fbpx

| Tudatos Vásárló

Csomagolásmentes boltban jártunk

2018 elején Budapestre költözött a piliscsabai csomagolásmentes Ligeti bolt. Ha itt vásárolunk, nem érezzük utána, hogy csak a kevésbé rosszat választottuk, ugyanis itt valóban nem keletkezik csomagolási hulladék, és a termékek nagy része nem több ezer kilómétert utazik idáig. 

Szubjektív tesztünkben a 13. kerületben, a Kresz Géza utcában lévő csomagolásmentes boltot vizsgáltuk. A boltban csak kimérős termékek kaphatók, ezért vásárlás előtt valóban “készülni” kell. Mi is vittünk magunkkal műanyag dobozt, vászonszatyrot magoknak és üveget olajnak.

Korrekció

 Korábban tévesen írtuk, hogy néhány termék Kínából érkezik. Ahogy Sipos Melinda   elmondta, a valóság az, hogy azért van viszonylag kevés hüvelyes a boltban, mert nem   hajlandók nagy távolságból, például Kínából érkező terméket a polcokra  tenni. 

Sipos Melinda, a bolt vezetője elmondta, hogy a termékek nagy részét hazai termelőktől szerzik be. Habár még nincs kiírva, hogy mi honnan érkezett, de a boltban minden kérdésünkre készségesen válaszolnak. Megtudtuk, hogy az aszalt meggy például Velencéről érkezik a Borka gyümölcsöktől, a rizs Békés megyéből.

 A termékek nagy kiszerelésben érkeznek a boltba, a csomagolást újrahasznosítják, a fogyasztó felé viszont nem keletkezik hulladék.


Tetszett a cikk? Szívesen olvasnál még a témában?

Támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fenntartását egyszeri felajánlással.  Köszönjük!


Mielőtt a kritikusok bedobnák az egyik legfontosabb ütőkártyát az árat, íme egy kis matek. Megnéztük, hogy az általunk vásárolt termékek milyen árban kaphatók a Tesco webáruházában.

Az eredmény minimum érdekes: a csomagolásmentes bolt termékeinek ára a középkategóriás szupermarket árakkal vetekszik, de van olyan is, amit itt olcsóbban meg tudunk venni, mint a szupermarketben.

  • penne – szupermarket: 300-1150 Ft/kg – csomagolásmentes bolt: 675 Ft/kg

  • szarvacska tészta – szupermarket: 300-800 Ft/kg – csomagolásmentes bolt: 605 Ft/kg

  • csicseriborsó – szupermarket: 860 Ft/kg – csomagolásmentes bolt: 1070Ft/kg

  • salátabab – szupermarket: 1500 Ft/kg – csomagolásmentes bolt: 940Ft/kg

  • aszalt meggy – szupermarket: 4.850 Ft/kg – csomagolásmentes bolt: 4.950 Ft/kg

  • étcsokis aszalt meggy – szupermarket: 6.250 Ft/kg – csomagolásmentes bolt: 5.90 0Ft/kg

 A minőségbeli különbséget ezuttal nem tudtuk tesztelni. Viszont itt ráadásnak megkapjuk azt az élményt, amikor nem kell magyarázkodni, hogy nem kérünk szatyrot, hanem kifejezetten elvárás, hogy a saját dobozunkba, szatyrunkba pakoljuk az árut. Mindezt úgy, hogy nem érezzük magunkat ufónak, hiszen a többi vásárló is mellettünk csörög-zörög a saját dobozával, szatyrával. Ezt csak tovább tetőzi, hogy amikor otthon kipakoljuk a bevásárolt cuccokat, nem telik meg egyből még a szelektív kuka sem.

Mivel itt főleg tartós élelmiszert tudunk beszerezni, nem gond, ha távolabb lakunk, hiszen havonta egyszer egy nagybevásárlásért mindenképp megéri ide kiruccanni.  

 


Ha te is egy vagy a több, mint egymillió olvasónkból, támogasd a www.tudatosvasarlo.hu fejlesztését. Hozzunk létre együtt egy megújult tudatosvasarlo.hu-t.

 

Így tudsz hozzájárulni Te is, hogy összegyűljön a 3.000.000 forint 2018. december végéig.
 

Segíts kisösszegű rendszeres havi adománnyal. Most! 

Rendszeres havi 1.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 2.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 5.000FT adomány

   

 

Rendszeres havi 10.000FT adomány

   

 

Egyszeri 5000 forint – kevesebb mint két mozijegy ára, de nekünk fontos segítség, főleg ha rögtön jön. 

   

 

Bármennyi pénzt adhatsz, minden apró vagy hatalmas hozzájárulás számít.

   

 

Ha banki átutalással támogatnál:

Számlavezető: Tudatos Vásárlók Közhasznú Egyesülete

Bank neve:    Magnet Bank

Számlaszám:    16200106-00108490-00000000

IBAN szám: HU40 1620 0106 0010  8490 0000 0000

Swift: HBWEHUHB

 

Köszönjük!


 A cikk az Agrárminisztérium  PTKF/78/13/2018 jelü pályázat támogatásával valósult meg.

  

Mi nem csak a „szuperzöldekhez” szólunk! Célunk, hogy az ökotudatos életmód és az ehhez vezető vásárlási szempontok bárki számára elérhetők legyenek, éljen bárhol, bármilyen végzettséggel, bármilyen szemlélettel is ebben az országban.

Tevékenységünk a gyártók támogatásától és reklámoktól mentes, nem fogadunk el termékmintákat tesztelésre, nincsenek céges támogatóink, sem reklámbevételeink. És ezt továbbra is fenn akarjuk tartani.

Ahhoz, hogy olyan ügyekkel foglalkozzunk, amikre nincsen hazai vagy más pályázati forrás nagy szükségünk van olyan magánemberek támogatására, mint amilyen Te is vagy! Lehetőségeidhez mérten emiatt kérünk, támogasd munkánkat rendszeres vagy egyszeri adományoddal.

Ne feledd, a pénzed szavazat!

Támogass minket!

Képezd magad a webináriumainkon!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

    Válassz hírleveleink közül:*

      Iratkozz fel híreinkre!

      Tippek, tesztek, programok

      Megszakítás