A halálos betegségek 80 százaléka a tízparancsolat betartásával elkerülhető – figyelmeztette a magyarokat Orbán Viktor új miniszterjelöltje

2018. április 26., 08:52

Szerző:

A Balog Zoltán lehetséges utódjaként emlegetett Kásler Miklós orvosprofesszor nemrégi előadásai alapján egészen új szintre viheti le a Fidesz-KDNP ultrakonzervatív oktatás- és kultúrpolitikáját – kongatta meg a vészharangot a Mérce. 

Kásler spekulációnak minősítette  az ősrobbanás-elméletet, az Einstein-féle tömeg-energia ekvivalencia képletről (E=mc²) pedig azt mondta, hogy már megcáfolták. Pedig nem. 

Kásler Miklós
Fotó: Wikipedia/ ThalerTamas

A reménybeli miniszter meggyőződése szerint az izotópokra érvényes kvantummechanikai határozatlansági reláció ékesen bizonyítja Isten létezését, ez az állítás azonban sántít, Werner Heisenberg 1927-es elmélete izgalmas filozófiai fejtegetése még messze nem ontológiai istenérv azért. Továbbá szilárdan vallja, hogy a Jézus arcmását ábrázoló torinói lepel eredetisége ellen egyetlen tudományos érvet sem tudtak felhozni,” (kivéve a szénizotópos kormeghatározás eredményeit, de az Kásler Miklós szerint nyilván sarlatánság.)

Kásler Miklós úgy látja, az emberi gondolkodás „színvonala” az utóbbi 2000 évben semmit sem fejlődött, a görögök már mindent leírtak,

a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolat betartásával.

Kásler Miklós gyakori vendége az Echo TV és több más, jobboldali orgánum nemzeti-ezoterikus műsorának, ahol nagyjából ugyanezeket az eszméket népszerűsíti, és a modernitás ellen szokott érvelni. Nem mellesleg ő az, akire hivatkozva ifj. Lomnici Zoltán, a békemeneteket szervező CÖF egyik vezéralakja 100 millió AIDS-es nigériaival riogatott nemrég.

A Mérce által bemutatott videóban látható beszélgetést – amelyen Kásler Miklóson kívül Csókay András agysebész is részt vett –, a 777 rögzítette március 27-én a Szent Imre Gimnáziumban: