Nagyvilág

Trump: Halált és rombolást hoznak a bevándorlók

Nem akarunk olyan helyzetbe kerülni, amilyen helyzetbe Európa került a bevándorlók miatt

– írta hétfőn Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök, aki szerint „a német nép a vezetői ellen fordult”. Nem sokkal később a Fehér Házban azt hangoztatta:  az Egyesült Államok „nem lesz menekülttábor”.

Trump nekiment Merkelnek
Németország migrációs politikája miatt.

Az elnök kijelentette: az Egyesült Államok nem csupán  menekülttábor nem lesz, de nem nyit az országban befogadó központokat sem.

Trump kiállt kormánya menekültpolitikája mellett, és a demokrata párti törvényhozókat okolva az átfogó bevándorlási törvény elmaradásáért, ismételten felszólította őket, hogy kezdjenek tárgyalásokat a republikánusokkal. Azt mondta: az Egyesült Államokban illegálisan tartózkodók „halált és rombolást” hoznak. Megismételte korábban már többször is kifejtett meggyőződését, hogy „egy ország határok nélkül egyáltalán nem ország”.

Hétfőn az ENSZ főtitkára, António Guterres a szóvivője útján közölte:  álláspontja szerint a menekült és migráns gyermekeknek „nem szabad traumákat okozni azzal, hogy elszakítják őket a szüleiktől”. Genfben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának vezetője szintén elítélte és lelkiismeretlennek minősítette az amerikai gyakorlatot.

Amerikai gyerekeket is kegyetlenül megkínoz a Trump-kormány
Az USA bevándorlási politikája miatt olyan gyerekeket is elválasztanak a szüleiktől, akik már amerikai állampolgárnak születtek. A pszichés következmények beláthatatlanok.

Kiemelt kép: CHRIS KLEPONIS / Consolidated News Photos / DPA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik