2018. aug 08.

Így alakítja át a digitalizáció az egészségügyet

írta: acsakiattila
Így alakítja át a digitalizáció az egészségügyet

Közép- és kelet Európában egyedülálló műtétre került sor nem olyan rég, amikor egy idegsebész robot asszisztált az agyműététhez Magyarországon. Rengeteget írtam már a robotokról, és arról, hogyan fognak partnerré válni bizonyos helyzetekben. Az egyik legizgalmasabb téma, hogy ha az egészségünk a tét, mennyire engedjük át a teret a robotoknak. 

Az elmúlt két év során a robotok számtalan rutin eljárás során segédkeztek. Például: sérvműtét, fül-, orr- és torokműtétekben vettek részt a robotok. 

 smart-hospitals.jpg

Azt kijelenthetjük, hogy a robotok hamarosan átalakítják az egészségügyi ellátást a világon. 

Az egészségügynek rengeteg kihívással kell szembenéznie. Talán a legnagyobb azaz adatok pontatlan vagy nem megfelelő rögzítése, és a páciensek dokumentumainak helytelen tárolása, hiszen egy nem-automatizált helyen az emberi hibázás lehetősége hatalmas. 

A digitalizációnak köszönhetően a robotok belépnek az egészségügy területére is, persze emberi felügyelet mellett. Ezek a robotok tehát kisebb, egyszerűbb feladatok ellátására képesek: a robotasszisztensek figyelik a betegek adatait, riasztják az orvosokat, nővéreket, ha arra szükség van, közben minden információt azonnal rögzítenek a központi egészségügyi rendszerbe. Megtudnak csinálni egy vérvételt, ellenőrzik a páciens életjeleit vagy szükség esetén a beteg higéniáját is rendbe tudják tenni. Segítenek a gyógyszerek előkészítésében és adagolásában, és részt vesznek a farmakológiai laboratóriumokban. 

 1260962-527250564.PNG

Két UR5 robot optimalizálja a tesztelendő vérminták kezelését és válogatását a Koppenhágai Egyetemi Kórházban, Gentofte-ban. Ezzel a megoldással a laboratórium képes elérni azt a kitűzött célt, hogy a vizsgálatok több mint 90%-val végezzen egy órán belül annak ellenére, hogy 20%-al több minta érkezik be hozzájuk.

A szektor automatizálásában megvan a potenciál, hogy általa nagyon sok jó valósuljon meg. A segítségével orvosi ellátást lehet eljuttatni olyan helyekre, ahol az még ma nincs jelen, nagyon sok terhet vehetünk le az egészségügyi szakemberek válláról, valamint segíthetünk embereknek abban, hogy újra járjanak. Ahhoz, hogy képesek legyünk kihasználni az előnyeit és elkerülni a potenciális kockázatait egy ilyen technológiai forradalomnak, folyamatosan jól informáltnak kell lennünk a tudományos fejlődések terén. Minderre azért van szükség, hogy fel tudjunk készülni arra a nem túl távoli jövőre, amelyben a robotok létfontosságú szerepet játszanak, és a közvetlen közelünkben dolgoznak.

- mondta Slavoj Musilek, a Universal RobotsKözép- és Kelet-európai igazgatója.

Az loT-szenzorok szerepe az egészségügyben

Az loT-alapú (internet of Things) eszközök segíthetnek majd a gyógykezelésben vagy a beteg monitorozásában, de a szenzorok mintegy felét a távfelügyeletnél, otthoni betegápolásnál, és egyéb viselhető kiegészítőként alkalmazzák majd.

da_vinci_action_023874_10x7_150dpi-780x380.jpg

Bátran jelentem ki, hogy a különféle világhálóra kapcsolt megoldások számos ágazatban helyt fog állni, így például az egészségügyben is. Viszont ehhez a gyakorlati oldalon kell egy nyitottság a piac részéről, és megfelelő biztonsági szabályzás szükséges a széleskörű elterjedéshez. 

Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz is, ahol további technológiai újdonságokat találhatsz meg. 

Szólj hozzá

jövő munka internet magyar magyarország eu innováció startup forradalom fejlesztés egészségügy fejlődés fejlesztők kereskedelem mesterséges dolgok vállalkozás robotok növekedés digitalizáció digitalizálás internethasználat szupergyors digitális világ új munkahelyek Magyarország 5G Internet of Things jövő munkahelye digitálisgonolkodás digitálisvilág digitalizált világ digitális megoldások dolgokinternete digitális gondolkodás digitális készségek digitális tudás gondolkádás loT a jövő egészségügye