A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) mint minden színész, rendező, és kritikus közös gyermeke idén, június 7-16. –ig ünnepli 18. születésnapját.

 061.hu

A 2018-as versenyprogram két válogatója, Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház igazgatója 1979 és 2010 között valamint Térey János, író, költő, drámaíró, műfordító volt.Akárcsak elődeiknek, nekik sem volt könnyű feladatuk, hiszen a 2017. március 1. és 2018. március 10. között bemutatott, előadások között rengeteg makulátlan alkotás született. De az évad színházi premierei közül csak 14 előadást kerülhetett a POSzT versenyprogramjába. Többek között látható lesz, Bertolt Brecht és Paul Dessau nagysikerű darabja A kaukázusi krétakör. Budapest több színháza mellett, évaduk legjobb előadásával jelen lesznek az ország vidéki színházai is. A debreceni Csokonai Színház a Három nővérrel, Miskolc pedig, László Miklós Illatszertár című darabjával várja a nagyérdeműt. A határon túli magyar nyelvű színházak közül Kolozsvár és Nagyvárad is helyet kapott a legjobb 14-ben.  

 Kép: szinhaz.hu