Magyarország kúl

Keresik a Balaton legjobb strandkajáját

A verseny kiírói szeretnék megújítani a magyar büfékultúrát. Tavaly a „pulled ponty” nyert.

A Balaton kör és a We Love Balaton idén is keresi azt az ételt, amely új lendületet adhat a balatoni strandgasztronómiának – írja a Turizmus.com. A versenyben azok az ételek esélyesek, amelyeket bármilyen strandbüfében el lehet készíteni – hiszen a cél az, hogy a receptet mások is átvegyék, ezzel is gazdagítva a hazai büfékultúrát.

A szervezők szerint az elmúlt években több olyan nevezés is érkezett, amelyekben túlgondolták a feladatot, ezért az idén kimondottan olyan ételeket keresnek, amelyek bármelyik balatoni büfé étlapjára felférhetnek, és nem szükséges bonyolult konyhatechnikai eszköz az elkészítésükhöz.

Harcsa & Krumpli (Fotó: Facebook / Kalóz Strandbisztró, Fövenyes)

A versenyt 2015-ben a „balatoni fish & chips”, azaz a fövenyesi strandbisztró Harcsa & Krumplija, 2016-ban a Kishableányban és a Palettában is kapható Big MEKK, tavaly pedig a Paletta Pulled Ponty nevű étele nyerte.
 
A jelentkezéseket július 22-ig várják, a győztest augusztusban hirdeti ki. A szervezők idén egy különdíjjal is készülnek, amelyet elegendő nevező esetén a klasszikus étlappal induló balatoni büfék legjobbjai kapnak majd.  

További információk itt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top