Elsőre egyszerűnek tűnik a kérdés. Szinte mindenki egészséges újszülöttet szeretne, aki nem roma származású. Jó, nem mindenki, de a többség. Arányaiban jóval többen, mint ahány ilyen újszülött éves szinten örökbe adható. Jelenleg (2017) a jogszabály szerint először mindenki a lakhelye szerinti megyében örökbe adható gyerekek közül fogadhat örökbe. Ha nyilatkozik arról, hogy az országos listára is felkerülhet, akkor ha más megyében olyan gyerek van örökbe adható, akit nem vállalt senki, akkor ajánlják fel megyén kívül.

Amire rögtön a kérdés után felhívják a figyelmet, hogy ha meghatározzuk, mennyi idős korig vállaljuk az örökbefogadást, tehát hogy mennyi idős legyen maximum, akkor ennyi idős lehet a határozat megszületésének a pillanatában. Szóval a döntésünk ("ezt a gyermeket szeretném") megszületésétől számítva lehet, hogy még plusz négy-hat hónap.
(Egyébként a döntésünk meghozataláig az első értesítéstől - "van egy gyermek, aki megfelel az Ön által megfogalmazott szempontoknak" - eleve nagyon sok idő is eltelhet, hetekben mérve.)
Amikor azt mondtuk, hogy nullától egy éves korig, azt kérdezték, nekünk mit jelent az egy éves korig. Az első születésnapjáig bezárólag, vagy a második születésnapjáig, tehát amíg két éves nem lesz? Mi először azt mondtuk, az első születésnapjáig, és az első tanácsadás alkalmával, amikor erről nyilatkozni kell (persze az eljárás során, amíg a határozatra be nem küldik, ez módosítható), szóval mi hajthatatlanok voltuk.
Ez egészen egy hétig tartott, aztán az információk alapján, amiket hallottunk, rájöttünk, hogy ez így nekünk mégsem lesz jó.
Gondoltuk ugyanis először, hogy mi kivárjuk a három évet. Nagyjából ennyi időt kell várni egy egészséges újszülöttre. Aztán rájöttünk, hogy mindennek van előnye és hátránya is. Egy újszülöttről nagyon kevés dolog derül ki addig, amíg haza lehet vinni. A kórházak azon vannak, hogy minél előbb el legyen hozva a baba, tehát ilyenkor gyorsan kell dönteni. Párszor be lehet menni, megtanítják az alapvető ellátási tudnivalókat, aztán viheted is. Nem tudod, mennyit lát, mennyit hall, milyen lesz az értelme, mozgása hogy fog fejlődni, előjön-e örökletes betegsége, stb. Ráadásul a mai jogszabályok szerint a szülőanya 6 hétig meggondolhatja magát, ami - egy cikkben olvastam - az esetek felénél elő is fordul kábé. Szóval elég nagy veszteségérzéssel jár, ha hazaviszed, örülsz a babának, szereted, gondozod, s két hét múlva becsöngetnek és elviszik. Persze megéri vállalni, de nem vagyunk egyformák, van, aki ezt nem bírná el, azok után esetleg, amiken keresztül ment, mire ideáig eljutott.
Egy másfél éves baba azért már valószínűleg elindul, elkezd gügyögni, látszik rajta pár dolog, könnyebben felismerheted, hogy ő e, akire gondoltál. Tudom, hogy ez kegyetlenül hangzik, mert akinek nem lehet gyereke, az mit válogat, de erre a tanácsadók is felhívják a figyelmet, hogy ők a legjobbat akarják minden gyereknek, ezért aki egy pillanatig is kételkedik, hogy majd minden rendben lesz-e a kapcsolatukkal, az inkább mondjon nemet, ebből semmilyen hátránya nem származik.
Amúgy szerintem származik, mert ha sokat válogatsz, akkor legközelebb lehet, hogy egy hasonló baba esetében nem téged fognak először megkérdezni. Mindegy, hogy a sorban már elöl vagy-e. Amikor egy gyerek örökbe adható, mindig a soron következők közül keresik azt, akinek a személyisége, elképzelése legjobban megfelelhet a gyerek szempontjából, és így választanak szülőjelöltet. Semmi sem automatikus. Ez az állami vonalra igaz. Alapítványoknál sokszor sorszám sincs. Lehet, hogy egy hete vagy regisztrálva náluk és már kapod is a vágyott gyereket, mert téged találnak legjobbnak számára, de az is lehet, hogy egy örökkévalóságig vársz és sohasem fogsz sorra kerülni.

Visszatérve tehát, egy picit nagyobb babánál már több mindenre fény derülhet, viszont ugye mivel nem születésétől lesz veled, már így több traumán átesik. Először is, hogy az anyja lemondott róla, aztán vagy nevelőszülőkhöz került, vagy csecsemőotthonba, elkezdett kötődni valahová, onnan kiszakítják. És akkor még szó sincs más nehézségről, hogy netán nem volt ilyen szerencsés és szülőktől vették el, akik veszélyeztették, bántalmazták, stb. Ezek a dolgok mind visszaköszönnek valahol majd, amikor már hazaviszed és megkezditek közös életeteket. Azért remélem, nem gondolja senki, hogy egy ilyen kis életke nem sérül a körülmények hatására, és majd semmi gondja nem lesz!
Szóval lehet mérlegelni: egy újszülött, akiről még annyit sem lehet tudni, mint egy kicsit nagyobb gyerekről, viszont születésétől veled lehet, vagy egy nagyobb gyerek, akiről több információd van, de már élt nélküled, amit már nem tudsz megváltoztatni?

Roma, nem roma
A származási kikötés egy nagyon érdekes kérdéskör. A tanácsadók, pszichológusok nem győzik tágítani az örökbe fogadni vágyók elméjét a témával kapcsolatban. Először is, roma származásúnak csak azt a gyereket lehet nevezni, akiről a szülei írásban nyilatkoznak, hogy ő roma származású. Szerinted hány ilyen van?
Aztán: egy tanácsadó honnan tudhatná, amikor sokszor az apa nem is ismert, anyát pedig nincs lehetősége látni, hogy most az a gyerek milyen származású? Te hogyan határoznád meg akkor, hogy mi alapján ajánljanak neked ki gyereket vagy babát? 
Vagy ha az életet adó nem roma származású, és megkérdezik tőle, az apa az volt-e: tudja, hogy a gyereke ennek a válasznak függvényében lehet, hogy hátrányosabb megítélést kap, így naná, hogy azt fogja mondani, hogy nem roma az apa, vagy azt, hogy nem tudja.
Nem baj, ha roma, csak ne látszódjon rajta. Lehet, hogy egy újszülöttön nem látszódik, de aztán eltelik pár hónap és mégis megjelennek rajta a származására utaló jegyek. Sokszor megváltozik a hajszín, sötétül a bőrszín. Nekem volt a családomban egészen sötét bőrű, fekete hajú rokon, akiről azt is mondhatnád, ha csak egymaga látod, hogy talán roma. Közben meg, amennyire tudható, nem volt az, s még a gyermekei is szőkék, kék szeműek lettek. Egy gyerek is lehet kreol bőrű, s mégsem roma származású.
Egyébként a pszichológus ellenpéldát is mondott, hogy valakin semmilyen jele nem volt ennek, aztán mikor érdeklődhetett (14 év betöltése után) a származása iránt és meglátta a vér szerinti apját, akkor egy világ omlott össze benne, mert fogalma sem volt róla, hogy milyen származású. Ezt persze a szülő sem tudhatja sok esetben, de az viszont rajta múlik, hogy bármilyen is a gyereke, úgy nevelje, hogy nincsenek különböző emberek, vagy nincsenek egyenlőbbek. Ez azért nagyon sok embernek nehézséget okoz, függetlenül, hogy örökbe fogadott gyereke van-e vagy sem.
Ha már neked előítéleted van, mit gondolsz, hogy ebben a családban akkor a gyereked hogy fogja érezni magát? Ha bármi rosszat tesz és azt gondolod, na ezt biztos hozta a vérével, akkor ő úgy fog felnőni, hogy ez a család őt nem fogadta el. Keresni fogja azt a csoportot, akik olyanok, mint ő, akik megértik, elfogadják. Ezért senkit nem lehet hibáztatni. Egyébként is az a véleményem, hogy a gyereket semmiért nem lehet hibáztatni, mert azzal gazdálkodik, amit kapott. Ha bajod van vele, nézz a tükörbe, és kérdezd meg magadtól, hol rontottad el. De ez megint egy másik téma.
A kérdés a tanácsadónál is és a pszichológusnál is még mindig ugyanaz: mit tudsz vállalni? Ha nem látszik rajta, sem tudják garantálni, hogy nem az. Ha neked mindegy, hogy az-e csak ne látszódjon rajta, plusz ne is lehessen feltételezni (pld családi név, vagy egyértelműen roma származású szülőanya), akkor mondd már meg, hogy ha mindegy, akkor miért teszel különbséget a között, hogy tudod, hogy roma származású, vagy hogy nem tudod? Ilyen kérdéseket tesz fel a pszichológus. Szóval szétszedik rendesen. Persze nem azért, hogy beléd kössenek, hanem azért, hogy segítsenek ezekkel a kérdésekkel, hogy te is gondold végig a válaszokat, mert az neked fog segíteni a döntésben, ha tisztábban látod a saját elképzeléseidet.

Én azon az állásponton vagyok, hogy bármi is a véleményed, bárhogy is döntesz, bármit is tudsz elfogadni, legyél őszinte, magadhoz is és vállald fel a véleményedet! Továbbá vedd figyelembe, hogy ez a gyerek nem egy elszeparált környezetben, két szerető szülője társaságában fog nevelkedni, hanem egy Családban, ahol nagyszülei, nagybácsijai, nagynénijei, unokatesói lesznek. Számolj azzal is, hogy a családod hogyan reagál, milyen következményre számíthatsz, befogadják-e, stb.
Gondolkodj el azon, hogy tudod-e vállalni a származásával kapcsolatos nehézségeket, mert lesznek. Beilleszkedés, identitás, kultúra, stb. Persze ezeken folyamatosan kell gondolkodni és a felkészítő tanfolyam azért van, hogy az összes kérdés előkerüljön, kezdve a "mikor mondjam meg, hogy mondjam meg, hogy örökbe fogadtuk"-tól a beilleszkedésig, kinek mondjuk meg, ő kinek mondja meg, stb. Ezért is van az, hogy a tanfolyam után is még meg lehet változtatni az ezzel kapcsolatos elképzelést.