2018. július 1-től a balti államban díjmentessé válik a távolsági buszközlekedés. A témában egyszer már a címlapokra kerültek, amikor 2013-ban a fővárosban, Tallinnban törölték el a tömegközlekedési díjakat a helyi lakosok számára. A szisztéma olyan sikeresnek bizonyult, hogy most kiterjesztik az egész országra.

TTS

Míg az Európai Unióban másutt is találkozhatunk ingyenes távolsági közlekedéssel (Walesben például hétvégente lehet díjmentesen buszozni), addig nincs még egy olyan ország, amely ekkora területre a hét minden napjára 0-24-ben elengedné a viteldíjat. 

Az ingyen buszozástól azt várják az észtek, hogy demokratizálja a közlekedést: nem kell a havi rezsi jelentős részét utazásra fordítani, és talán mérséklődik a járműforgalom okozta levegőszennyezés. Egy felmérés szerint az észtek 33 százaléka lemondana a saját autóról, ha a tömegközlekedés olcsóbb lenne az autózásnál vagy ingyenes lenne.

Ráadásul az egész nem is lesz olyan drága a kormányzat számára. A távolsági közlekedés fenntartásának 80 százalékát eddig is állami támogatásból fedezték. Az ingyenesség az első évben körülbelül 13 millió eurós plusz költséget jelent, olvasható az ERR (észt közszolgálati média) cikkében, ami még egy ilyen kis ország (1,3 millió lakos, 45 ezer km2) esetén sem túl vészes.

OnTheWorldMap

Amúgy is a tömegközlekedés viteldíjának beszedése jelentős költséggel jár: jegyeket kell előállítani, jegyárusító- és kezelő készülékeket beszerezni és fenntartani, továbbá ellenőröket alkalmazni. Összehasonlításul: ez a New York-i közlekedés hatóság (MTA) éves költségvetésének 6 százalékát viszi el. A jegyváltással kapcsolatos sorbanállás, érvényesítés és más hercehurca fokozza a késés kockázatát, (szintén New Yorkban) úgy mérték, hogy az utazási időnek akár a negyedét is felemésztheti.

Az észtek a vidék elnéptelenedése ellen (is) találták ki az ingyenes távolsági buszozást, olvasható a CityLab szakmai fórum cikkében. Ez afféle költségvetési újraelosztás. Észtországban a népesség 32,5 százaléka él vidéki kistelepüléseken, zömmel idősebb, alacsonyabban képzett emberek. A jól képzett fiatalokat felszívja a főváros és a külföldi munkavállalás lehetősége. A kormányzat azt reméli, hogy az ingyenes távolsági közlekedéssel ösztönzi az ingázást, és mérsékelni tudja az elvándorlást.

Az intézkedésre azért is nagy szükség van, mert Észtországban rohamtempóban zajlik a bürokrácia karcsúsítása: a korábbi 220 közigazgatási övezetet összevonták 79-be. S bár az országban a teljes közigazgatás elérhető az internet segítségével, az idősebb polgárok jobb szeretik hivatalos ügyeiket személyesen intézni. Július elsejétől ezt is megkönnyíti az ingyenes buszutazás.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.