Szabadidejében menekülteket ment a tengerből a Memphis Grizzlies sztárja

2018.07.19. 15:54

A Memphies Grizzlies 33 éves spanyol centere, Marc Gasol a nyarat sem pihenéssel tölti, kiderült ugyanis, hogy a spanyol Proactiva Open Arms nevű szervezet egyik mentőhajóján dolgozik a Földközi-tengeren – írja a Bleacher Report.

A spanyol kosaras még kedden osztott meg Twitteren egy képet az egyik mentésükről azzal a szöveggel, hogy hihetetlen, hány védtelen embert hagynak a tengerbe veszni, és kiemelte, mélyen tiszteli azokat, akikkel együtt dolgozik a szervezetnél.

A fotón látható mentés története egyébként elég érdekes, ugyanis az Afrikából menekülő nőt egy roncsból hozták ki, ahol egy másik nő, és egy csecsemő holttestét is megtalálták, azzal kapcsolatban azonban nincs egyetértés, hogy pontosan mi történhetett. Az ügyben két verzió létezik,

  • az egyik a líbiai parti őrségé, mely szerint valóban megállították a 158 utast szállító hajót, de csak azért, hogy segítsenek, annak elsüllyedéséért pedig az embercsempészek felelősek,
  • a másik pedig a Proactiva Open Armsé, akik szerint a parti őrség valóban feltartóztatta a hajót, és valóban segítséget is nyújtott a rajta lévőknek, azt azonban elfelejtették megemlíteni, hogy a két nő és a csecsemő nem akartak velük menni, úgyhogy őket a fedélzeten hagyták, aztán elsüllyesztették a hajót.

A jelek szerint Gasol pont azon a hajón van, ami éppen az olasz partoknál vesztegel, és a spanyoloknál próbál kikötni, erről szerdán írtunk bővebben.

Gasolnak egyébként nem volt túl jó éve az NBA-ben, a Grizzlies elég nagy mélyrepülésbe kezdett az előző szezonban, volt amikor 19 meccset veszítettek el sorozatban, és évek óta először be sem jutottak a rájátszásba.