Hogyan legyen gördülékeny a felújításunk, ha magunk vezetjük? - Kipofozzuk 3

Andris és Ildi 2018 május 18.

Ebben az új sorozatban Ildi és Andris elmeséli, hogyan működik egy lakásfelújítás, ha a tervező saját magának dolgozik. Ez azért hasznos olvasmány, mert láthatjuk a kivitelezési dilemmákat: azt hihetnénk, hogy a gyakorlott lakásátalakítók elé sosem gördül akadály és mindig minden flottul, terv szerint készül el elsőre. Lássuk hát, hol tart a dolog most, és hogy milyen akadályok gördülnek a tervezők útjába.

Kihasználva, hogy ezúttal ismét egyszerre vagyunk tervezői és megrendelői ("elszenvedői") egy komplett átalakításnak, a friss élmények alapján igyekeztünk leszűrni, mivel teheti a felújításra vállalkozó tulajdonos gördülékenyebbé a kivitelezés folyamatát anélkül, hogy folyamatosan főnökösködnie kelljen a szakembergárda fölött.

Először címszavakban tippjeink:

  • időben keressünk szakembert, alakítsunk ki jó partneri viszonyt
  • legyenek terveink
  • járjunk utána a felújítást esetlegesen hátráltató, bonyolító tényezőknek (közös képviselet, szolgáltatók, szomszédok, stb.)
  • készüljünk fel kisebb-nagyobb akadályokra, ilyenkor tudjunk higgadtan de gyorsan reagálnia legfontosabb munkákra
  • legyen meg a kellő pénz a kellő időben
  • ha lehet, válasszunk időtakarékos megoldásokat
  • kellő időben szerezzük be a burkolatokat, szanitereket stb.
Tehát, lássuk a szakemberkérdést.

A helyzet az, hogy manapság ehhez kell az egyik legnagyobb varázslat: szabad szakembereket keríteni időre szinte lehetetlen. Sokaknak vannak kivitelező ismerőseik, netán rokonaik, akikben megbíznak, de a személyes tapasztalatunk azt mutatja, hogy ezeket a kapcsolatokat nem mindig sikerül kiaknázni – gyakran már be van táblázva az illető, vagy esetenként éppen a "baráti alapon megcsináljuk" esetét akarjuk elkerülni. Mindenesetre bölcsen tesszük, ha több kivitelezőt keresünk meg egyszerre, lehetőleg referenciákkal és minél széleskörűbb profillal rendelkező csapatot, hogy minél többet kapjunk egy kézből, különben nagyon felaprózódhat az egész, ami többszörösére növelheti a kivitelezési időt.

Emellett fontos, hogy időben, azaz legalább 1-2 hónappal, nyári időszakban még előbb egyeztessünk a szakemberekkel. Mindig nagyon pontosan tisztázzuk, hogy kinek mi a felelősségi köre, mit vállal a kivitelező, hogy elkerüljük a későbbi félreértéseket (pl. a generálkivitelezők többsége nem vállalja a beépített szekrények gyártását és egyéb asztalosmunkát, esetleg más részmunkákat sem). Éppen ezért mindenképpen kössünk szerződést is, az mindkét fél számára határozott kereteket ad.

A jó együttműködéshez a mi hozzáálásunk is alapvető fontosságú megrendelőként. A megbízott szakembereket kezeljük partnerként, nem pedig beosztottként. Ha hiba csúszik a kivitelezésbe, ne essünk kétségbe, és főleg kerüljük a gorombaságot. A szakemberek nem szándékosan hibáznak, sok dologra kell odafigyelniük, és a hanyagságot sem kell elsőre feltételeznünk. A kulcsszó: konstruktív hozzáállás, azaz ne hibást keressünk, hanem megoldást, és akkor minden a helyére fog kerülni. Ha valamit különös alapossággal végeznek el, és örömmel látjuk a jó végeredeményt, ennek is adjunk hangot, biztosan sokat lendít a szaki napján, ha értékeljük a lelkiismeretes munkáját.

Tervek

Mivel nem tudunk ott lenni a kivitelezés egészénél személyesen, ezért soha ne próbáljunk szóbeli elmondás alapján elvégeztetni semmilyen munkát. Ma már nem szobánként 2-3 db konnektor és egy mennyezeti lámpa jelenti a villanyszerelést, hanem egy többszörösen összetettebb feladat. Ha csak a konyhai gépeket vagy a rejtett, süllyesztett világítást vesszük, rögtön azt látjuk, hogy ki kell mérni, le kell rajzolni ezek pontos elhelyezését. Ugyanez igaz a gépészeti (víz, hűtés, fűtés, szellőzés) kialakításra is.

Ha nem gondoskodunk előre tervekről, akkor garantáltan naponta többször fognak felhívni a munkások ilyen-olyan kérdésekkel, mert ők nem arra hivatottak, hogy kitalálják az igényeinket. Nem kell nekünk feltétlenül nyomtatott mérnöki rajzot készíteni, csak egyértelmű és méretezett legyen, és ha menet közben változtatni kell valamit, az is mindig kerüljön fel a tervre, a változásra pedig külön hívjuk fel a kivitelező figyelmét. Mi a saját projektünkben ilyen terveket adtunk a kivitelezők kezébe, amelyeken közben minimálisan változtattunk:

epites-gep.jpg

elektromos_kiallasok.jpg

Utánajárás, problémakezelés

Tulajdonosként mi felelünk a lakásunkban zajló munkálatokért, ezért jó, ha elébe megyünk a lehetséges konfliktusoknak. Mi mindig bekopogunk a közvetlen szomszédokhoz felújítás előtt, és értesítjük őket, hogy zajos munkák következnek, valamint telefonszámot cserélünk minden eshetőségre. Nem hiába tettük most sem, mert a felső szomszéd konyhai vizét valamiért a mi lakásunk főelzárója zárta el, emiatt futnunk kellett néhány diplomáciai kört.

Természetesen illik papíron is kitűzni az értesítést a lépcsőházban, egyéb közösen használt területeken. Valamint jelezzük a társasház kezelői felé is a felújítást, sokszor szolgálnak fontos információkkal ilyen esetben. Nekünk például a házközponti fűtés és a hőmennyiségmérők ügyében sokat segít a gondnokság, és kifejezetten igénylik is, hogy jelezzünk minden fontosabb műveletet ezek terén. Ha valakinek a társasházban mégis szemet szúrna, hogy a lépcsőház poros maradt a sitthordás után vagy reggel túl korán kezdtek vésni a fiúk, akkor mindenkor maradjunk megértőek, és biztosítsuk, hogy minél előbb utánajárunk a dolognak. Mivel minden felújításban akad nehézség, igyekezzünk nem mellreszívni semmit, hanem a gyors problémamegoldásra összpontosítani. A mi esetünkben például ez a fal mögé bújtatott ejtőcső okozott némi fejtörést:

wccso.jpg

Igen, ez a wc-cső éppen a tervezett hálófülkénk hátfalában fut, éppen a fejrésznél. Egy aktívan használt wc-strangnak elég kellemetlen hangja tud lenni, főleg egy hálófülkében!

Ezért külön kértem az éppen ott dolgozó szakikat, hogy füleljenek, hogy haszálatban van-e az a cső, ők nem hallottak semmit. Miután néhányszor személyesen is kimentünk a reggeli és esti "csúcsidőszakban" fülelni, megnyugvással konstatáltuk, hogy a fölöttünk lévő két szinten valószínűleg nincs rákötve wc erre a csőre. Amennyiben ez egy aktív cső lenne, hangszigetelő előtétfalra lett volna szükség, ami minimum 8-10 centivel csökkentette volna a hálófülkénket, amit valahogy kompenzálnunk kellett volna. Viszont így csak némi hangfogó töltetet kértünk a cső köré, minden eshetőségre. Így néz ki most:

wccso_falazva_1.jpg

shjada

A mai ökölszabály szerint egy komolyabb falmozgatásos felújításra rá kell szánnunk 150.000-200.000 forintot négyzetméterenként. Költségcsökkentéshez kisebb-nagyobb kompromisszumot kell hoznunk.

Ha szűk a büdzsé, akkor sokat tudunk húzni a burkolatok okos kiválasztásával, a csapok, szaniterek között is találunk márkás termékeket alacsonyabb árkategóriában (a gagyit kerüljük, mert az soha nem kifizetődő). Minél kevesebb egyedi bútort készíttessünk, keressük a kész megoldásokat. A fehér falszín menő és olcsó, bármikor könnyen javítható, egy-két sarkot feldobhatunk más színnel, burkolattal, tapétával, díszléccel stb. Ha beleszerettünk egy drágább kanapéba vagy tapétába, amit nem szeretnénk elengedni, de már végét járja a pénzünk, inkább bírjuk ki néhány hónapig nélküle, és gyűjtögessünk rá, akár beköltözés után is. A lényeg, hogy a legfontosabb munkálatokra mindenképpen legyen meg a kellő összeg kellő időben, hogy emiatt ne álljon le a felújítás.

Amennyiben az alapanyagokról számlát kell bemutatnunk (pl lakáskasszának), akkor kérjük a szakembereket is, hogy az általuk vásárolt anyagokról hozzanak nekünk számlát. Ez ma már nem szabad, hogy gondot okozzon senkinek, sokat fehéredett az építőipar az utóbbi években.

Időtakarékos megoldások

Tény, hogy mivel egyre magasabbak az igényeink egy lakással szemben, a kivitelezési idő sem rövidült az évek alatt. Mindazonáltal a technológia lehetővé tesz egyre gyorsabb megoldásokat, például gyorsan kötő beton, ami révén rövidebb időt kell várni a melegburkolásig (alapból 21 nap a beton teljes kötése, ezt érdemes minden esetben kivárni, mert különben a parketta felpúposodhat).

Az összepattintható készparkettát nem kell csiszolni, lakkozni, és ha ügyesek vagyunk, némi utánanézés után magunk is le tudjuk rakni. Gipszkartonfalak alkalmazásával a villanyszerelés és a vizes csövek elhelyezése is gyorsabb. A jól kombinálható elemes bútorokból pedig egy-két nap alatt kész lehet egy előszobaszekrény, polcrendszer vagy akár konyha, amit az asztalos hetekig gyártana (a két módszer természetesen nem mindig ugyanazt az eredményt hozza minőség, méretek és egyediség terén). Ezért ha kevés az időnk, az asztalosmunkák szűkítésével nagyon sok időt tudunk spórolni, hiszen az asztalos általában a már festett, burkolt lakásban tud végleges méretet venni, és ezután kezdi a gyártást.

Zuhanykabinból is van készen vehető, amivel szintén időt spórolhatunk, mivel a méretre gyártotthoz szintén csak burkolás után veszik fel a méreteket. Törvényszerű, hogy minden, ami szériában gyártott, hamarabb és olcsóbban lesz kész, mint az egyedi kivitelű.

Azt tapasztaljuk, hogy komoly nehézséget okozhat a megrendelőnek, hogy mikorra kell beszereznie a szanitereket, burkolóanyagokat, amiket ő választ ki (a ragasztót és egyéb szerelési anyagokat általában a szakember hozza), hiszen ha túl korán érkezik meg, nem tudja hol tárolni, ha későn, akkor csúszik az egész felújítás emiatt. Sajnos nagyon sok a tényező és minden eset más, de megpróbáltuk összeszedni, hogy tapasztalatunk szerint mire mikor van szükség, és mi az általános beszerzési idő.

  • zuhanyösszefolyó, wc-tartály – amennyiben saját elképzelésünk van a lefolyórács és a wc nyomólapját illetően, akkor ezek már a bontás után rögtön kellenek a gépésznek, ezek beépülnek a padlóba és a falba. Ezeket boltban vagy neten keresztül általában egy héten belül be lehet szerezni. Emellett érdemes felkészülni arra, hogy a gépész feltehet keresztkérdéseket a leendő zuhanyszettről (falba épített vagy külső csöves, termosztátos vagy sima), mosdókagyló típusáról, méretéről, törölközőszárító radiátor méretéről és elhelyezési magasságáról, milyen magasságig lesz falicsempe stb., szóval a fürdő és konyha terén legyünk minél előrelátóbbak, ha nem is veszünk meg rögtön mindent.
  • Fürdőszobai berendezés. Ez egy igen érdekes terület, külön kell csoportosítani a dolgokat:
    a) hidegburkolás idejére már a helyszínen kell hogy legyen: fürdőkád, készen kapható zuhanykabin
    b) hidegburkolás után: a csapokat, wc-nyomólapot, wc-csészét, törölközőszárítót, bojlert általában utólag, a burkolt felüleltre szerelik fel, előtte csak a paramétereik lehetnek érdekesek. Ezek rendelési ideje sem vészes, általában egy-két héten belül megkapjuk, de érdemes telefonon érdeklődni a raktárkészlet iránt, hiszen előfordulnak időszakok, amikor egy adott termék hiánycikk (pl. modellfrissítés idején). Ha nem biztos, hogy be fog férni egy szabvány, készen kapható zuhanyfal vagy kabin, akkor várjunk, míg készre burkolják a fürdőt, és akkor hívjunk kabinost felmérni. Ebben az esetben még 4-6 hetet várnunk kell a legyártásig.
  • Hideg- és melegburkolatok: a hidegburkolatot már a betonozás előtt, a melegburkolatot pedig a betonozáskor érdemes megrendelni, mert mire leszállítják, a beton kb. annyit szárad, hogy le is rakható (a hidegburkolat lerakásához nem szükséges teljesen száraz beton, míg a meleghez igen), de legalább is már tárolható a félkész lakásban. Mindenesetre érdemes előre megkérdezni a kivitelezőt a burkolás várható idejéről. Rendeléstől számítva kb. 4-6 hét a leszállítás.
  • nyílászárók: sajnos elég sokat kell várni rájuk (6-10 hét vagy még több), mert legtöbbször egyedi méretben gyártják. Viszont csak akkor tudjuk lerendelni őket, ha már készek a falak, véglegesek a falnyílások, mert akkor tunak felmérni. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) már a felújítás kezdetén kérjünk be árajánlatokat a tervezett méretekre, csak hogy nagyságrendileg lássuk az összegeket, és gyártási időket.
  • konnektorok, kapcsolók – a típusát érdemes már az elején tisztázni a villanyszerelővel, de a konkrét szerelvények majd csak burkolás és festés után kerülnek a helyükre. Mi általában megkérjük a villanyszerelőt, hogy szerezze be az adott márkából a szerelvényeket, mert ő jobban tudja, hova kell váltókapcsoló, impulzuskapcsoló, egy- vagy kétpólusú kapcsoló stb.

Reméljük, hogy cikkünk segít olvasóinknak eligazodni a lakásfelújítás útvesztőjében. Ha mindezzel nem akarunk foglalkozni, természetesen az Én Menő Lakásom csapata leszervezi az egészet az elejétől a végéig, keress meg minket.

untitled.jpgHa te is szeretnél átverések nélkül, megbízható, tehetséges stáb - akár Ildi és Andris - segítségével menő lakást magadnak Budapesten, kattints ide. Ha neked is van menő lakásod, írj nekünk egy levelet erre a mailcímre.

süti beállítások módosítása