Szórakozás

Sandra Bullock színesbőrű kisfia olyat kérdezett, amire a színésznő nem volt felkészülve

A színésznő mostanában új filmjét, az Ocean’s 8-et promózza, de legutóbbi interjújában egy másik filmről áradozott. Az idén megjelent Fekete Párducot a legtökéletesebb mozinak nevezte, ez volt ugyanis az a film, ami megváltoztatta gyerekei életét.

Sandra Bullock utálja a vörös szőnyeget
A sztárok is feszengenek ilyen szituációkban.

Sandra Bullocknak két adoptált gyermeke van: kisfia és kislánya is afrikai-amerikai. Bőrszínük miatt pedig felmerült már olyan szülői probléma, amit a színésznő nem tudott maximálisan megoldani.

Amikor Louis nagyon kicsi volt, megkérdezte: Anya, léteznek barna szuperhősök? És én azt mondtam neki, hogy persze. Aztán elkezdtem keresgélni és egyetlen egyet sem találtam. Szóval fogtam egy barna tollat és kiszíneztem Supermant és Pókembert

– mesélte Bullock, aki ezek után borzasztóan örült, hogy 2018-ban végre megjelent egy olyan film, mint a Fekete Párduc, aminek szereplőgárdája túlnyomorészt fekete színészekből áll.

A színésznő azt is bevallotta, hogy elsírta magát, amikor a premieren látta az egész stábot együtt. Ráadásul nem csak a fekete színészek miatt tartja példaértékűnek a filmet, arra is nagyon büszke, hogy a nemek aránya is kiegyenlített.

(BuzzFeed)

Kiemelt kép: Mike Marsland/WireImage

Ajánlott videó

Olvasói sztorik