A legrövidebb út a kockás hashoz: a HIIT edzés

A HIIT edzést már többször megemlítettem korábbi írásaimban, de csak úgy szőr mentén és sosem bonyolódtam bele igazán. Pedig egy igazán egyszerűnek tűnő és hatékony edzésmódszerről van szó. Nézzük meg hát, hogy mi is ez és mire és kinek jó ez és mire érdemes odafigyelni:depositphotos_154510514_600.jpg

A HIIT, mint általában minden menő kifejezés itt is az angol közvetlen átvételét jelenti, azaz a High Intensity Interval Training-ét. Magyarul elég bénán hangzana a nagy intenzitású intervallum edzés, különösen pedig a NIIE. Mint a neve is mutatja a HIIT egy az intervallum edzések közül. Ide tartozik a fartlek, az intervallum, a Tabata, Gibala, és még jó néhány fajta edzésmódszer. Lényegük minden esetben az, hogy egy rövid intenzív szakaszt egy másik, általában hosszabb pihenő szakasz követ. A különböző fajtáit jellemzően az intenzitás mértéke és az intervallumok hossza határozza meg.

Míg a Tabata esetében fix időtartamok vannak, azaz 20 másodperc intenzív munka, majd 10 másodperc pihenő, összesen nyolcszor, azaz 4 percen keresztül, addig a HIIT edzés esetében egyetlen fix pont van, mégpedig, hogy az intenzív szakaszban a pulzusnak el kell érnie a maximális értéket, azaz leegyszerűsített számítás szerint 220-életkor értéket. Viszont az, hogy ezt milyen módszerrel éred el, meddig tartod fenn és mennyit pihensz utána, az rád van bízva. Majdnem. Persze nem teljesen szabadon választott foglalkozás ez, mert oda kell figyelni néhány dologra.

A pulzusszámot már írtam. Egyszerűnek hangzik, de nagyon nem az. Az egész módszer eredményessége ezen áll, vagy bukik. Viszont 20-30 másodperc alatt feltúrni a pulzust az nem is annyira könnyű. Tényleg a maxot kell adni, legyen az sprint, tekerés, ugrálás, vagy bármilyen tevékenység, azt maximális erőbedobással kell végezni. Ami a csövön kifér. Különben nem lesz meg a pulzus. Tehát a legfontosabb, hogy a pulzusszám meglegyen.

A második tényező az intenzív, azaz a munkaszakasz hossza. Ez már nincs megkötve. Jellemzően 20-30 másodperc szokott lenni. Ahogy fejlődsz, úgy érdemes növelni. Ez is inkább az előző pont függvénye, azaz olyan időtartamot kell választani, ami alatt el tudod érni a szükséges pulzus számot, viszont fenn is tudod tartani végig. A teljesen kezdők 10-15 másodperctől indulhatnak, de a nagyon profiknak sem érdemes 1 perc fölé menni.

depositphotos_88058906_600.jpg

A harmadik, leglazább tényező, a pihenő szakasz. A kezdők számára nem is érdemes előírni. Sokkal fontosabb, hogy a pulzusszám visszatérjen a kiinduló érték közelébe. Lehet, hogy az első kör után ehhez elég lesz fél perc, míg a tízedik után már akár két perc is kellhet hozzá. Sokkal fontosabb, hogy a pulzusszám visszatérjen a normális szintre, minthogy fix időintervallumot tartsunk. Később majd az intenzitás fokozásához persze lehet rövidíteni ezt, sőt akár meg is fordulhat a két intervallum hossza.

A negyedik összetevő pedig nem más, mint a gyakorlat maga. Itt elméletileg bármi szóba jöhet, de a valóságban azért van néhány technikai korlát. Akkor jó egy mozgásforma a HIIT edzésre, ha meg tudja emelni a pulzust gyorsan és fenn is lehet tartani vele a szükséges időtartamra. Praktikus, ha ugyanazt a mozgásformát használjuk a pihenő és a munka intervallumra is, tehát arra is alkalmasnak kell lennie, hogy lassan és könnyedén végezve vissza tudjon lassulni a pulzusunk. Ugyanakkor csak a pulzus megemelése a szempont, nem akarunk mikrosérüléseket létrehozni, nem érdekel minket a hipertrófia, a fehérjeszintézis és a metabolikus stressz sem. Sőt! A HIIT lényege, hogy 15-20 perc alatt letudjuk és utána ne kelljen az izomzatnak napokig regenerálódnia. A jól megválasztott gyakorlatokkal, akár heti 10-12 edzést is kényelmesen el lehet végezni. Persze ez durva leegyszerűsítése a dolgoknak, de a HIIT guruk mindig egy egyszerű EPOC bekiabálással el szokták dönteni a vitát. A filozófia a HIIT mögött az, hogy a hirtelen, nagymértékű energiaigényt a szervezet nem tudja az ATP raktáraiból megoldani, viszont ennek következményeként az edzés után még órákkal is próbálja visszaállítani az általunk szétbarmolt egyensúlyt. Ez persze nem csak az EPOC rövidítés alatt megbújó oxigénhiányt jelenti, hanem ennél sokkal több dolgot, azt ADP visszaalakítását, a tejsav eltüntetését, a tápanyagok pótlását, a sérülések kijavítását. Ezek pedig energiát igényelnek. Ahhoz pedig testzsírt fog nyugalmi állapotban felhasználni. Ha nem is sokat, de lassan és folyamatosan. Ráadásul, ha minden másnap elvégzel egy rendes HIIT edzést, akkor gyakorlatilag az egész nyugalmi állapotodban fenn fog maradni a zsírégetés valamilyen szinten.

depositphotos_45218995_600.jpg

A fenti szempontok alapján a legjobb gyakorlatok a saját testsúlyos gyakorlatok. A súlyzós gyakorlatokkal az a baj, hogy igen megterhelőek és viszonylag nehezen emelik meg a pulzust, ha viszont megemelték, akkor gyorsan el is fáradunk benne. Legjobbak a sprintek, ugrások, evezések, tekerések.

Én a következő 5 HIIT edzést szoktam variálni:

1. Evezés

Evező gépen kis ellenállás mellett 30 mp intenzív evezés, majd 1 perc pihenő szakasz alatt lassú csapásszámmal.

2. Boksz

30 mp bokszzsák püfölés, majd 1 perc pihenő. A pihenő alatt nem szabad leülni, mozogni kell folyamatosan. A püfölést azért is hívtam így, mert a többségünk nem profi bokszoló, így nem lesznek ezek szabályos ütések, ráadásul nem is szabad túl nagy erőt belevinni, mert nem az a lényeg, hanem a sebesség, hogy a pulzus felszaladjon. Az ütéseket ki lehet egészíteni rúgásokkal is természetesen.

3. Sprint/emelkedő

A kedvencem. Bepattanok a kocsiba és 3 perc autózás után fenn vagyok a hegyen. Elég távol a világtól, hogy ki lehessen kapcsolni. Rövid bemelegítés után futok felfelé 1-3 villanyoszlopnyi távolságot (~50-150 méter). Az első kettőt még óvatosabban, de aztán ami a csövön kifér. Ez tényleg megterhelő tud lenni, ezért a sima vissza-séta rövid lenne. Ilyenkor vagy kerülő úton kell visszasétálni, vagy én tovább sétálok még felfelé egy oszlopnyi távolságot, mielőtt visszafordulok, vagy akár fenn és lent is hozzáadok egy-egy plusz távolságot a sétához.

depositphotos_111543258_600.jpg

4. Farmer séta lépcsőn

Mivel a lépcsőházunk otthon alkalmatlan a fel-le rohangálásra (rövid és túl szűk), így marad a séta. Az viszont túl könnyű lenne, ezért fogok a kezembe egy-egy 20 kilós tárcsát és azzal megyek felfelé tempósan. A padlásig nagyjából 30 mp. Ebben az a jó, hogy gyakorlatilag bármikor 15-20 perc alatt le lehet vele zavarni egy tökéletes edzést.

5. Sprintek/fartlek

Nem kifejezetten HIIT céllal, de a kellemeset a hasznossal összekötve szoktam a pályán a sprintedzéseimet összeállítani. Mivel elkezdtem felkészülni a nyári Szenior OB-ra, így muszáj vagyok pályán is futni résztávokat. Akkor viszont már miért ne legyen ez is HIIT. Nem veszem ezt a felkészülést most annyira komolyan, ahhoz már túl rövid hátralévő idő és túl kevés az idő, amit rá tudok/akarok szánni, ezért csak szubmax résztávokat futok. Azok között pedig a pihenő séta, vagy kocogás. A múlt héten például 100 sprint – 200 méter kocogás volt nyolcszor. Előtte 100-120-150-200-150-120-100 vissza sétával. Ma pedig (bár mire ez a cikk élesedik, addigra már ez is múlt hét lesz), 30-60 méterek 100-ra vagy 200-ra kiegészítve sétával. (30 méter futás - 70 méter séta, 60 méter futás – 130 méter séta) Ebből jó lenne 6-6-ot futni legalább. Főleg, hogy előtte lesz egy hát-kar edzés is.

depositphotos_115990476_600.jpg

És, hogy mire jó a HIIT? Hiszen ez se nem rendes kardió, se nem erőnléti edzés. Viszont időegységre vetítve a legjobb zsírégető edzés. Hiába lehet a súlyzós edzéssel több zsírt elégetni egy edzéssel és annak utóhatásával, az akkor is 45-60 perc edzést jelent, és heti 5-6 alkalomnál többet nem lehet belőle a regeneráció miatt elvégezni. Ugyanakkor a HIIT a maga 15-30 percével majdnem ugyanezt tudja, de akár minden nap és naponta többször is végezhető. Igazából nincs is felső határa, csak értelme nincs nap 3-4 edzést végezni belőle heti hétszer, mert az után égető hatást nem tudjuk kihasználni. A legoptimálisabb minden másnap végezni, de ha sietni akarunk a fogyással, akkor lehet minden nap is. Vagy akár 15 perces rövidekből heti hatszor napi kettőt. De ehhez már megszállottnak kell lenni, vagy időmilliomosnak. Azonban a minden másnapos gyakoriság és a heti 12 alkalom hatékonysága és eredménye között nem lesz 3-4-szeres különbség. Tehát ha mondjuk a diéta mellett heti fél kiló mínuszt tud produkálni a minden másnapos gyakorisággal, akkor a heti 12 alkalommal se lesz a mínusz nagyon 1 kilónál több. Ha a gyors fogyás a cél, akkor nem az edzések intenzitását és gyakoriságát kell a maximumra tolni, hanem diétát kell keményebbre venni.

Tehát HIIT-re fel, minimális kreativitással is a legváltozatosabb és legszórakoztatóbb edzésforma ez!

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmore.blog.hu/api/trackback/id/tr3113873534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dirt Diver 2018.05.04. 11:45:03

Sziasztok!
Nagyjából milyen volumenben célszerű végezni HIIT edzés? Vagy ezt meghatározza az edzés hossza (max. 30 perc) és a pulzus visszaállásához szükséges pihenőidő?

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.04. 12:34:53

@Dirt Diver: Az időt nem nagyon lehet meghatározni, inkább a munkaintervallumok száma a fontos. Egy kezdő esetében minimum 6 x 20 mp és mondjuk ehhez max 2 perc pihenő az alig negyed óra. Egy haladó esetében pedig max 20 x 45 mp ugyanannyi pihenővel az 30 perc. Tehát azt lehet mondani, hogy 15-45 perc között vannak a hatékony edzések. Először az intervallumok számát érdemes növelni, majd azok időtartamát, utána pedig a pihenőt. De a lényeg a pulzus!

Jamesch 2018.05.04. 17:59:38

Nem vagyok szakértő, de sokat olvastam és csinálom is egy ideje, két kérdésem kifogásom van:
Egyrészt az EPOC a legújabb kutatások szerint nem számottevő (értsd 20perc HIIT és mondjuk 45 perc LISS kardió kalórihasználata nem különbözik jelentősen)
Másrészt korábban azt mondták rendesen csinált HIITet heti 3nál többször profiknak sem ajánlanak, mert abban a mennyiségben már az is túlzott stressz annak ellenére hogy nincs izomsérülés stb. Jelenleg nem tudom mi az álláspont.

Alick 2018.05.04. 18:44:51

"az intenzív szakaszban a pulzusnak el kell érnie a maximális értéket, azaz leegyszerűsített számítás szerint 220-életkor értéket."

Ez a számítás valahol nem korrekt, mert az 55 éves bátyám (kis pocak, kocasportoló) a Margitsziget kör utolsó másfél kilométerét kb. 7 perc alatt folyamatosan a 170-175 bmp-es tartományban nyomja le, holott a maximum a számítás alapján 165 lenne (a Polar Flow szerint is). És egy kis lihegést leszámítva nem is fárad el tőle...

kislovag55 2018.05.04. 18:58:37

Én hosszú pulzuskontorllált futással kezdem, kb 10 kilo lement, de azzal megakadtam, akkor váltottam Tabatara, pontosabban ezt csináltam kb 8 honapig: www.youtube.com/watch?v=pJyoBO08t0E heti háromszor. Ezzel lement még 10 kilo (najo meg a szénhidrátcsokkentett életmoddal). Kockák is megjelentek:-)

Mindenkinek csak ajánlani tudom, hatékonyabb a futásnál. De az is igaz hogy ez megeröltetőbb, nagyobb akaaterő kell mint egy egyórás 130-as pulzusu totyogáshoz ami szinte kikapcsolodás kategoria.

A Tababta talán annyival jobb mint a fent leirt HIIT hogy igy fix időtartamu, nem kell a pulzust nézegetni, csak egy Tabata app kell a telora (pl sprintfutáshoz) vagy a video amit belinkeltem a tévén. Illetve ezt otthon simán végeztem ki se kellett mozdulnom ami szintén plusz ido a futásnál.

Sajnos azért igy is vesztettem izmot szoval ha nem akarsz ugy kinézni mint egy menekült (vagy hosszútávfutó bocs:) akkor váltani kell sulyzos edzésekre. Ráadásul fogyni sokkal könnyebb mint izmot felszedni.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.04. 19:24:56

@Jamesch: Igen, vannak "rejtélyes" dolgok a HIIT körül. Annak idején kutatások eredményeként jött létre az EPOC elmélet, de nem áll teljesen szilárd alapokon. A tápanyag pótláson kívül a többi anyagcsere folyamat negyed-fél órán belül helyreáll, sőt vannak olyanok is, amelyek percek alatt. Ehhez képest 48 óra rengeteg idő.
Ugyanakkor az hogy 48 óra a teljes regeneráció az meg is szabja az értelmes gyakoriságot. Erre írtam, hogy lehet sűríteni, de nem lesz arányosan hatékonyabb Ha 24 óra alatt 75%-ban regenerálódsz, akkor csak a maradék 25-öt elbukod a mindennapos gyakorisággal. Tehát nem 200% lesz a eredmény, hanem csak 175%. Ha fél nap alatt 30%-ot tudsz regenerálódni, akkor pedig a napi kétszeri edzés nem 400% lesz, hanem csak 280%. Vagy még annyi se. Persze ezek csak hasraütésszerű számok. Szóval ha nem hajt a tatár, akkor legfeljebb heti 3-4 alkalom javasolt.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.04. 19:29:24

@Alick: A maximális pulzus nem azt jelenti, hogy ott instant módon meghal az ember, vagy bármilyen okból veszélyes az fölé menni. Egyre inkább egy elavuló fogalom ez, de iránymutatónak még mindig jó. Tapasztalatok szerint a maximális pulzus az, ahol drasztikusan leesik a teljesítő képesség. Ha mondjuk a példa szerint ez 165, akkor ez azt jelenti, hogy 165 alatt még képes mondjuk 30 perc, vagy akár hosszabb munkavégzésre, míg 170 felett ez már kevesebb lesz, mint 10 perc. De ez egyénenként jelentősen eltérő lehet. A Polárral kapcsolatban pedig:
eatmore.blog.hu/2018/04/25/tudomanyos_rovat_a_pulzusmero_okosorak_pontossaga

emul 2018.05.04. 19:36:02

Ugyanez a lenyege az EMOM-oknak es az AMRAP-oknak is lenyegeben, utobbi szintfelmeresre is alkalmas.
Nagyon ra lehet allni ezekre, kikeszit de szinte fuggove tesz

Alick 2018.05.04. 20:10:42

@IQfitnesz.hu: A maximális pulzussal inkább az a becsapó, hogy 25 évesen azért nem volt egyszerű percekig hozni a 200-205-öt (max +5-10 bpm), viszont idősebb korban megy a max. pulzus fölött is és természetesen az aerob küszöb is magasabb ehhez igazodva.
Így a 200 -(életkor/2) képlet talán már reálisabb lehet...
A Polár öves megoldásai alapvetően elektromos EKG jelekből számolják az RR távolságot (a környezetemben az igényesebbek ilyet használnak), láttam a témában szakdolgozatot, hogy elég jól hozza a profi EKG-k pontosságát.
Viszont a PPG alapú megoldások valóban leginkább nyugalmi (HRV) mérésekre használhatók és nemcsak a mozgási artifaktokra érzékenyek, hanem a pulzushullám-terjedés sebessége (ld. érfalak merevsége) alapvetően kihat az EKG pontosságtól való eltérésre.

ChPh 2018.05.04. 20:37:03

Sziasztok!

Két kérdésem lenne:
1. Ezt lehet kombinálni súlyzós edzéssel? Van értelme?
2. Kombinálni kell a különböző edzéseket, vagy csinálhatok csak egyet (pl.: futás, evezés)?

Köszi a válaszokat

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.04. 20:47:23

@ChPh: Szia!
1. Hát persze! Fontos a súlyzós edzést kiegészíteni valamilyen kardió tevékenységgel. Erre pedig igen jó a HIIT. Arra kell figyelni, hogy a nehezen fejlődők tömegelésnél ne vigyék túlzásba, ezért max heti egyszer javasolt. Egyéb esetben viszont lehet büntetlenül végezni. Szálkásításkor pedig kifejezetten javasolt. A rövidsége miatt és azért mert nem kell kiéhézve végezni, sőt kifejezetten javasolt egy kis szénhidrát fogyasztása előtte, elég jó izommegtartó módszer.
2. Semmit sem kell, ez csak szórakozás. Három ok miatt szoktam én variálni: Idővel unalmassá tud válni ha mindig ugyanazt végzed. Szeretek sprintelni, de nem mindig van rá lehetőség, vagy néha csak boxolni van időm felrohanni, így néha muszáj is variálni. Harmadszor pedig, ha súlyzós, vagy más edzéshez akarod illeszteni, akkor érdemes figyelembe venni az edzeni kívánt izomcsoportot. Lábnap előtt nem jó sprintelni, vagy mell-váll nap előtt bokszolni. De ha csak HIIT-telsz egymás után, akkor is hatékonyabb tud lenni, ha egyszer alsó testes, másszor pedig felsőtestes gyakorlatokat végzel. De ha csak egyet választasz, akkor sincs baj.

ChPh 2018.05.04. 21:05:47

@IQfitnesz.hu: köszi :) Figyelni fogok erre :)

Roan 2018.05.05. 09:03:46

Végre egy rendesen összeszedett írás a HIIT-ről! Azt tapasztalom, hogy elég nagy kavarodás van a fejekben a témával kapcsolatban, így ez egy fontos írás. Gratulálok, szép munka!

2018.05.05. 09:59:29

Futásnál a fartlek vagy a rézstávozás, bár többféle is lehet, de jellemzően nem megy el max pulzusig, hanem a savasodási küszöböt kicsivel lépi túl, vagy épp el sem éri (tehát kb. 70-90%). De ez függ attól, hogy a futónak mi a célja, aki pl. maratonra készül, az a hosszúfutások mellett olyan tempóban futja a résztávot, ami majd a versenytempója lesz (a hosszúfutásokat ennél lassabban futja). Max pulzuson résztávozni nem túl célravezető, nem is lehetséges 10 percen át fenntarrani, és sérülésveszélyes is.

Aki meg a maximumot túllépi, annak nem az a maximum, a 220-életkor egy megközelítő becslés, de ettől eltérhet,

Novák Aircraft Ferencné 2018.05.05. 14:57:24

15 kilós egykezes súlyzóval lehet ilyen váltott intenzitású edzést csinálni?

lobaszopiatej 2018.05.05. 16:43:29

Szerintem a legjobb megoldás az úthenger.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.06. 09:43:10

@Novák Aircraft Ferencné: Elméletileg lehet, de durván erősnek kell lenni hozzá. Ha túl nagy a súly, akkor hamarabb elfárad az ember, mint ahogy a pulzus felszaladna. Ráadásul sok sorozat is nagyon megterhelő lesz.

samtelen2 2018.05.16. 20:32:52

Szia! Egy olyan kérdésem lenne (kicsit kezdő vagyok, lány szóval bocs ha hülye kérdés) hogy a HIIT mennyire iktatható be egy erősítős napba, azaz a szokásos edzésnapokat "feldobni" ezzel. Én ergózni és kerékpározni szoktam, és ezen csinálnám. A bemelegítés után, erősítés előtt, vagy épp a végére tenni? Vagy ugyanazon napon belül máskorra? Például reggel munkába egy kemény tekerés vagy lépcsőzés az applikációval, ami jelez, és este a szokásos termi?

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.17. 09:18:48

@samtelen2: Szia! Ha az erősítős edzésen súlyzós, vagy más elleneállás edzést értesz, akkor azt nem érdemes megzavarni. Azt csináld inkább végig. Ha hozzáteszel egy HIIT edzést, azzal nem sokkal leszel előre, mert ha közvetlenül előtte csinálod, akkor rontod a erősítő edzés hatékonyságát, ha meg közvetlenül utána, akkor a HIIT lesz gyengébb, mivel fáradt leszel. Ilyenkor érdemesebb az egyiket reggel, a másikat pedig délután-este végezni. Ebben az esetben mindegy a sorrend, ahogy jólesik. Szóval inkább a "Például reggel munkába egy kemény tekerés vagy lépcsőzés az applikációval, ami jelez, és este a szokásos termi"
Üdv!
Németh Róbert

Novák Aircraft Ferencné 2018.05.20. 18:17:59

@IQfitnesz.hu: Értem, akkor maradok inkább a tíz kilónál.

bio 2018.05.24. 13:45:12

Udvozletem!
Eloszor is szeretnek gratulalni a bloghoz. Nagyon jonak tartom. Csak igy tovabb.
Tobb kerdesem lenne hiit-vel kapcsolatban. Eddig teljes test edzest vegeztem fel evig heti 3x. Sajnos a kilok nem mentek le ( elotte mar ledobtam 25kilot) bar igaz hogy lathatoan valtozott a test kompoziciom jo iranyba. Viszont elegge frusztral hogy fogyni nem sikerul. Van meg vagy 17 kilo leadhato zsirtomegem 24% testzsir mellett. Ebbol legalabb 10et szeretnek lefaragni. Az elso 3 honapban teljes test edzest csinaltam es az elejen 20 perc hiit-t evezopadon. Sajnos nem hozta meg a fogyast ugyhogy lealltam a hiiit-vel gondolvan minek farasszam le magam edzes elejen ha ugysem hasznal. Most elhataroztam magam hogy inkabb csak hiit-t csinalok. Az egyik kerdesem hogy heti 3x20 perc ki tudja valtani az eddigi 3x50 perces teljes test edzesemet? Ugy ertem mivel kaloriakat szigoruan irom nem kell ehhez kepest a bevitelemet csokkenteni? 20 perc hiit-vel 300-350 kaloria eg el az 50 perc alatti teljes test edzesnel meg a duplaja.
Vagy lehetseges hogy rosszul csinalom a hiit-t? a Minta igy nez ki 1 perc/40 huzas mint az allat (pulzus max 160-165) utana leallok mig vissza nem esik 120-ra. Ez tobb mint 1 perc szokott lenni ( 60-80mp). Ha lassan eveznek akkor lenne 2-3 perc is akar. Az 1 perc aktiv szakaszra mindenkepp szuksegem van mert fel perc alatt nem tudom felvinni, a piheno szakaszt sem tudom roviditeni mert egyszeruen nem megy. A 165 is jo tartomany mert ennel magasabbra keptelen vagyok vinni a pulzusszamot barmit csinalok. Amikor elkezdtem fel eve azert csinaltam teljes test edzest is mert feltem hogy leeg az a keves izom is ami van rajtam. De most ugy vagyok hogy inkabb menjen ez a rohadt zsir nem erdekel milyen aron mert sajnos a szamitasom nem jott be.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.25. 10:55:07

@bio: Szia!
Az erősítő jellegű edzés előtt közvetlenül nem jó HIIT edzést végezni, mert egyrészt elfáraszt, másrészt a HIIT lényege pont az, hogy az izomsejtek anyagcseréjét megterhelje, ami aztán az ellenállás edzéssel együtt már nem ad többlet hatást. Szóval ha muszáj egyszerre végezni, akkor inkább, először súlyzós edzés és csak utána HIIT. De a legjobb elkülöníteni őket. Reggel egyik, délután-este a másik. Ilyenkor majdnem mindegy a sorrend.
Ha a fogyás a cél, akkor a heti 3 edzés a minimum, de inkább 4-5-6, vagy még több. Persze, minél több edzés, annál rövidebbeket célszerű végezni, tehát mondjuk 4x1 óra, de a hat már inkább csak 6x45-50 perc, és így tovább.
Két opciót javasolnék. Ha van időd, akkor növeld az edzésszámot. 3-4 súlyzós edzés, ahol max 3-ig lehet teljes testes edzést végezni, az felett már érdemes megosztani az izomcsoportokat. Ehhez lehet elkülönítve még 2-3 HIIT edzést végezni és további 2-3 alacsony intenzitású aerob edzést. Ez segít a regenerációban is, tehát fontos, ha ilyen sokat edzel. Ez persze már több mint 8 óra edzés egy héten, tehát nem kevés.
A másik opció, ha nem tudsz ennyi időt rászánni, hogy 2 ellenállás edzést kiegészítesz 2 HIIT edzéssel, lehetőleg külön napokon végezve. Viszont ekkor meg kell jelentősen vágnod a bevitt kalóriát.

Minél kevesebbet az edzés, annál kevesebbet ehetsz, ha fogyni akarsz. A legkönnyebb mód a kaja csökkentése, az edzésmennyiség növelése nehezebb.

Az általad leírt HIIT edzés jó lehet, bár erősen függ az intervallumok számától. Érdemes a leírt intenzitás és időtartamok mellett legalább 10-12 kört lenyomni. Ráadásul itt is növeli kell a terhelést folyamatosan, tehát, vagy növelni a munkaintervallum hosszát, vagy csökkenteni a pihenőt, vagy az intervallumok számát növelni.
Esetleg meg is bolondíthatod más gyakorlatokkal a dolgot. Vannak nagyon egyszerű és hatékony saját súlyos gyakorlatsorok is. (4 ütemű fekvőtámasz, guggolások, felugrások, stb.)
Egy a lényeg, hogy ne add fel!

bio 2018.05.28. 11:15:36

@IQfitnesz.hu: Sajnos nagyon sokat dolgozok es ugy altalaban nincs nagyon energiam edzeni, de csinalom mert maskepp nem megy. Tehat csak 3 edzest tudok hetente csinalni. Delelott-delutan edzes megint csak eselytelen. Azt hiszem kiserlet keppen megnezem mi lesz a hiit-vel ha maradok 3 edzesnel es emelem legalabb 10 korre. A kaloriat nem tudom hova vagjam nem szeretnek a lo tuloldalara esni. Mar elofordult regebben. Jol be is lassult az anyagcserem. Most 100 kilosan edzes mellett 1900at viszek be minimalis szenhidrattal es magas feherjevel.

IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2018.05.29. 10:13:10

@bio: A diéta része jónak tűnik.
A HIIT-nél pedig próbáld meg 10-12 intervallumot tartani. Esetleg iktass be az evezésen kívül valamilyen más gyakorlatot is. Milliónyit találsz a youtube-on. Ha nem esik vissza a pulzusod teljesen az nem feltétlen baj. Ráadásul onnan könnyebb is újra felvinni. Én 130 körül már pihentnek tekintem magam. Onnantól elég lassan megy lejjebb már.

Hirdetés

IQfitnesz.hu

Blogomban a 30 év alatt összegyűjtött sport-tapasztalatomat és a nehezen megszerzett tudásomat próbálom megosztani Veletek. Néha tudományosan, néha csak viccesen.

Friss topikok

Címkék

1 típus (1) 2. palóc kupa (1) 2018 (2) 25(OH)D (1) 2a (1) 2b (1) 2x (1) 2 típus (1) 42k (1) 5/3/1 (3) 54321 (1) 5x5 (3) 8 órás karedzés (1) aaron horschig (1) addiktív (1) aerobik (1) agonista (1) agystimulácó (1) ajándék (2) alacsony terhelés (1) alapelv (1) alapgyakorlatok (4) állighúzás (1) altitude mask (1) alvás (4) alvásminőség (1) aminosav (1) ammónia (1) anabolikus ablak (2) anabolikus szteroid használat (1) antagonista (1) antioxidánsok (1) anyagcsere (2) apple watch (1) arginin (1) átalakulás (1) áthúzás (1) ATP (1) ATP edzés (1) autoregulation (1) a guggolás bibliája (1) a monolith építése (1) bandázs (2) BCAA (2) bemelegítés (1) béta alanin (1) beta alanine (1) bevitel (1) bfr (1) bicepsz (2) bilaterális deficit (1) bloggerday (1) bmi (1) Bob Hoffman (1) Bodybuilding tudomány (1) Body Building (24) body building (2) Body fitness (1) Building the monolith (1) bukás (1) bukásig (1) casein (1) celeb edzés (1) cheat meal (1) chuck taylor converse (1) cici (1) cipő (1) citrullin malate (1) coffein (1) combfeszítő (1) combhajlító (1) comb bicepsz (1) complex edzés (1) core edzés (1) cosmopolitan (1) crossfit (1) cross training (1) csalónap (2) csaló étkezés (1) csípő (1) csirkemell (6) csontkovács (1) csontozat (1) csont erősítés (1) CT Fletcher (1) cukor (1) diákolimpia (1) diéta (20) Diéta (22) dinamikus nyújtás (1) divatmodell (1) doms (1) dopping (1) dorsalflexio (1) dorzolaterális prefrontális kéreg (1) dropset (2) d vitamin (1) EAA (1) edzés (19) edzéselmélet (14) edzésgyakoriság (3) edzésmódszer (8) edzésprogram (1) edzésteljesítmény (6) edzéster (1) edzésterv (6) edzéstervezés (3) edzéstipp (1) edzéstudomány (1) edzés előtti pörgető (1) edzés időskorban (1) edzés időszak (1) edzés kihagyás (2) edzés nyaralás alatt (2) edzés sablon (1) edzés sérvvel (1) edző (2) edzőpartner (1) edzőtárs (1) ego (1) Egyízületes gyakorlatok (1) ejtő sorozat (3) elevation mask (1) előfárasztás (1) első húzódzkodás (1) első muscle up (1) első pull-up (1) eric lilliebridge (2) erőemelés (13) erőfejlesztés (1) erőltetett ismétlések (1) erőnléti edzés (1) erőnövekedés (1) erőszint (1) esti edzés (1) étel (1) etika (1) étvágy (2) étvágycsökkentés (1) excentrikus fázis (1) ezerismétléses karedzé (1) fájdalom (1) fáradás (5) fáradtság (2) farizom (3) fartlek (1) fat (1) fehérje (24) fehérjebevitel (6) fehérjeszintézis (1) fehérje diéta (2) fehérje igény (1) fehérje szintézis (1) fejlődés (4) fej pozíció (1) fekvenyomás (8) fekvőtámasz (2) felhúzás (2) felhúzás edzésterv (1) félighártyás izom (1) féliginas izom (1) fél ismétlés (1) fénykard (1) fényterápia (1) ferde hasizom edzése (1) feszítőizom reflex (1) fiatal (1) fitbit charge (1) fitness (2) fitnesz (5) fizikai aktivitás (1) fms (1) foamroller (1) foci (1) Foci és súlyzós edzés (2) Fogyás (2) fogyás (4) fogyasztás (1) fogyás futással (1) fogyókúra (1) Fogyókúra (17) football (1) fordított diéta (1) formás popsi (1) fotobiomoduláció (1) függőségek (8) functional movement screen (1) funkcionális edzés (1) Furious Pete (1) futás (7) futball (2) futóiskola (2) gaba (1) garrett blevins (1) gázlóizom (2) genetika (1) gerincsérülés (1) gerincsérv (1) gi (1) glutamin (1) glute (1) goblet squat (1) GPC világkupa Miskolc 2017 (1) guggolás (11) gurtni (1) gvt (1) gyakoriság (2) gyakorlatok (2) gyógytorna (1) gyorsaság (1) gyorserő (1) gyors rost (1) gyors rostok (1) gyúrás (2) Hajdú Anikó (2) hajlékonyság (1) haladó (1) halolaj (1) háromfejű lábszárizom (1) hasizom (1) hasmenés (1) hasprés (1) hassérv (1) has edzés (1) hatás (1) hátfájás (1) hátizom (2) helyi fogyás (1) hengerezés (3) hiba (1) hibajavítás (1) hideg vizes merülőfürdő (2) high frequency powerlifting (1) HIIT (2) hiit (2) hipertrófia (5) hiperventiláció (1) hiteles személyedző (1) HITT (1) hízás (1) HMB (1) hogyan (1) homofób (1) hormonpótlás (1) humor (2) hűtés (1) húzódzkodás (1) ibuprofen (1) idősek (1) időskor (1) időskori (1) Időskori edzés (2) időszakos (1) időszakos böjt (1) időzítés (1) IF (1) impingement szindróma (1) insane training (1) intenzitás (2) intermittent fasting (1) inverz anorexia nervosa (7) inzulin (1) IQfitnesz (5) iqfitnesz (1) izolációs gyakorlatok (5) izombukás (1) izomcsoportok (3) izomdiszformia (7) izomépítés (4) izometrikus edzés (1) izomformálás (1) izomkifáradás (1) izomláz (2) izomműködés (1) izomnövelés (2) izomrost (3) izomrost típusok (1) izomtömeg növelés (3) izom memória (1) izom összezavarás (1) ízület védelem (1) jerk (1) Jim wendler (1) Jim Wendler (1) jim wendler (2) John Mckean (1) jónás réka (1) jó zsaru rossz zsaru (1) kaizen (1) kai greene (1) kalács (1) kalória (15) kapszaicin (1) kapucni (1) karácsony (2) kardió (6) karedzé (1) karedzés (1) karnozin (1) kávé (1) kazein (2) kcal (14) kékfény (1) kenyér (1) késleltetett izomfájdalom (1) kétfejű lábikraizom (1) kétfejű lábikra izom (1) ketoacidozis (1) ketocitózis (1) ketogén diéta (1) kezdő (2) kezdők (1) Kezdők edzésterve (1) kifáradás (1) kihívás (1) kiskorúak és a szteroid (1) kis súly (1) kitartás (1) klaszter edzés (1) klokov complex (1) kockahas (2) koffein (4) koffein tolerancia (1) kokljaev (1) kokov komplex (1) koksz (1) kombo szett (1) kompressziós ruházat (1) konstantin konstantinov (1) konteó (1) könyv (6) kövér (1) középhaladó (1) középkorú (1) közétkeztetés (1) kreatin (2) krioterápia (2) Kroczaleski (1) kroc row (1) L-glutamin (1) L-leucin (1) labdarúgás (1) lábedzés (1) lábnyújtás (1) lágylézer (1) lassú felszívódás (1) lassú rostok (2) legjobb sport (1) lépéserő (1) leucin (2) lézerterápia (1) lineáris periodizáció (2) lineáris progresszió (2) LISS (1) lokális hipertrófia (1) low load (1) lucein (1) macskagyökér (1) mae (1) magassági maszk (2) magas fehérje bevitel (1) magas ismétlésszám (1) maltodextrin (1) maraton (1) mark rippetoe (1) martijn koevoets (2) masszázs (1) Matt kroc (3) medenceprés (1) melatonin (1) mell (2) mellkas (1) mellkas alakítása (1) mellkas növelése (1) mentális edzés (1) menza (1) merevlábú (1) merev lábas felhúzás (1) mérleg (1) Method of Error Amplification (1) Michael Phelps (1) Michael Phelps challenge (1) mikrosérülés (1) mítosz (1) mobilitás (3) mobilizáció (2) modell edzése (1) monitorozás (1) motiváció (2) motoros egységek (2) mozgástartomány (2) muscle up (1) nagy gyakoriságú erőemelés (1) nagy intenzitás (1) nagy terjedelem (1) nagy volumen (1) negatív ismétlések (2) negyed guggolás (1) Németh Róbert (1) nők (1) nők és a szteroid (1) no pain no gain (1) nyakmögött nyomás (1) nyaralás (3) nyújtás (7) nyújtó reflex (2) öblögetés (1) okosóra (1) omega-3 (1) online edzés (1) orbáncfű (1) öregedés (1) öregek edzése (1) őrült edzés (1) Őrült edzés (1) összetett gyakorlatok (1) osztott edzés (1) öt perces edzés (1) öv (1) paprika (1) párhuzamos-elasztikus komponens (1) párolt zöldség (2) paul anderson (1) periodizáció (5) pihenés (1) pihenő (3) pihenő idő (2) pihenő szünet (2) piramis (1) piruvate (1) placebó (1) placebo (2) plateu (1) poliquin (2) popsi edzés (2) powerbuilder (1) powerlifitng (1) powertraining (1) powrlifting (1) pr (1) protein (18) protein turmix (7) publio (1) pullover (1) pulzusmérés (1) pulzustartomány (1) puskás bogi (2) rack squat (1) ráedzés (1) rámpa sorozatok (2) rasszizmus (1) recept (10) reflex (1) reformkonyha (14) regeneráció (7) reggeli edzés (1) reggeli kardió (1) rehabilitáció (1) rest pause (2) részismétlés (1) részleges mozgástartomány (1) reverse diet (1) Rhodiola rosea (1) Rich Piana (4) rmr (1) rotátorköppeny sérülés (1) rózsagyökér (1) RPE (2) rúdsebesség (1) samsung gear (1) Scitec raw felhúzó kupa (1) sebesség (1) segítő (1) sérülés (1) sérv (1) simmons (1) Smolov (1) (1) soros (1) soros-elasztikus komponens (1) sorozatok (2) sorrend (1) sportfüggőség (2) sportrasszizmus (1) spotter (1) sprint (3) squatuniversity (1) squat bible (1) stagnálás (2) steroid (1) stressz (1) stronglifts (1) súlycsoport (1) súlyemelés (2) súlyzós edzés (1) súlyzós edzés az állóképességi sportokban (1) súlyzós edzés triatlon duatlon maraton ironman (1) súly csökkentés (1) supraspinatus (1) szabadgyökök (2) szálkásítás (1) személyi edzés (2) szénhidrát (14) szinten tartás (1) szolgálati közlemény (1) szőlőmag (1) szőlőmagörlemény (1) szteroid (7) szteroidok legalizálása (1) szteroid függőség (3) szuperszett (3) tab (1) tápanyagok (14) tápl (2) táplálékkiegészítő (2) táplálék kiegészítő (1) Táplálkozás (19) tárogatás (1) taurin (1) teakrin (1) Team Suleiman (1) tejsavó (2) teljesítmény (1) teljesítmény edzés (2) teljesítmény fokozás (4) teljes mozgástartomány (1) telomer (1) template (2) tempó (2) térdbandázs (1) térdízület (1) terepfutás (1) terhelés (2) terjedelem (2) terpesz (1) testépítés (18) testépítés tudomány (1) testhőmérséklet (1) testképzavar (12) testkompozíció (23) testzsír (4) testzsír mérés (2) texas módszer (1) theacrine (1) tip (1) tipp (6) Tisza kupa 2017 (1) többízületes gyakorlatok (1) tojás (1) tojásfehérje (2) tolódzkodás (1) Tömegnövelés (18) tömegnövelő (2) tömegnövelő edzés (1) tom platz (1) top 5 legrosszabb gyakorlat (1) töredék súlyok (1) törzs stabiltás (1) Tóth Szilárd (1) tricepsz (2) triptofán (1) TSM (3) tud (1) tudomány (50) túró (7) újévi fogadalom (1) unilaterális (1) ütközéses szindróma (1) út az első tolódzkodáshoz (1) vádli (2) valentin nap (1) váll (2) vállöv (1) varjúháj (1) véráram korlátozás (1) visage models hungary (1) vitamin (1) vízhajtó (1) volumen (3) vörösfény (1) vörösszőlőmag (1) wendler 5/3/1 (1) wittmann zsolt (1) xiaomi amazfit (1) zabpehely (4) zabpehely kenyér (1) Zelenc János (5) zenehallgatás (1) zsír (13) zsírégetés (7)  (1) Címkefelhő

A blog szerkesztését és üzemeltetését a Publio segíti.

publio

süti beállítások módosítása