Tusnádfürdőn szinte minden napra jutott egy Orbán. Orbán János Dénes, majd Orbán Gáspár, végül Orbán Viktor. Nagy volt a felhajtás körülöttük, ők kapták a legnagyobb médiafigyelmet. Pedig annyira okosakat nem mondtak: János Dénes például rájött, hogy még mindig túl nagy a liberális túlsúly a kultúrpolitikában, szerinte a jobboldali kormány nem elég bátor.
Gáspár kicsit kilóg a sorból, mivel az ő esetében az amerikai típusú térítés műfajához tartozik a közhelyparádé, egyébként is, talán nem ártott senkinek azzal, amit mondott. Nem feltétlenül értek egyet azokkal, akik kritizálják őt, hogy keresztény emberként nem bírálja édesapja politikáját, ez nem éppen az ő feladata volna, megtehetnék helyette sokan mások az egyházak berkeiből (egyesek meg is teszik). Persze szerencsés ember, hogy ekkora médiafigyelmet kap térítő tevékenységéhez.
Viktor pedig ismét előjött egy rakás közhellyel, amire elemzők, újságírók, bloggerek (igen, most épp én magam is) vetették rá magukat, mintha maga Einstein szólt volna hozzánk. Igazat adott a pár nappal korábban szóló János Dénesnek: a kultúrát szerinte is politikai eszközökkel kellene "megtisztítani", kultúrharc következik. Mindenki tudta eddig is, hogy a miniszterelnök és körei nem szeretik a hatvannyolcasokat és a liberálisokat, az ellenségkép-gyártást viszont annál jobban. Az újdonság csak annyi, hogy most éppen a kultúra támogatásából akarnak még több pénzt lenyúlni, és hogy a habonyi propaganda talált egy új ellenségképet. Amúgy összebeszélhettek: Orbán János Dénes a vitában igazi habonyi cinizmussal verte vissza a hasznos idiótának tűnő, de mégis magán némi civilizált mázt meghagyó, és az orbáni-habonyi cinikus politika lényegét talán nem teljesen értő L. Simon fejtegetését:
"L. Simon: Én is az ELTÉ-n végeztem, és tudom ki az a Kányádi, és barátaim is tanítanak ott most. Néha belülről is meg kellene nézni, és nem felülni ilyen ócska toposzoknak. Akkor lesznek Kányádinak olvasói, ha mi megmaradunk magyarnak. Ezért kell kurzust építeni a negyedik Orbán-kormánynak.
OJD (csípősen): Lacikám, ne haragudjál, a miniszterelnök úr feladata ezt elmondani majd szombaton. Mi itt a kultúráról beszélünk."
És a miniszterelnök úr szombaton tényleg OJD álláspontja mellett állt ki.
A három Orbán gondolataiban közös a nagy médiafigyelem és a közhelyparádé. Az, hogy külföldről (ez esetben elsősorban épp az Egyesült Államokból) importált "gondolati rendszereket" (alt-right, anti-polkorrektség, evangelizációs csoportok) akarnak lenyomni a torkunkon, mintha ezek rendkívül eredetiek lennének. Piros pirulába csomagolják a placebót. Az Orbánok álláspontjai egy nagy, minden jel szerint nemzetek feletti trendbe illeszkednek (amint azt a miniszterelnök ugyanitt ki is fejtette), amelynek értelmében talán egy központi agy (egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy az amerikai választásokba az oroszok rendszeresen be akarnak avatkozni - ezt onnan tudjuk, hogy arrafelé még rendesen működnek a titkosszolgálatok az "emberek hülyék és mindent bevesznek" elv értelmében tömeggyártja ezeket a piros színű placebókat, Trumpok, Orbánok, Putyinok, Conték játsszák a főhatalom szerepét. Mindezt azért, hogy a buliba korán beszállók (e világméretű vállalkozás "részvényesei" - mint amilyen OJD is) a hatalom birtokosai maradhassanak. Tisztelet az esetleges kivételnek, ha az amerikai típusú evangelizáció esetleg jószándékúnak bizonyulna.
