Gyurkity Péter

Megfigyeli tartózkodási helyünket a Google

Erre figyelmeztetnek a szakértők, a telefonos beállítás letiltása ugyanis nem elégséges.

Az utóbbi időben meglehetősen gyakran hangoznak el bizonyos aggodalmak és konkrét kritikák a cég magatartásával és praktikáival kapcsolatban, amely jól mutatja az idők változását, legalábbis a kétezres évek elejéhez képest. Egyesek szimplán az NSA üzleti változatának tartják az internetes óriást, amit részben igazolni látszik, hogy egy új vizsgálat eredménye szerint aktuális tartózkodási helyünket az erre vonatkozó beállítás letiltása után is rögzítik.

Az AP hírügynökség munkatársai és a Princeton Egyetem szakértői közösen jutottak erre a következtetésre, amelyet saját tapasztalataik révén vontak le. Megállapítják, hogy az adott készüléken a Location History funkciót kikapcsoló androidos és iOS-felhasználók tartózkodási helyét több alkalmazás is rögzíti, mégpedig megkérdezésünk nélkül, ami rögtön felvet bizonyos problémákat. Példaként említik a Google térképes platformját és internetes keresőjét, amelyek sok esetben az adott helyhez egyáltalán nem kötődő lekérdezés során is rögzítik pontos helyünket, ezzel pedig 2 milliárd felhasználó követéséről beszélhetünk. A cég azzal védekezik, hogy ők megfelelő leírást mellékelnek az egyes funkciókhoz, az adott lépések pedig a szolgáltatás minőségének javítását szolgálják, ez azonban nyilván nem nyugtatja meg azokat, akik aggódnak a folyamatos nyomonkövetés miatt.

Az egyes készülékeken ugyan valóban kikapcsolhatjuk a tartózkodási helyek időbeli sorrendben történő rögzítését, ezt követően azonban az aktuális pozíciókat ugyanúgy eltárolják. Amennyiben megnyitjuk a Google-fiók részletes beállításainak oldalát, itt a „Web & App Activity” opció letiltása révén a nyomonkövetés legfontosabb elemeit kiiktathatjuk, ellenkező esetben azonban mindössze annyit érünk el, hogy az újabb helyszíneket nem adják hozzá automatikus módon a weboldalon látható időbeli listához. Módunkban áll persze az egyes elemeket kézzel eltávolítani, ez azonban időigényes és macerás alternatíva, vagyis javasolt a fent említett opció teljes letiltása.

Jellemző részlet, hogy az iPhone-készülékeken megjelenő magyarázat, miszerint a Google-appok nem tárolják el az egyes helyszíneket a Location History listájában, valóban helytálló, ehelyett viszont ezen adatokat a My Activity címszó alatt rögzítik, vagyis arról nem beszélhetünk, hogy a rögzítés maga kiiktatható mindössze az előzmények opció letiltásával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #19
    "az adatgyűjtés tökéletesíti a marketinget"

    Igen, így több hülyének adnak el több hülyeséget, ami pörgeti a gazdaságot. Majdnem el is felejtettem, hogy ezért még egy

    + Pro:
    - a jobb marketing pörgeti a gazdaságot.
  • M2 #18
    "Te is fizeted a google milliárdjaiba a saját kis részedet."

    Én nem veszek részt a marketing nevű össztársadalmi játékban, úgyhogy hidd el, hogy nekem tényleg ingyen van.
  • wraithLord #17
    "Az internet elterjedése előtt is voltak például TV reklámok."
    Jah, igen, arra értelemszerűen nem vonatkozik, mert az internet előtti reklámozás nem tök ugyanez, kb. a 60-as, 70-es évektől kezdve.
    Még véletlenül sem tűnik úgy, mintha arról is beszéltem volna eddig, és hogy nem sok különbség van a kettő között, csak hogy az adatgyűjtés tökéletesíti a marketinget...
  • ostoros #16
    Nincs ingyen. Beépül a reklámokon keresztül mindenbe amit megveszel. Te is fizeted a google milliárdjaiba a saját kis részedet.

    Semmi sincs ingyen! Bármit veszel, azt a valamit valaki reklámozta, és annak a reklámnak az árát VELED fizettetik ki!
    Ingyen semmi sincs.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.08.18. 14:01:23
  • M2 #15
    Pro:
    - ingyen elérhetsz szolgáltatásokat (mail, tárhely, cloud...),
    - ingyen kapsz szoftvereket (Android, Chrome...),
    - nem kell nézned számodra érdektelen reklámokat.

    Kontra:
    - ha nem vagy elég figyelmes, eladhatnak neked olyan dolgot, amit amúgy nem vennél meg.

    Ennyi?
    Ráadásul az ellenérv adatgyűjtés nélkül is működik. Az internet elterjedése előtt is voltak például TV reklámok.
  • t443 #14
    M2: Tehát az embernek azért rossz, ha adatot gyűjtenek róla, mert észre sem veszed, de a google kereséseid a te profilod szerinti eredménylistát adja, az összes létező weboldalon a te profilodnak megfelelő reklámok mennek, stb.
    Például ha sokat biciklizel, olyan reklámokat kapsz, amelyekért a megrendelő többet fizetett a googlenek, nem a legjobb alkatrészeket látod, hanem azokat amelyeket jobban promotálnak. Tehát lehet hogy megveszed a szarabbat drágábban úgy, hogy azt hiszed jól jártál. Most mondhatod hogy "na de én értek hozzá és tájékozódom.".
    Aha. Ha értesz hozzá, akkor azt is tudod hogy jó cégérrel a szar is eladható, ha a vásárlót megvezetik. Megvezetni pedig azt az embert lehet legjobban, akiről mindent tudunk.
  • wraithLord #13
    Egy hatalmas adathalmaz többszázmillió (vagy milliárd) emberről vajon mire lehet jó? Pl. különböző statisztikai módszerekkel törvényszerűségeket levonni, amivel gyakorlatilag bármit manipulálni lehet, ami óriási lehetőség, és a történelem során most érhető el először? Önmagában elég nyugtalanító, hogy egy rakás, gyakorlatilag illetéktelen és lelkiismeret nélküli cégnek végtelen mennyiségű (folyamatosan gyűjtik) információja van mindenről. Az ember nem az önzetlenségéről híres, szinte törvényszerű, hogy nem csak "a szolgáltatások és a felhasználó kényelmére" fogják azt használni.

    Ami a manipulációt illeti, az adatgyűjtéssel még inkább tömegre ("személyre") szabott trendeket tudnak nyomatni, ami nagyon is alkalmas a tömeg értelmi, ízlésbeli színvonalát, igényességét pozitív visszacsatolásokkal a béka segge alá lezülleszteni, ami egyszerűen azért jó, mert egy hülyébb és igénytelenebb tömegre egyszerűbb (költséghatékonyabb) rátukmálni mindenféle baromságot.

    Az adatokat nyilván továbbértékesítik olyan cégeknek, szervezeteknek, akik az élet más területeit, pl. a politikát manipulálják. Lásd pl. Facebook botrányok. És elég nagy naivság lenne azt hinni, hogy a Facebook az egyetlen cég, aki kereskedik az összegyűjtött adatokkal, csak most éppen arra szálltak rá...

    Mivel az adatgyűjtés a Föld nevű bolygón folyik, és az adatgyűjtő cégek is ugyanezen a bolygón vannak, illetve az emberek is ezen a bolygón élnek, sőt, közvetve vagy közvetlenül ők a célpontjai ezeknek a manipulációknak, talán ez az embereknek rossz.

    Írtam korábban a privát szféráról is. Na ez az dolog, amihez egyéb más dolgok mellett mindenkinek joga van, és ez az a dolog, ami az adatgyűjtés és az adatok "alternatív felhasználásra" révén ma már nem létezik. Tudom, ez számodra és sok más ember számára nem mond semmit. Ez gond.

    Első körben már azt is szívesen kihagynám, hogy a hülye reklámok hatására a boltban rugóra járjon az agyam, hogy melyik terméket kell megvenni. Mert a reklám belesulykolja az ember fejébe, ha tetszik, ha nem.
    Olyasmi, mint amikor az ember azért károg, hogy az iskolában minek tanítanak neki egy csomó hülyeséget, elveszi a helyet az agyában a hasznos tudástól. Na, ez még annyira sem hasznos, mint az a sok, később sosem használt lexikális tudás, amit az iskolában nyomnak belé... Alantas, állati kondícionálás. Kb. Pavlov kutyáját csinálnak az emberből, aki ha meglátja pl. a Kokakólát, indokolatlanul eszébe jut a trendi, hűsítő, haverok, buli, lájtos életérzés, mert ezt mutogatják neki állandóan, hozzáértően, profin tálalva. Esetleg késztetést is érez a megvételére, nem tudja miért, csak a reklám azt imprintelte belé, hogy az jó neki. Az adatgyűjtés csak arra jó, hogy olyan reklámokat mutogassanak, amihez talán van valami közöd, és itt ennyiben szerintem ki is merül a "sok" pozitívum.
    Az a cég nyomja le a másikat, amelyiknek több pénze van marketingre, nem az, amelyik jobb terméket gyárt, és a profi marketing révén kb. egy impulzusvásárló állatot csinálnak az emberből. Akaratlanul is azt a cuccot veszed le a polcról, amiről a reklám kialakította benned, hogy az egy jó termék. És ezt az összegyűjtött adatok csak tovább segítik.
    Senki nem kivétel, max. valaki pluszban még gondolkodik is néha, amikor vásárol.

    "Lassan teleírod az oldalt" ...
    Ööö... Mindegy, értem én, hogy muszáj volt ezt elnyomni... :)
    Szóval ahogy mondod, nincs ezzel semmi probléma. Értetlenkedj tök egyértelmű dolgokon, köpj oda valami baromságot, aminek az ellenkezőjét egy kommenttel lejjebb pont kifejtettem, érzékeltetve ezzel, hogy nagy ívben leszarod az egészet. Kérj számon, ami intellektuálisan automatikusan mindenki fölé helyez. Így kell a "kommentviadalból győztesen" kikerülni... :D
  • M2 #12
    Lassan teleírod az oldalt, azt meg még mindig nem sikerült közölnöd, hogy mégis milyen hátránya származik ebből az egyénnek.
    Tehát az embernek azért rossz, ha adatot gyűjtenek róla, mert... (és itt folytasd)
  • wraithLord #11
    Látom, nagyon ügyesen a feje tetejére tudod állítani az okokat és az okozatokat... Azért álljon már meg a menet...
    Ez nem rólam szól, hanem mindenkiről, és nem én kérek cserébe valamit az adataimért, hanem ők veszik el, értékesítik többszörösen, használják fel... NEM csak az én adataimat, hanem minden ember adatát, fizetségként. (Igaz, "közös megegyezéssel"... amit a tömeg úgysem olvas el, mert a tömeg nem szeret olvasni, de ha el is olvasná úgysem értené olyan nyelven van leírva... amit egyoldalúan módosítgatnak, áthágnak, és köszönhetően a monopóliumoknak, kartellezésnek, ügyeskedésnek, lefizetgetésnek, eszed, nem eszed, ez van...)

    "Az információval "fizetsz", nem önmagaddal!" Ja, tényleg, ez nem szó szerinti rabszolgakereskedés. Ha nem mondod, komolyan, fel sem tűnik... És igen, végül is nem fizetsz, mert az emberi tudat nem fizetőeszköz... Pont ez a gond, mert pénz helyett ezt használják erre a célra... :D
    Ha egy emberről minden elérhető információ nem gyakorlatilag maga az ember, akkor mégis mi a tököm? (még ha nem is szó szerint kell érteni, ahogy nagyon ügyesen rámutattál) Vagy majd akkor lesz maga az ember a fizetőeszköz, amikor már a szó szoros értelemben manipulálják a tudatát, nem csak ügyes marketing- és "politikai marketing" húzásokkal? Esetleg akkor is képes leszel csűrni-csavarni a dolgot, hogy nem is süllyed Atlantisz? :D
    Eszméletlen, hogy egyes emberek hogy képesek gyakorlatilag saját maguk ellen fordulni, csak hogy védjék a kis világukat. :D Csak nincs esetleg neked is egy honlapod, amit reklámokból tartasz fenn, és ezért vagy így kifordulva magadból?
    Ez az üzleti modell azért működik, mert az ember ugyan belátja, hogy jobb az neki, ha nem adja el a tudatát, az életét, a jövőjét, mindenét a cégeknek, csak hogy ingyen használhassa a szolgáltatásaikat, hanem inkább pénzzel fizet, amit erre a célra találtak ki... még ha a pénzt meg is kell szerezni, a lét viszont egy adottság, amibe belecsöppensz. De, a tömeg az igen is szereti, ha mindent megkap "ingyen". A tömeg hülye. Ez az oka annak, hogy a cégek a kisebb ellenállás felé sodródó, ösztönlény entitást, a tömeget veszik célpontba a nyerészkedéseiknél, és nem észérvekkel, ember módjára próbálnak érvelni maguk mellett. Mert az ilyesmi a tömeget nem mozgatja meg, a tömeg nem így működik.
  • M2 #10
    "Nem ingyen van az, csak pénz helyett önmagaddal fizetsz, többszörösen is..."

    Ez mekkora baromság! Az információval "fizetsz", nem önmagaddal! Ha lemész az utcára, akkor az már egy információ arról, hogy te az utcán vagy. Aki olyankor lát téged, annak akkor már fizettél is? Követeled cserébe a gombóc fagyit a sarki cukrásztól?

    Még csak fizetésnek sem minősül a folyamat, mivel érték nem cserél gazdát. Nem lesz neked semmiből sem kevesebb.