Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kívül tágasabb

Miért vesztik el később szüzességüket a fiatalok?

2018.05.24. 06:30, Kívül tágasabb , 52 komment

Érdekes kutatás jelent meg a minap az Y generációról, amiből sok egyéb mellett az is kiderül, hogy az ezredfordulós fiatalok sokkal később vesztik el a szüzességüket, mint szüleik.

szex_fiatalok_foto_pixabay_com_stocksnap.jpg

Kevesebb alkoholt isznak, több szelfit csinálnak, több avokádós pirítóst esznek, mint bárki más – szóval nyugodtan mondhatjuk, hogy az ezredfordulós generáció tagjai egészen másképp élik életüket, mint szüleik és nagyszüleik. 

Most a szexuális életükről készült kutatás, amiből az derült ki, hogy a 18-34 évesek a szex kezdőidőpontját tekintve sokkal távolabb állnak a társadalom többi részétől, mint bármi másban. A 16 000 emberből álló mintában minden nyolcadik fiatal még 26 éves korában is szűz volt. 

A kutatók egyrészt a pornográfia túlhasználatát és az intimitástól való idegenkedést okolják a szex kezdőidőpontjának késleltetéséért. 

„Az Y generáció a hiperszexualitás kultúrájában nevelkedett, ami az intimitástól való félelemmel volt még megterhelve. A nők mindig gyönyörű, kidolgozott testű nők, a férfiaknak pedig folyamatos erekciója van, ez a fiatalok számára ijesztő” - foglalta össze Susanna Abse pszichoterapeuta. 

A fiatalok 12,5 százaléka még soha nem szexelt, és a többiek több, mint 90 százaléka is 19 éves kora után vesztette el a szüzességét. 23-26 éves kor között 1 százalékuk kezdte el a nemi életét. 

Ezek az új adatok hasonlóak egy 2016-os amerikai kutatás adataihoz, ahol azt találták, hogy csak a tinilányok 44 százaléka vesztette el a szüzességét, míg egy 25 évvel korábbi felmérésben ez az arány 58 százalék volt. A fiúknál ugyanez 47 százalék, míg a szüleik generációjánál 69 százalék volt.

(Fotó: pixabay.com/StockSnap)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása