A szakemberek szerint a legtöbben nem veszik komolyan a panaszokat, pedig súlyos betegségre is figyelmeztethetnek. A megelőzés és a korai felismerés kiemelten fontos, ezért különösen figyelj oda az olykor ártalmatlannak tűnő változásokra!


El nem múló köhögés, rekedtség
A köhögés és a nyelési nehézség általában torokgyulladást jelez, azonban, ha tartósan fennáll, érdemes megnézetni a háziorvosunkkal, hiszen súlyos esetben daganatos betegség is okozhatja a panaszt. A torok- és a gégerák tünete lehet még a visszatérő és állandó rekedtség, valamint a nyakon megjelenő kemény tapintású csomó. A vérköpés pedig már önmagában is okod ad arra, hogy azonnal orvoshoz forduljunk. Az esetek 20%-ában tüdőrák állhat a hátterében.

Hazánkban harmincezren halnak meg évente a daganatos megbetegedések következtében.

Vérszegénység
Az anémiára érdemes odafigyelni, ugyanis a hemoglobinszint összefüggésbe hozható a daganatos megbetegedésekkel. Ha a megszokottnál jelentősen alacsonyabb a vörösvértestszám, nem árt elővigyázatosnak lenni, mivel a rák olyan változásokat idéz elő, amely csökkenti a vörösvérsejteket.

Olvasd el ezt is: Tünetek, amelyek vérszegénységre utalnak


Indokolatlan fogyás
Ugyan a minden erőfeszítés nélküli súlycsökkenés sok nő álma, azonban előfordulhat, hogy betegség áll mögötte. Ha kiegészül puffadással, hasi fájdalommal és gyengeségérzéssel, menjünk el egy kivizsgálásra, mivel a tünetek utalhatnak hasnyál- vagy vastagbéldaganatra.


Csomó a mellben
A mellben kitapintható duzzanatot számos dolog okozhatja, de nem árt az óvatosság, ugyanis rákos megbetegedést is jelezhet. Aggodalomra adhat okot, ha a panaszhoz az emlőből szivárgó váladék is társul.

Fontos az önvizsgálat! A mellben, a herékben lévő elváltozás, valamint a szájüregi daganatok felismerhetőek.


Göb a herében
A férfiak esetében a herében kitapintható göb lehet intő jel, amely eleinte nem jár fájdalommal, de később amikor megnagyobbodik, kellemetlenséget okozhat. Kiegészülhet gyakori- és véres vizeléssel, vizeletelakadással, illetve csont- és deréktáji fájdalommal.


Vér a vizeletben és a székletben
A vér megjelenése sosem jó előjel. Míg a vizeletben a húgyutakat érintő daganatos elváltozást és prosztatarákot jelezhet, addig a székletben való előfordulás, különösen, ha alvadt és sötét színű, figyelmeztethet vékony- illetve vastagbéldaganatra.


Anyajegy elváltozása
Nyáron még nagyobb gondot kell fordítanunk bőrünk egészségére, hiszen a napégés rizikófaktort jelenthet. Az anyajegy elváltozása és a be nem gyógyuló seb a bőrrák egyik figyelmeztető jele lehet.

Olvasd el ezt is: 5 előjel, amely bőrrákra figyelmeztethet

A rendszeres szűrővizsgálatokat ne hanyagoljuk el!
Nőknek nőgyógyászati rákszűrés, férfiaknak prosztatarák szűrés
Tüdőszűrés
Mammográfiás mellrákszűrés
Vastagbélrákszűrés különösen 50 év felett ajánlott

Alhasi feszülés, rendszertelen menstruáció
Nőknél mindkét panasz aggodalomra adhat okot, jelezhetnek méhnyak- és petefészekrákot is. A rendellenes vérzést nem szabad figyelmen kívül hagyni, pláne, ha alhasi-, deréktáji- vagy kismedencetáji fájdalom, fogyás és gyengeség is társul hozzá.

Olvasd el ezt is: „Nem mentem el időben rákszűrésre, majdnem nagy baj lett" - Igaz történet

Megelőzés
– A dohányzásról való leszokás csökkenti a megbetegedés kockázatát
– Mérsékeljük az alkoholfogyasztást
– Mozogjunk minél többet
– Az elhízás szintén rizikófaktor lehet
– Fogyasszunk minden nap friss zöldséget és gyümölcsöt
– A fényvédelem kiemelten fontos, óvjuk bőrünket a leégéstől


Ízületi fájdalom
A tünet ártalmatlannak tűnhet, azonban az ízületi fájdalom a csontdaganat panasza is lehet. A betegséget jelezheti még duzzanat, bőrpír és fájdalom, így, ha észleljük az alábbiakat, keressünk fel egy szakembert!