Palvin Barbara nemrég a Borsnak adott interjút, amiben többek között arról is beszélt, hogy az ő hibájából szakadt meg pár éve a munkakapcsolata a Victora's Secrettel és ezt nagyon bánja. Annyira, hogy azóta is azon van, hogy helyrehozza a megromlott viszonyt.  Most pedig úgy tűnik, a munkájának meglett az eredménye, ugyanis hat év után, a fehérneműmárka ismét felkérte egy közös projektre, a fotózásról pedig a magyar modell már posztolt is két képet. Ezek osztjuk meg most mi is önnel.

Back on set with @victoriassecret 🌚

Barbara Palvin (@realbarbarapalvin) által megosztott bejegyzés,

A kalapból ítélve valami szexi rendőrnős tematikára gyanakszunk. Persze még kiderülhet, hogy nincs igazunk, de annyi már ezekből a fotókból is biztosnak tűnik, hogy a korábbi sorozattal szemben, most Palvin Barbinak nem a kislányos arca kerül majd előtérbe. Ez mondjuk valamennyire érthető is, hiszen anno csak 18 éves volt, mikor fotózták, most pedig már 24.

Innentől pedig a nagy kérdés az, hogy a magyar modell vajon részt vesz-e az idei Victoria's Secret Fashion Show-n, ami gyakorlatilag a fehérneműmodellkedés csúcsa, és amin egyszer Palvin már szerepelt. Akkor ilyen volt: