Mészáros Lőrinc gyerekei 750 millió forint osztalékot vettek ki a családi bizniszből

2018. május 18., 22:37

Szerző:

Valóban túltehet a Facebookon is, már ami a növekedést illeti Mészáros Lőrinc gyerekeinek, Ágnesnek, Beatrixnak és az ifjabb Lőrincnek 2015 júniusában alapított cége, a Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. az igazságügyi tárca elektronikus beszámoló portálján leadott dokumentumok szerint – derült ki a napi.hu cikkéből. A portál szerint

a vállalkozás tevékenysége első évében (ez csak fél év volt) 1,18 milliárd, 2016-ban 3,23 milliárd, 2017-ben pedig 10,23 milliárd forint nettó árbevételt ért el, és 2015-ben 65, 2016-ban 319 millió, míg tavaly 798 millió forint adózott eredménnyel zárt.

Fotó: Átlátszó

A társaság 2018. március 12-ei közgyűlési határozata szerint a 750 millió forintot osztalékot a 2017-es üzleti év után fizettek ki a tulajdonosoknak, és összesen 18,2 millió forintot adóztak. A napi.hu emlékeztetett arra is: a vállalkozás bevételeinek nagy része állami és önkormányzati – részben uniós – finanszírozású közbeszerzéseken elnyert munkákból származik, de a referenciái között szerepel a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kazánházának építése és Mészárosék Vivienvíz ásványvíz-palackozó üzemének bővítése is.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.