Mindig igazoltassuk le, hogy az autó rendben van a visszavételnél. Azt is hogy tisztán adtuk vissa mert arra is szeretnek 40 eurót felszámolni.

Ezekre kell figyelni cserébe nagyon olcsó, jellemzően a reptéren felvehető és nagyon jó autót kölcsönözhetünk. Ráadásul sokszor upgradelnek is ugyhogy elég a legkisebbet foglalni.

deneskata 2018.08.23. 07:58:16

Mindig a rentalscar.com-on foglalunk autót. Jártunk már mi is úgy, hogy nem volt nálunk credit card, pedig tudhattuk volna, hogy kell. Ott álltunk a reptéren és szembesültünk azzal, hogy nem kaphatjuk meg a rentalscarnál befizetett autót.
De a mi esetünk másként végződött.
Felhívtuk a rentalscar magyarországi központját, ahol azonnal segítettek, teljesen korrekt módon. Törölték az aktuális foglalást és a befizetett összegért foglaltak egy olyan cégnél nekünk autót, amelyik nem akart credit cardot a foglalaláshoz. Fél óra alatt rendeződött az ügy és nem került többe, mint eredetileg.
Szóval, csak azt akarom mondani, hogy lett volna talán más megoldás is a probléma megoldására, mint a teljes körü Goldcar-biztosítás. Én nem látom, hogy bárki is hibás lenne az ügyben. Így jártak - tanulópénz.

kék madár 2018.08.23. 08:07:14

nekem a "kedvencem" egy Fox nevu magyar autokolcsonzo:
1. azt irtak, hogy a repuloteren vannak. Nem ott voltak, miutan 5 kor utan se akadtam rajuk es felhivtam oket, azt mondtak csak egy ugrasra vannak es 2 oran belul jon ertem valaki. Nem vartam meg, taxival odamentem, jo 3 kilometerrre voltak.

2. Dollarban volt megadva az ar, amikor a fizetesre kerult sor, a vegosszeget (ami a szerzodesben benne volt ~ x) azt atvaltottak forintra, majd vissza dollarra Eloszor veteli majd eladasi arfolyamon, igy kijott egy 1,3-as szorzo x helyett 1,3 x-et fizettettek velem Megkerdeztem, hogy miert, hat mert igy szoktak. Meg beszorozhattak volna harommal, de azt meg nem szoktak.

Okos

ötköb 2018.08.23. 08:17:31

Europcar 2018 Anglia:
Foglalás a rentalcar.com-on, teljes körű biztosítással azaz 0 forint font stb. önrésszel.
Az átvételkor közlik, hogy az nem jó, náluk kell a teljeskörű biztosítást megkötni.
Megkötjük az autót elvisszük.
Visszavételkor csak éppen emelőre nem tezsik, úgy nézik át.
Utóbb 265 fontot akarnak a " sérülések" címén.
Kérésre küldenek 2 fotót. Az egyik a mi kocsinkról, a másik ahogy az a fotón levő tükröződésekből következtethető egy másik autóról. 2 hajszál méretű a fedő lakkot érintő karcolás látható.
(Ilyen számtalan volt az autón, olyan jelentéktelen, hogy azt nem is vettük figyelembe, amikor a szerződésben rögzített sérüléseket az autó átvételekor megnéztük) Visszaírtunk, hogy teljeskörű a biztosításunk, amire közölték, hogy az ügyet a részükről lezártnak tekintik.
Tanulság: mindent alaposan átnézni, nem lezserkedni az autó átvételekor, az extrákat nem a neten, hanem a helyszínen kell megvenni.
Az más dolog, hogy a rendtalcars.com korrekt volt és a náluk kötött biztosítás díját visszautalta.

Etniez 2018.08.23. 09:27:16

@Dezsike: Hogy én mennyire utálom a hozzád hasonló, általános okosságokat pufogtató ostobákat, arra nincs szó.

Képzeld, mi idén voltunk Hollandiában és béreltünk autót négy napra.
Tudod miért? Mert megnéztük a Tulipános kerttel kezdve Van Gogh múzeumig mindent ami eszünkbe jutott és kurvára nem volt kedvem összehangolni a nagyszüleim erőnlétét, biológiai szükségleteit semmilyen tömegközlekedési eszközzel.
Így szépen kibéreltünk egy autót, minden helyen annyi időt töltöttünk, amennyi jól esett, akkor pihentünk és ettünk, amikor mi akartunk és nem akkor, amikor a távolsági buszra vártunk, stb.

Azt kell a hozzád hasonló embereknek megérteniük, hogy nincsen ilyen "sztenderd élet". Mindenkié más, mindenkinek máshogy jó.

Ha nekem kocsi kell, akkor bérelni fogok akkor is, ha a segged vered a földhöz.

Etniez 2018.08.23. 09:36:32

Hogy ontopic is legyek:

Mi a Sixt-nél béreltünk autót, Amszterdamban.
Lefoglaltam valami oldalon előre. Mutatom Hansnak a kártyám, kétségbe volt esve, hogy jaj, debit kártya. Mondtam neki, hogy persze, nincs szükségem credit card-ra.

Jaj-jaj, most mi lesz - mondta ő.
Használod ezt a kártyát - biztattam én.

-Nincs másik kártya?
-Nincs, ez van.
-Hát jó, akkor most kivételt teszek és beterhelem ezt.
-Köszönjük.

Ennyi volt. Utána átvettük a kocsit, az eredeti ötajtós helyett akartak adni egy coupét. Mondtam a garázsos figurának, hogy mi négy ajtósat foglaltunk, kerítsen egyet nagyon gyorsan, mert nem gondolja komolyan, hogy a nagyszüleimet az első ajtó keresztül fogom bepréselni a hátsó ülésekre.
Kerített eggyel nagyobbat, mint amit kifizettem, ráfizetés nélkül.

Szerintem a lényeg az, hogy "nagy" cégnél kölcsönözzünk és legyünk kicsit rámenősek.

BloodOrange 2018.08.23. 09:38:01

@Dezsike: A "külföld" az nem egy olyan hely, ahol általános szabályok érvényesek. Lehet, Csehországban van ilyen kedvezmény, de a legtöbb nyugat-európai országban drágább tömegközlekedni, mint autózni. Arról nem is beszélve, hogy egy aktívabb túra esetén sokkal hamarabb odaérsz bárhova kocsival, így kevesebb időd megy el, kevesebb éjszakát kell eltöltened, ami plusz spórolás. Elég sok úttal a hátam mögött elmondhatom, hogy 2+ embernek szinte mindig olcsóbban jön ki az autóbérlés, mint a tömegközlekedés.

protézisesh 2018.08.23. 10:16:45

Ha ez vigasztal, a HERTZ Írországban ugyanezt játszotta. 2000€ kaució (egy vw golfra), vagy full insurance. Én a Lufthansan keresztul foglaltam a repjeggyel egyutt. A debit kartyamnak nem volt ekkora egyenlege akkor, a creditnkartyanak meg hiaba volt 3x ekkora hitelkerete, kulfoldon csak 500€-t enged egyosszeguben. Es mivel nem volt plusz biztositasom, belementem a Full Cover biztositasba.
Ellenpelda: Budget/Athen, ahol elozetes foglalas nelkul beestem az irodaba, kifizettem a kocsi 1 napi berleti dijat es zaroltak 1tank benzin arat (35€), hogy ha veletlenul uresen vinnem vissza. Es ennyi, semmi kaucio, semmi varazslas...
Amugy debit kartyara terhelni nem tud, az olyan, mintha kifizetnéd. Viszont ha adott idon belul a kartyat elfogado kereskedotol nem erkezik meg a visszaigazolas/bizonylat, akkor törlődik a tranzakcio. Csak a pultos ezt nem tudta/nem akarta tudni. Ha viszont volt online fullcover biztositasod (a CDW/TW NEM full cover!!!), akkor rajtad is mulott...

Etniez 2018.08.23. 10:19:48

@protézisesh: Ehhez képest nekem simán beterhelték, majd négy napig fogták, utána visszavittem az autót és mondták, hogy egy nap múlva feloldják és úgy is lett.
HSBC debit, dombornyomott, Visa.

protézisesh 2018.08.23. 10:29:16

@Dezsike: ahoy többen is leírták: de kibaxzott okos vagy te bazmeg... egyszer voltál csehszlovákiában, aztán azt hiszed, mindent láttál. Houstonban béreltem autót, elmentem vele Dallasba, Oklahomába, mentem 3000 kmt 2 hét alatt. Melbournben béreltem autót, Sydneyből jöttem haza úgy, hogy Canberrában is jártam (2000+km). Athénban béreltem autót, mert a korinthoszi csatornát is látni akartam. Dublinban béreltem autót, mert át akartam menni Galwaybe, Kilkennybe, meg ami még útba esik. Nem elfelejtve a Moher szirteket, Kerry gyűrűjét. Okostojás...

Taxomükke (UK) 2018.08.23. 10:31:09

Nem a Rentalcars-zal van a gond, hanem a noname autokolcsonzokkel.
Mint minden vasarlasnal/szolgaltatas igenybevetelnel, eloszor meg kell keresni a vasarloi velemenyeket, es inkabb egy kicsivel tobbet fizetni elore, mint utolag meg tobbet.

//VV\ 2018.08.23. 10:33:14

@Dezsike: Te nagyonhülye! Tudod mi a legdrágább dolog egy nyaraláskor? Az időd. Persze vannak városok, ahol igazad lehet (Párizs, London, New York stb..) de megnézném az okos kis fejedet mondjuk Los Angelesben!!! Menj el Venice Beach-ről tömegközlekedéssel Universal City-be... te majom

Máttyáskirály 2018.08.23. 10:44:29

@Etniez: Teljesen egyetértek, esetek többségében az elmaradó árbevétel lehetősége növeli a rugalmasságot, csak kell legyen benned némi kitartás. És nem baj ha a cég nevét már hallottad előtte, pláne káreset esetén.

Hollandia, internetes foglalás Avisnál - meglepően jó feltételekkel. Bérlés napján átfutom a foglalást, látom credit card szükséges .... felhívom őket, megerősítik, debit card-dal esélyem sincs. Törlés. Találok egy angol céget amin keresztül debit kártyával foglalok ugyanoda, 20%al olcsóbban :) Kimegyek reptérre, megkapom....kérdezem migráns embert a pultnál, ha most előfoglalás nélkül az "arrival" ajtón jöttem volna ki és ezt a debit kártyát adom mi lett volna ? .... asszongya semmi, elfogadja .

Egy hónap múlva megyek, mikor leszálltam várt az SMS hogy nem jönnek értem, nincs idő bohóckodni, bemegyek.... debit kártya.... fejtörés.... nincs másik ? ... de van, de az is debit .... na jó, kivételt teszek.... :)
s azóta is így megy ez, asszittem csak velem kivételeznek :)

Egyiknél volt egy kis káresetem is, maximális korrektséggel jártak el, itthon sem lett volna olcsóbb a javitás. Nagyobb cégeknél, átvenni/leadni önkiszolgálós, senki sem jön ki a kedvedért..... cserébe nem is vertek rám kamu káresetet soha.

McZozo 2018.08.23. 11:01:11

@Dezsike: "Úgyhogy ha itthon akar autóba ülni megértem, de külföldön nem éri meg."

Ez ugy hulyeseg ahogy van ket ellenpeldat is tudok anglia es spanyolorszag. Mindkettoben joval olcsobb autot berelni mint tomegkozlekedni. Angliaban extrem draga a vasut egy 100-120 kilometeres tav ugy 80 fontba kerul oda vissza per fo mig autot mar 20 font korul berelhetsz. Spanyolba szinten tavasszal vonatoztam barcelona mont serrat utvonalon ami nem tobb mint 60 km er es harom fore 70 euro volt mig egy honapja napi 26 euroert bereltem autot szinten spanyolba.

slowMotion 2018.08.23. 11:11:05

@Hórukk: Esetleg megmondanad, melyik iroda volt???

McZozo 2018.08.23. 11:29:08

@Taxomükke (UK): Ez sem biztos hogy igaz mert pl Mallorcan pont az ellenkezoje az igaz a kis utcasarki cegek a legjobbak nincs deposit full biztositas van es az aruk a legolcsobb

Toxic Waste 2018.08.23. 12:56:05

Jön még valaki lehülyézni @Dezsike: t? Csak mert annyira kíváncsi vagyok, ki merre járt még a világban. Nehogy már egy Írországgal dobogóra lehessen kerülni ebben a versenyben, egy Andokat vagy lappföldi körtúrát minimum várok!

VT Man 2018.08.23. 13:08:19

Két tanács:

1. Rentalcars.com -al NE foglaljatok, beengedtek és támogatnak átverős cégeket, mint pl. a Goldcar. Ráadásul a Rentalcars-on lévő értékelések KAMUK!!!
Hiába van 8.5 pontja a Goldcarnak, az fiktív.

2. Trustpiloton meg kell nézni a kölcsönző céget előre, pl.: www.trustpilot.com/review/goldcar.es

De vigyázat! Az 1 és 2 csillagos értékeléseket kell olvasni, mert van olyan cég, aki fizet, hogy kamu jó értékeléseket írjanak ide is.

VT Man 2018.08.23. 13:10:12

@Taxomükke (UK):
"Nem a Rentalcars-zal van a gond, hanem a noname autokolcsonzokkel."

Ez nem igaz sajnos.

A Rentalcars tudatosan hamis ertekeleseket ir a sajat oldalan, felrevezetve az ugyfeleiket.

protézisesh 2018.08.23. 13:11:58

@Toxic Waste: én irtam Irorszagot, Gorogorszagot, Ausztraliat es USA-t. Ez elég példa? Maradhatok? Ja, kimaradt Napoly (2000€ deposit, abszolut noname kolcsonzo) es Portugalia (500€ koruli deposit, valamelyik kozepesen nagy kolcsonzonel). Tapasztalataim lenyege, hogy sokkalminkabb orszagfuggo a depozit mértéke és kartyaelfogadas, mintsem cegfuggo. Volt ahol a kicsik voltak rugalmasak es a naaagy nemzetkoziek szaroztak, meg volt ahol forditva volt.

bio 2018.08.23. 13:25:47

@Toxic Waste: nap kommentje :D Nekem is pont ez jott le :DDDD

bio 2018.08.23. 13:45:18

Amugy elarulna nekem hogy mi volt a regi ceges fortely amivel lehuztak? Szamomra csak az derult ki hogy a leleviro nem ertette meg egeszen hogy mit miert vasarol meg es utana azt sem ertette hogy neki ez most miert kerul plusz penzbe. Azt hittem olvasok vmi olyan lehuzasrol amire oda kell figyelni de csak a szokasos ertetlenkedes van. Egyebkent nem lehet azt mondani hogy ez vagy az a ceg lehuzos ( itt sem ez tortent ) hanem inkabb orszagspecifikus vagy meg inkabb branch es management fuggo. Goldcar nalam eddig mindig bejott. De mashol sem akartak semmilyen fortellyal lehuzni. Ehhez az kellett hogy figyelmesen elolvassak es ertelmezzek minden dokumentumot amit a kolcsonzes elott/ alatt a rendelkezesemre bocsajtottak . Mellesleg koszonom a homarnak hogy a felrevezeto cimuk miatt fortellyal sikerult ravenniuk hogy elolvassam ezt a f...t.

VT Man 2018.08.23. 13:51:11

@bio:
"Ehhez az kellett hogy figyelmesen elolvassak es ertelmezzek minden dokumentumot amit a kolcsonzes elott/ alatt a rendelkezesemre bocsajtottak ."

Ha ilyen bator vagy, akkor javaslom, hogy legkozelebb a FireFly-nal bereljel autot.

Oda keves lesz minden tudasod, olyan trukkos modon fognak atverni, hogy rajossz, keves, ha elolvasol minden szabalyt.

ekat 2018.08.23. 13:54:43

@Dezsike: Szóval csak azt szabad csinálni, ami megéri? nem irigylem az életét...

ekat 2018.08.23. 13:59:53

@Lalikám: Nem jönnek extraköltségek, mert utánajár az ember. (És a legvadabb álmomban sem jutott volna eszembe, hogy van hely, ahol NEM hitelkártyát kérnek autóbérlésnél.)
ekat, BKV-zó magyar ember, aki busztól repülőn át autóig mindenfélével jár külföldön, igény és praktikusság szerint

bio 2018.08.23. 14:08:32

@VT Man: A cikk nem a Firefly-rol szolt. Eletemben most hallottam eloszor roluk. De a kedvedert beutottem a keresobe. Elso oldalon a trustpilot-on 1.1 pont 823 ertekelesbol. Van aki a foglalast nem ott kezdi hogy az elso legalacsonyabb szamra amit ezek a gyujtooldalak az arcaba b...nak rakattint mint a hulye. Minek magyarazzam.......mindegy nem jovok vissza ma mar......nem fogok hianyozni....viszlat

Hórukk 2018.08.23. 14:13:21

@slowMotion: Szerviz Iroda Miskolc, Mártírok utcája. De a leírt dolog pont 10 éve volt. A német partnerük nevét sajnos nem tudom, de emlékezetem szerint vaskos katalógusuk volt. 4 hétre 3.000 köbcentis új Pontiac 150ezer Ft-ba fájt, a forint persze még jobb volt akkor.

ekat 2018.08.23. 14:17:39

@//VV\: :D
Hát mi tudatlanul két dolgot adtunk elő Los Angeles-ben tömegközlekedéssel:
1., LAX melletti szálloda - Santa Monica (1 busz, és a térképen közelinek tűnt... nem győztük kivárni, hogy odaérjünk)
2., LAX melletti szálloda - UNIVERSAL Studios: 2xbusz, 1xmetró, 1xshuttle: 2 és 1/4 óra per irány, az egyik buszon csak és kizárólag feketék voltak
De azért nem bántuk meg. :)

VT Man 2018.08.23. 14:38:50

@bio:
"Van aki a foglalast nem ott kezdi hogy az elso legalacsonyabb szamra amit ezek a gyujtooldalak az arcaba b...nak rakattint mint a hulye."

A RentalCars-on ugyanennek a FireFly-nak 8.6-os (a 10-bol) az ertekelese. Kamu velemenyekkel megtamogatva.

Na, ezert felelos a RentalCars.

VT Man 2018.08.23. 14:46:24

Vannak itt meg szepsegek:
uk.trustpilot.com/review/www.rentalcars.com

"Fraud by Goldcard.
We have spent a week in Spain. We rented a car from goldcar thruogh Rentalcars.com. They deposited EUR 1587,83 and transfered back only EUR 1489.
We left the car fully fuelled and clean and with no damages. Rentalcars.com refused my claim so I have to contact Master Card and claim a fraud..
Be carefull with these 2 campanies."

Eastbay1 2018.08.23. 14:54:02

@protézisesh: Írországban az Enterprise ami erősen ajánlott. Totál rugalmasak, elfogadnak debit cardot is, és 250 eurót terhelnek be (Zafira/Galaxy esetén), valamint az árak sem vészesek.
Az ilyen repülőjegyhez csatolt autóbérléssel én is rábsztam pár éve. Zuglóban valami sövény mellé parkoltam, meghúztam az oldalát két panel hosszan. Mondja a csávó a Dollar/Thriftynél, hogy akkor ők ezért felszámítanak 200 eurót. Ok mondom, van rá biztim, csak angol nyelvű jegyzőkönyv másolatot meg számlát kérek. A másolatot megkaptam, a számlát meg azóta is küldik emailben. (Igen, hülye voltam, de kb egy órám volt elérni a gépet.)

Darth Revan 2018.08.23. 15:10:32

@Eastbay1:

mexibon bereltem egy autot valami kis helyi cegtol. nagyon lelkiismeretesen bejelolgette az osszes horpadast karcolast a papiron (volt az auton szep szammal...)
meg meg is hatodtam, hogy milyen alapos.
ja, persze...

Amikor visszavittem gyakorlatilag azonnal a felnire mutatott, amin egy jol lathatoan regi serules volt.

volt excess biztositasom ezert nem zavart igazan a trukk, sajnos mivel siettem a repterre elfelejtettem elkerni a biztositashoz szukseges papirokat...

de mar itthonrol nehany telefonhivas utan elkuldtek rola a telefonnan keszult fenykepeket, a biztosito szerencsere elfogadta.

Darth Revan 2018.08.23. 15:19:53

@greg_garcia:

az alamonal kell valamire figyelni? Oktoberre foglaltam toluk autot.
a carhireexcess-nel rakerdeztem, hogy szerintuk vegyek-e tulok biztositast (marmint a carhireexcesstol), de azt mondtak, hogy ugy tunik, hogy felesleges.

csak az alap biztositast kertem es ezek vannak benne:
C.D.W. Deductible: USD 0.00.
Theft Insurance Deductible: USD 0.00.
Liability insurance: Included in all rates.Liability ins. coverage: Maximum of USD 1,000,000.00 per accident
Fire Insurance
Collision Damage Waiver (CDW) including damage to wheels, glass, underside and roof of vehicle with zero excess.

Brix 2018.08.23. 15:28:18

A legjobb megoldás kihagyni a rentalcars használatát ès az összes ott hirdető csaló autókölcsönző multit. Szinte mindenhol vannak kis magáncègek, vagy magánemberek , akik szinte fillères áron adnak ki autót, kaució nèlkül, csak meg kell találni őket a világhálón...Persze, országonkènt mások a lehetősègek , pl. Görögországban rengeg olcsó kis autókölcsönző cèg van, rugalmas üzletpolitikával, a nèmeteknèl már bèreltem napi 15 euróèrt magánszemèlytől...A legrosszabb hely Olaszország: lopnak, törik- zúzzák az autót, így mire elhozza az ember az autót, háromszoros árat kèrnek, mint amit a rentalcars- on meghirdettek....

Eastbay1 2018.08.23. 16:01:52

@Darth Revan: Én is telefonálgattam meg emailezgettem egy darabig, de a D/T összes elérhetőségéről az jött vissza, hogy ők a sérülésekről ugyan ki nem állítanak számlát. Vitatkoztam velük pár hétig, aztán leszrtam az egészet.

Eastbay1 2018.08.23. 16:18:30

@Darth Revan: Ja, várjál, emlékszem a telephelyen a csávó ráírta a jegyzőkönyv szélére, hogy 200€. Ennyit.
Aztán a telefonban valami csóka a központból váltig állította, hogy ez meg a bérleti szerződés együtt számlaként funkcionál :D

to:rppapa 2018.08.23. 16:43:16

@Dezsike: Drága szívem! Neked Csehország a külföld? Hallottál már arról, hogy 5 kontinensen több mint 200 ország van? Ezek között több olyan is, ahol vasút sincs? További jó vonatozást a pároddal!

M. Péter 2018.08.23. 18:26:00

@McZozo: Egy 100-120 km-es útra a retúrjegy inkább 20-30 font, nem 80.

M. Péter 2018.08.23. 19:17:46

@Brix: Béreltem már elég sokszor olyan multiktól mint Avis, Herts, Alamo, Enterprise, és nem próbáltak soha átverni.

ideális hangyászsün 2018.08.23. 20:41:52

Na akkor én is megosztom az én bérlésem történetét.

Idén tavasszal ültem repülőre és béreltem autót külföldön életemben először. De sehol sem ért meglepetés, mert minden szart alaposan elolvastam, végigrágtam, a végén már a tököm tele volt, de megérte. Ami a legfontosabb, hogy hiába írják a reklámba, hogy debit- és kreditkártyát is elfogadnak, a feltételekben ott van, ahogy írták többen is, hogy hitelkártya kell a letéthez, amit én szépen be is szereztem. Ha jól emlékszem, a rentalcars is írja, hogy a kölcsönző feltételei a mérvadóak, és tessék azt (a poszter tevékenységével ellentétben) elolvasni.

A rentalcars.com-on keresztül foglaltam autót a Budgetnél, 8 napra, kétszázvalahány euróért, előre kifizettem. A rentalcars-os kiegészítő biztosítást messzire elkerültem, egy harmadik félnél kötöttem sokkal olcsóbban, ami visszafizeti az esetleges kiadásokat. A letét 100 euró volt a voucheren, a helyszínen valamilyen számítások után az angolul kegyetlen francia akcentussal beszélő hölgy levont belőle még majdnem 20 eurót. Felkínálta az ő teljes körű biztijüket, de nem akartam mégegyszer kifizetni a bérlés árát + amúgy is volt biztosításom, meg hát az egészhez képest a letét lepkefing volt. Szóval teljes kb. 84 eurót zároltak a hitelkártyán, oszt jónapot. Egy új Citroen C3 volt, alig 2000 kilométerrel az órájában, teljesen új illata volt belül, ha valakit érdekel. Visszaadásnál meg körbefényképeztem, de eddig nem jelentkeztek, hogy akkor terhelnék a damage excess-t...

Szóval nem kell 150 eurót kifizetni mégegyszer, csak el kell olvasni előre a dolgokat...

vizsla_barat 2018.08.24. 01:56:45

Europcar, Budapest, Ferihegy, Seat valami (A4-es Audi tesoja ha jol remlik), 1400 ojro kaucio. Mazli hogy a ceges kartyan volt 20 000 USD keret. Ritka balkani volt a budapesti iroda. Mikozben ez barhol usa-ban: bemesz az Emerald sorrol elhozod ami van. Semmi kaucio. Es teszem hozza hogy a National es az Europcar egy ceg.

gauchos 2018.08.24. 09:23:58

Megosztom most a legutóbbi tapasztalataimat, kíváncsi vagyok a véleményetekre, mennyire jellemző ez a megoldás. A RentAWreck cégnél béreltem autót. Előre lefoglaltam a neten, hitelkártya adatokat megadtam, elvileg 10% előleget kérnek foglaláskor. Nem vontak le a semmit, kicsit furcsának találtam, aztán pár nap múlva küldik a szerződés mintát. Az ár stimmel, ezen se szerepel az előleg. Amikor átvettem az autót, kérték fizikailag a kártyát és a CVC kódot (le van festve, be kellett diktálnom), azt mondta a srác X koronát zárolnak a kártyán. Netbankban nézem, kb. a bérleti díj + a depozitnak megfelelő forint zárolva lett. Visszavittem a kocsit, 3 nap múlva feloldották a zárolást, de nem terheltek be semmit. Tegnap kapom a számlát (egy nappal korábbi dátummal), összeg stimmel, az szerepel rajta, hogy paid. Továbbra se vontak le egy Ft-ot se a kártyámról. Most akkor mi van? Ennyire jellemző, hogy csak később vonják le az összeget? De miért? Eleve fura, hogy az alap összeget, miért nem az átvételkor kell fizetni? Ugyanennél a cégnél béreltem már korábban, igaz az másik országban, de ott átvételkor kellett fizetni, kártyaolvasó volt az embernél, igaz akkor nem is kérted depozitot.

VT Man 2018.08.24. 09:49:53

Ja, még egy tanács: ha az autó felvételénél bármi olyat akarnak rádsózni, ami nem kötelezõ (pl.extra biztosítás), néha azzal a felkiáltással, hogy anélkül nem adató ki az autó, akkor ezt a tényr írd rá a papírra, amit aláírsz, legyen nyoma.

Ha nincs, akkor rádfogják, hogy te kérted.

Persze jobb, ha megbízhatóbb kölcsönzõhöz mész, de még a nagyoknál is elõfordulhat.

ekat 2018.08.24. 18:30:35

@gauchos: RentAWreck? Micsoda hívogató név..... :)

kolomparlole1114 2018.09.23. 19:32:08

Ezért nem foglalunk le semmit előre, amíg nincs a pénz a zsebükben, addig mosolyognak csak az eladók. Hát akkor ne legyen, majd csak akkor ha már ideadták az ellenértékét. Nem foglalni kellett volna, hanem kinézni a kölcsönző címét, aztán amikor leszállt a gépről odamenni hogy itt a lóvé, mit adsz érte. Egyből ki lett volna nyalva a segge.

kolomparlole1114 2018.09.23. 19:34:18

@vizsla_barat: Kamu, az USA a legnagyobb kaucióbajnok!

autoberles_csalas 2019.10.12. 14:02:45

Most jártunk így a goldcarral mi is, annyi különbséggel, hogy már elfogadnak debit kártyát. A spanyol nyelvű szerződésen rajta volt, a biztosítás költsége, de nem kérdezték, hogy kérem-e és nem is említették, hogy ez nem kaució lesz, hanem plusz szolgáltatásokért fizetek.
70 ezret buktam a dolgon, van bármilyen esély/lehetőség ebből valamit visszakapni?
süti beállítások módosítása