Zánka – Animációs térrel bővült a középáras Községi strand

Az új animációs tér méreteit jól mutatja, hogy a zánkai ovisok mellett akár tíz-húsz hasonló csoport is elférne

Az idei szezontól igazi gyermekparadicsom lesz a zánkai Községi strand, mert a kisebbeknek eddig is meglévő bőséges szolgáltatások egy látványos és praktikus animációs térrel egészültek ki. A helyhez természetesen programokat is terveznek a főszezonban.

 

A felnőttek számára is nagyon barátságos, családias strandon korábban is kivételezett helyzetben voltak a gyerekek, amit bizonyít, hogy az északi oldalon az elsők között alakítottak ki homokos gyereköblöt a legkisebbeknek. Ugyancsak a gyerekeknek kedveztek azzal is, hogy több, életkoronként eltérő eszközöket tartalmazó játszótér is található a strandon, amiket többnyire nagy fák, vagy napvitorlák védenek a veszélyes UV-sugaraktól.

 

Az egyik árnyékolóval ellátott játszótér

 

Ezt a játszóteret hatalmas fák óvják a naptól. Az idei szezonban már a csecsemőkorúaknak is lesznek kiesésbiztos hinták

Mint Filep Miklós polgármester elmondta, az idei szezonra elkészültek a gyermekanimációs térrel, aminek kialakítását a balatoni strandoknak korábban biztosított fejlesztési keretből Zánkára jutó 30 milliós támogatásból és 32 milliós önerőből finanszírozták. Beszélgetésünk idején a munkából már csak az északi oldalát záró kerítés és a szomszédok zavarását akadályozó “belátásvédő” táblák felszerelése van hátra. A közelben lakók nyugalmát szavatolja az is, hogy képviselő-testületi döntés szerint 22:30 után nem tartanak rendezvényt.

 

Az animációs tér a délnyugati feljárat felől

A hatalmas színpadnak tűnő építmény a régi, inkább már csak a helyet foglaló öltözők helyén lett kialakítva. Felülről napvitorlák védik, északról egy lépcsősor határolja, ami egy kisebb, öt méter magas “kilátóként” végződik. A lépcső fő funkciója persze a tér lezárása arról az oldalról, de ha már megvan, érdemes lesz körülnézni róla. A lépcső alatt tárolóhelyiségeket alakítottak ki, ahol a strand raktározási gondjait meg tudják oldani. Az idei szezonra már megtervezték és le is kötötték a főleg gyereknek szóló foglalkozásokat, programokat. A programok idején túl bárki szabadon használhatja a területet pihenésre.

 

A napozás után akár a fénytől jobban védett animációs téren is lehet majd pihenni

Javították a strandhoz kapcsolódó szolgáltatásokat is. Újrafestették, részben újraaszfaltozták és ésszerűbbé alakították a strand főbejárata előtti parkolót, amivel így növelték a befogadóképességet és egyszerűbbé tették a használatot. A parkoló és a Rákóczi út találkozásnál sárga aszfaltfestéssel próbálják megelőzni a korábban időről-időre kialakult kaotikus helyzeteket. A strand másik bejáratánál, a Napsugár téren mintegy 40 új parkolóhelyet alakítottak ki. A parkolás továbbra is ingyenes a község területén.

Mint Filep Miklós elmondta, a strandolók pihenését is szolgálja, hogy befizették a község részét a szúnyogirtáshoz, és készülnek a Kék hullám minősítésére, amire az idén is benevezik a strandot.
A további jelentősebb munkák között kijavították a strand partfalát is amit a hullámzás és a jég az elmúlt években kikezdett. Kétmillió forintba került a gyereköböl újrahomokozása is, amit minden nyár elején el kell végezni, mert a korábban leterített homokot a Balaton addigra már elragadja. Várhatóan a napokban érkezik a strandra a hínárvágó, és újra jön augusztusban is, hogy ne zavarja a strandolókat a hínár.

 

Csomor Vilmos Kispolski motoros csodagépe, a Watzila két méteres mélységig tudja elvágni a hínárszálakat

A képviselő-testület május végi döntése szerint a napi felnőtt belépő ára a korábbi 540-ről 600, a gyerekeké 260-ról 300 forintra emelkedett. Ezzel a strand a belépődíjak szerint a Badacsony és Tihany közötti területen a középkategóriába tartozik. Ugyanakkor bevezették a családoknak szóló kedvezményes jegyet, aminek árát külön határoztak meg a gyermekek száma alapján.

 

A homokos gyereköböl a zánkai ovisoknak is az egyik kedvenc helye

 

De , ha kell árnyékot is találnak

A strandon működő büfék árai is a közepes kategóriába sorolhatók a 2018-as balatoni viszonyok között. Csak néhány példa: hamburger 690 Ft/db, palacsinta 220- Ft/db, sima lángos 450 Ft/db, fagyi 230 Ft/gombóc, rántott sertésszelet hasábburgonyával 1980 Ft, gyros 850- Ft, gyrostál 2050 Ft, hekk 480 Ft/10 dkg, pizza 1190- Ft-tól, a legolcsóbb korsó sör 550 Ft/0,5 l, üdítők 490- Ft/5 dl, rostos üdítők 150 Ft/dl, borok 220-250- Ft/dl, szóda 50 Ft/dl.

 

A strandon egy hattyúpár él, az idén egy fiókával bővültek. Más hattyúkat nem engednek a területükre

Kép és szöveg Győrffy Árpád

A zánkai Községi strandon részletesebben ide kattintva önálló oldalunkon olvashat

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár