Merengő: A magyar popkultúra védelmében

Thuróczy Richard nem egyszer örvendeztetett már meg minket beszélgetésindító bejegyzéseivel. Ezúttal egyenesen Moszkvából küldte a következő részt. Igazán komoly gondolatok.
Beszélgessünk róla...bárhol!

A média és a kommunikáció területén a történetmesélés, az illúziógyártás és az érzelmek keltése zajlik, legalábbis akkor, ha jól végzik az ott dolgozók a munkájukat. A jó popkulturális termék közösséget teremt - emlékezz vissza a magyar válogatott EB-szereplésére-, az összetartozás érzése pedig tovább indukálja ezt a folyamatot: Felbátorodnak az emberek, elkezdik megmutatni az érzelmeiket, az ideális végkifejlet esetén pedig sokkal jobb lesz Magyarországon élni. Tudsz az elmúlt 20 évből olyan magyar slágereket mondani, amik ugyanazt váltják ki – korosztálytól függetlenül – az emberekből, mint az EDDA, a Bikini vagy a Republic dalai? Tudsz olyan jó szinkronokat felidézni az elmúlt 20 évből, mint a Bud Spencer és Terence Hill vagy éppen a Dallas hangsávja a 80-as évekből? Na és vannak-e olyan klasszikussá lett rádióműsorok ma Magyarországon, amilyenek a kilencvenes években voltak? Hogy ezt a látszólag összetett, valójában rendkívül egyszerű popkulturális ürességet mi okozta és hogy mit lehet ez ellen tenni, megkísérlem összegezni.

Jelenleg Moszkvában vagyok, az utóbbi években általában nagyjából 1,5-2 hónapot egybefüggően mindig itt töltök. Nekem szerencsém van, egy programcsapatnak segítek a távolból is, miközben én magam is rengeteget tanulok arról, hogy miként működik egy rádió vagy egy szórakoztatóipari termék, ha pénzt kell termelnie. Amikor itt vagyok, akkor ezzel párhuzamosan valamennyi, a médiában, a könnyűzenében és a kommunikációban dolgozó ismerősömmel legalább egyszer találkozunk és élményeket, illetve tapasztalatokat cserélünk. Van köztük olyan lány, aki sorozatok, mozifilmek, tévés showműsorok és zenei klipek szereplőit öltözteti, van olyan srác, aki humoristaként már megengedhet magának komoly mondatokat is, zenei producerből pedig olyan is akad, aki azután lett sikeres, hogy eldobta a marihuanát, miután vallásos lett. A Magyarországon is ismert sztárok közül jókat szoktam beszélgetni a Filatov & Karas első felével, Dmitrij Filatovval, ahogyan a VIA GRA-ban sztárénekesnővé lett kárpátaljai magyar Herczeg Erikával is. Rajtuk kívül is sokféle embert ismertem meg az orosz nyelvű szórakoztatóiparban az évek alatt, aminek az a következménye, hogy elkezdtem felismerni a magyar nyelvet és a magyar popkultúrát veszélyeztető problémasort. A rádió pedig az egyik legjobb út lehet ezek óvására, mert ha jól csinálják, akkor a tévével ellentétben, megmarad egy társadalmat befolyásolni tudó tényezőnek. Bár mindig is törekedtem arra, hogy minél több országban ismerjem meg azokat a szakmai területeket, amik engem érdekelnek, még a Magyarországnál kétszer népesebb Romániában sincsenek akkora szakmai lehetőségek, mint Németországban, Oroszországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Törökországban, Spanyolországban vagy éppen az Egyesült Államokban. Nagyjából Lengyelország lakosságszámánál indulnak az igazán nagy játékok, amikor már valóban lehet szegmentálni, amikor akár rétegműfajok is életképesek lehetnek, mindenféle kegyelemkenyerek és kivívott ideiglenes szuszpenziók nélkül. Ez a helyzet messze nem csak a média, a marketing és a kommunikáció, vagy éppen a showbusiness világára értendő. Minden olyan terület, ahol a kreativitás, a szellemi munka és úgy általában véve az érzelmekre irányuló jó vagy éppen rossz szándékú manipuláció a jellemző, hasonló helyzetben van. Végtelenül leegyszerűsítve, a képlet a következő: Sok ember = nagy piac. A nagy piac pedig sok lehetőség. Minél kevesebb az ember, annál kisebb a mozgástere a kreativitásnak. Aki pedig kreatív, az a nagy lehetőséget keresi.

Vegyük például az egyik nagy kólagyártó vállalkozást: Nem fognak szórakozni 4, 6 és 10 milliós kis országokkal, amikor egy-egy nagy piacon a főváros népesebb, mint Magyarország. Megbíznak egy ügynökséget azzal, hogy Csehországot, Szlovákiát, Lengyelországot és Romániát egyszerre kezelje. A kampányokat is ennek megfelelően vásárolják, a lehető legnagyobb hatékonyságra törekedve, így aztán túl sok ötletelésre, még egy budapesti rádió vagy tévé irodájában ülve sincs módod. És most jön csak a legnehezebben lenyelhető elem: Ha például Erdélyben rádiózol és az ügynökség romániai irodájában éppen egy olyan ember ül, aki valamiért nem szívesen hirdet magyar nyelvű rádiónál, akkor hoppon maradsz.

Ugyanis esélyed sincs arra, hogy a magyarországi irodából költsenek egy romániai rádiónál, akkor sem, ha az éppen pont leadhatná magyarul az ottani magyar közönségnek azt a hirdetést, amit a magyarországi rádióknál már megrendeltek. Hogy miért? Azért, mert a magyarországi Kólagyár Kft. és a romániai Kólagyár Srl. egymással is versenyez, mivel leányvállalatokról van szó. A központjuk előtt bizonyítanak a vezetőik. Hol adnak el több kólát? Magyarországon? Akkor a magyarországi vezető kap prémiumot és előléptetést. Nem fog azért költeni a saját büdzséjéből, hogy a cégen belüli konkurenciája többet adjon el.

�� Тупые женщины добавляют к фотографиям чужие цитаты, потому что своих мыслей нет. Я пошел дальше и просто написал про этих женщин. �� Olvastam valahol, hogy a művésznők az Instagramon azért írnak idézeteket az indokolatlan képeikhez, mert nem tudnak mit írni a saját fotójuk alá, hiszen nem jut eszükbe semmi. Nekem nincs ilyen problémám, hiszen most is ide tudtam írni valamit. #москва #moscow #portrait #stone

Richard Thuróczy (@thuroczyrichard) által megosztott bejegyzés, Júl 5., 2018, időpont: 1

1:22 (PDT időzóna szerint)

A Magyar Állam az egyetlen, amely ez ellen megpróbálhat lépéseket tenni és valahogy fenntartani a globalizmus kiteljesedése után a magyar nyelvű informáló- és szórakoztatóipart. Ezt akkor érted meg igazán, amikor sorra találkozol a szlovákiai, romániai vagy éppen boszniai kollégák történeteivel ezzel kapcsolatosan. Boszniában például Szaúd-Arábia nyomul és próbálja meg, értelemszerűen nem kizárólag merő önzetlenségből, finanszírozni ezeket a szektorokat. Szarajevóban több olyan médiumban is jártam, amelyek kifejezetten szépen elketyegnek, miközben relatíve nagy fokú kreatív munkát végezhetnek az ott dolgozók. Magyarországnak nincs ilyen nagy pénztárcájú vallási- vagy etnikai okok miatt kedves hátországa, ezért kizárólag csak magára számíthat. Nem fogja senki siratni a magyar nyelvű könnyűzenét, a magyar szokásokat, a belföldi turizmust, a minőségi magyar szinkront, azokat a vicceket, amiket csak magyar anyanyelvűek értenek, de jelenleg még a magyar sportolókból sem szokás jövedelmező reklámfelületet és véleményvezért csinálni - mínusz Hosszú Katinka. Mivel focistának, autóversenyzőnek, színésznek vagy éppen műsorvezetőnek állni már nem divat - ellenben a vloggerekedéssel és az Instalánykodással-, az utánpótlása is megszűnik annak, hogy igazán minőségi szórakoztatóipara és popkulturális élete legyen az országnak. Minden öt forintból és szívességből készül, a YouTube-listákat vezető dalok nagyrésze például egy hálószobában, egy laptopon. A fiatal színészeknek pedig meglehetősen nehéz úgy bekerülni abba az egy-két sorozatba és filmbe, ahová mindenki más is vágyik, mert az ismeretlenségük nem vonzaná a nézőket. Elintézheted azzal, hogy a piac törvényei szerint vannak győztesek és vesztesek, csak éppen az a helyzet, hogy a saját kultúrád - ugyanis a popkultúra lényegesen nagyobb hatással van az egyénekre és a társadalmakra, mint a magaskultúra - szépen lassan teljesen elsorvad, mert a vesztes oldalon áll.

Gondolkodtál-e már azon, hogy Magyarországon – a legtöbb rádióban, de nem mindben – miért merül ki a programing annyiban, hogy van egy reggeli műsor, aztán egy-egy szakmai angollal DJ-nek hívott műsorvezető konfol óránként hármat-ötöt, ami egy játékról vagy a következő dalokról szól? Tudod, miért nincsenek olyan intézményesült véleményvezér műsorok a magyar rádiókban, mint Franciaországban, Oroszországban vagy éppen az Egyesült Államokban? Azért, mert az az emberanyag, aki ezekre a feladatokra alkalmas, ritkán talál erre kreatív közeget. És miért nem talál erre kreatív közeget? Mert a piacon meglévő forintok beszedésére immár 30 éve ritkán van szükség érdemi kreativitásra. Ez azonban legfeljebb csak a tulajdonosnak jó, bár – legyünk őszinték – igazán nekik sem. Rengeteget veszít vele a teljes társadalom. A politika, ami szeretné az általa elképzelt vízió felé terelni a közgondolkodást, a hirdetők, akik - szemben az ügynökségekkel - szeretnék, ha a felületek üzemeltetői megdolgoznának a pénzükért és persze leginkább a közönség, ami a legtöbb helyen ugyanazt a produktumot hallja, általában ugyanazoktól az emberektől, csak éppen forgóvetésben.

Jó rádiósokat akarsz? Akkor tessék közszereplővé formálni az arra alkalmas rádiósokat! A kötelezettségeik ne érjenek véget akkor, amikor kilépnek az épületből, kötelesek legyenek közszereplőként élni. Messi vagy Ronaldo és egy tetszőleges, ám tehetséges focista között az a különbség, hogy Messi és Ronaldo tett azért, hogy érdekesek legyenek az embereknek és így a hirdetőknek. Ám egyedül nem tudták volna ezt megoldani, hiszen nem marketingszakemberek, hanem focisták, akiknek éppen elég melót ad az, hogy a legmagasabb színvonalon játszanak. Még egy Benzema is tudja motiválni az észak-afrikai srácokat, focisták is szeretnének lenni mindahányan vannak. Nem azért, mert Benzema sokat keres, hanem azért, mert egy közülük, akihez érzelmileg kötődnek és a szívesen lennének olyanok, mint ő. Az év elején Marokkóban jártam és a hűvös szélben is ott fociztak a gyerekek, az okostelefonjaik dacára az óceán partján. A magyar gyerekek meg nem fociznak, legfeljebb csak az iskolában. És nem az óceán hiánya okozza ezt, hanem a hit. Hitet kell adni az embereknek ahhoz, hogy közösségként kezdjenek el működni. Ezt pedig csak egy jól működő média és a szórakoztatóipar tudja megadni nekik. Amit ugyanis ők képesek létrehozni, az nem csupán egy kétlábonjáró hirdetési felület, hanem egy példakép. Tudsz olyan magyar focistát, színészt, rádiós műsorvezetőt vagy éppen zenei előadót mondani, akivel igazán sokan cserélnének? (És nem az anyagiak miatt.) Talán az első két-három név után el fogsz akadni a számolásban. Ha nincs emocionálisan késztést érző utánpótlás, aki akár az egész életét kész feltenni egy lapra, akkor nem születnek hősök sem. Magyarországon pedig a vágyott jólét az egyetlen motivációs tényező, az odáig vezető út keveseknek vonzó.

Természetesen választhatod azt, hogy eljössz ide Oroszországba, vagy Nagy-Britanniába és csak külföldön dolgozol. Ha egy akkora piacon foglalkoztatnak, ahol már több tízmillió embert érhetsz el, ezek a játékszabályok megváltoznak. Ha te éppen egy orosz médiumtól megkeresel egy dél-koreai elektronikai céget direkt, azzal, hogy kitaláltál nekik egy ötletet, mindig válaszolnak, legalább egy nemet. De leggyakrabban annyit, hogy mikortól lesz erre fedezetük. Viszont azok, akik otthon maradnak, azt tapasztalják majd, hogy piaci alapon a magyar kultúra halálra van ítélve. Egyszerűen nem versenyképes azok előtt, akik pénzt akarnak csinálni. És ha a most tizenéveseken múlik, akkor már az anyaországban sem lesz fogadókészség arra, hogy 200 ezer forintos fizetésért, egy kínai pólóban kínai webkamera előtt ülő rádiós műsorvezető jópofáskodjon neki egy rosszul megvilágított rádióstúdióban arról, hogy milyen slágereket játszik, természetesen változatosan, csak küldjön SMS-t, pénzért, mert majd beolvassa, hogy kinek akar küldeni és mit. Fogja magát és bekapcsolja a Radio X-et, a Z100-ot vagy a Novoe Radiót a telefonján, vagy a laptopján, aztán olyan tartalmat kap idegennyelven, amivel még Budapestről sem lehet versenyezni. Ugyanez a helyzet más területen is: Ha a fejlesztés helyett elengedik a szinkron kezét, akkor az utolsó olyan elemet bontják vissza, ahol az olvasni nem szerető széles magyar közönség tisztességesen megírt dialógust hallhat az anyanyelvén. És lehet, hogy a szinkron nélküli sorozat miatt tényleg jobban beszél majd sok fiatal a kényszer hatására, de a közösségi élménye nem korlátozódik majd arra a 93 ezer négyzetkilométerre, hanem az amerikai, a brit vagy éppen a norvég társadalomhoz érzi majd magát közelebbnek. Azokat az értékeket vallja majd magáénak, olyan zenét hallgat majd és olyan sportolóknak is drukkol.

A politikának az a felelőssége, hogy kitalálja az ideát és ehhez a jogszabályi kereteket. A vállalkozóknak az a felelőssége, hogy áldozzon be a profitjából valamennyicskét, de mindenekelőtt válogassa meg az alkalmazottait és kérje őket számon rendszeresen. Neked pedig, ha éppen a médiában dolgozol és (!) fontos, hogy 10-30 év múlva milyen hely lesz Magyarország, a saját eszközeidhez és lehetőségeidhez mérten kell annyi terhet a vállaidra venni, amennyi még belefér. Az utasításba adott elemeken túl tégy bele olyan gondolatokat, kérdéseket vagy más elemeket, amik a fejlődést, a sikert, a kitartást dicsérik. Becsüld meg, ha mikrofon előtt vagy és használd jóra! Beszélj jól, legalább egy, de inkább két nagy idegennyelven és nézz szét a világban, azok helyett is, akikhez szólsz. És vedd komolyan: Senki másnak nem fontos az a nyelv, amin beszélsz, csak annak lehet az, aki érti. A helyzet abszurdságára pedig jellemző, hogy ebben már a román, a szlovák vagy éppen a horvát is a társad.